Rapport Richárd ezt követően boldog, békés harmóniában élt a feleségével, a családjával, még az édesapjával is, Magyarországgal, a magyar sakkal, Belgráddal. Tehetségét senki sem firtatta, de nem is vették igazán komolyan, úgy tartották, az extravagáns stílusával nincs esélye arra, hogy a legjobbakkal felvegye a versenyt. Arra sem utalt semmi, hogy szakítani akarna hazánkkal. Mi több, ha már anyagilag nem volt képes kellően támogatni, a Magyar Sakkszövetség legalább annyiban próbált segíteni neki, hogy támogatta a kérvényét, miszerint közös életüket megkönnyítendő, a felesége is kapjon magyar állampolgárságot.

Aztán történt valami. Rapport Richárd az elmúlt egy-két évben megváltozott. Már nem csupán haknizik, egy-egy bravúros játszmával ad életjelet, hanem tudatosan készül arra, hogy a világ legjobbja legyen. Fájdalom, hogy itthon erre nem figyeltek fel, vagy aki mégis, nem lépett, nem látott fantáziát a legtöbb sakkozóhoz hasonlóan öntörvényű magyar zseniben.

Aztán robbant a bomba, a Superbet nevű román cég, illetve annak szerb származású tulajdonosa, bizonyos Sacha Dragic, ahogy mondani szokás, visszautasíthatatlan ajánlatot tett neki. Ismerve Rapport zárkózott, sőt befelé forduló lelki alkatát, nehezen tudom elképzelni, hogy a tárgyalás, majd a megállapodás miként is valósult meg. Élek a gyanúval, hogy az ügy mögött a sakkozó édesapja mesterkedését sejtsem.

Rapport Tamásról tudni kell, hogy rendkívül éles eszű, becsvágyó és szorgalmas ember, a nulláról épített fel jól menő vállalkozást, miközben négy gyereket nevelt. Richárd fiának önerőből olyan feltételeket biztosított a fejlődéshez, amilyeneket a legjobbak kapnak a világon, összegben kifejezve ez bizony százmillió forintos nagyságrend. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor beszélgettünk a fia sorsáról, Tamás azt mondta, azért fájlalja nagyon Richárd „szökését”, mert neki az volt az álma, hogy a fia igazi példaképe, ha nem is ezekkel a szavakkal élve, büszkesége legyen Magyarországnak.

Rapport Tamás most viszont már azt hangoztatja, Magyarországon nem becsülik meg a fiát, semmi támogatást nem kap. A minapi beszélgetésünkkor ehhez hozzátette, a túlzott nacionalista gondolat tőle különben is idegen, nincs is értelme ennek a huszonegyedik században. Nem szívesen fogalmazok ilyen direkten, de a Superbet-szerződéssel Rapport Tamás mintha bosszút állna Magyarországon az elmaradt támogatásért.

S ami azt a bizonyos elmaradt támogatást illeti, abban teljesen igaza is van. Megmosolyogtató, amikor a Magyar Sakkszövetség azzal takarózik, hogy hét számjegyű összeggel segítette Rapport Richárdot. Az pontosan mennyi? Egymillió-kétszázezer, netán kilencmillió? Utóbbi is szégyellni valóan kevés akkor, amikor Magyarországon egy közepes NB I-es labdarúgó havonta három-négy millió forintot keres, de folytathatnánk a sort a többi csapat- vagy akár egyéni sportággal.

Ki az a Rapport Richárd…? Hallom a kérdést kimondatlanul is.

Nos, világmárka egy misztikus, kissé talán fetisizált, de valamiért mégis a világ szellemi elitjének érdeklődését folyamatosan fenntartó játékban. Ha itthon nem is ismerik – el –, attól még nemzetközi szinten a jelenleg is aktív magyar sportolók közül csak kevesen – Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Valter Attila, futball-légiósaink Szoboszlai Dominikkal az élen mindenképpen – ismertebbek nála.

A sakk soha nem volt csupán a szocialista tömb sportága, hogyan is lehetett volna az, hiszen 1886-ban koronázták meg a sportág első világbajnokát – korábban, mint hogy megalakult volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Magyarországra szorítkozva pedig nem Kádár János kedvelt játéka, hiszen hazánk a II. világháború előtt háromszor is megnyerte a sakkolimpiát, a sakk átitatta a kulturális és kávéházi életet.

Nehéz megragadni, mitől érdekes, mitől fontos játék a sakk, de kétségtelenül az. Nem csak a Szovjetunióban bírt kiemelt jelentőséggel – bár ott kétségtelenül hosszú évtizedeken át egészen egyedi státust élvezett –, az Egyesült Államok igyekszik magához édesgetni a világ legjobbjait (itthon sokan attól tartottak, ha Rapport egyszer vált, akkor Amerikába távozik), Kína és India is ontja a tehetségeket, s persze a nyugati világ valamennyi államában virágzik a sakk-kultúra. Garri Kaszparov vagy éppen Magnus Carlsen népszerűsége vetekszik a legnagyobb sportolókéval, akár mondjuk Michael Phelpsével vagy éppen ­Chris Froome-éval, Lewis Hamiltonéval.

Nem, Magyarország nem mondhat le a sakkról. Mert a sakk nagyon mélyen beágyazottan a magyar kultúra része. Ezzel igyekeztem érvelni Rapport Tamásnak is. Ha nem így lenne, fia gyengébb matematikadolgozata után anno neki sem fordulhatott volna meg a fejében az ötlet, hogy sakkozással próbálja fejleszteni az összpontosító képességét.

Magyarország mintha mégis lemondani készülne a sakkról. Bizony méltatlan, hogy miközben a magyar sport egésze kivételes megbecsülést élvez, a magyar sakk tengődik. Eltűrik. Ha végleg letűnik, azzal mindannyian szegényebbé válunk, még ha ezt nem is érezzük így.

Áruló? Drasztikus húzására valóban szinte lehetetlen higgadt, normális válaszlépéssel szolgálni. Mégis könnyebb rásütni a bélyeget Rapport Richárdra, mint szembenézni a kihívással.

Borítókép: Rapport Richárd nemzetközi sakknagymester a Tata Steel sakkversenyen a hollandiai Wijk aan Zeeben 2022. január 29-én (Fotó: MTI/EPA/ANP/Olaf Kraak)