A sokszínűség helyett a rendszerváltás éveiben kialakult az a médiagyakorlat és attitűd, hogy a politikai és közéleti eseményeket balliberális elfogultsággal tárták fel, írták meg és mutatták be az újságírók, miközben ezt nevezték el objektivitásnak és tárgyilagos szemléletmódnak. Mivel a másik, a demokratikus oldal nem rendelkezett kellő médiaellensúllyal, ezért az első szabadon választott demokratikus kormánynak az ellenzéken túl egy önállósodó és politizáló médiával is szembe kellett néznie, s a túlsúly olyan nagy volt, hogy ez már önmagában előrevetítette a politikai vereség lehetőségét a választási ciklus végén. A rendszerváltás előtti korszakban a kommunista baloldali sajtó volt az „objektív és tárgyilagos”, míg a rendszerváltás utáni időszakban már a balliberális média került ebbe a pozícióba, ez pedig döntően annak a következménye, hogy a média területén sem történt meg egy következetes személycsere-sorozat, a viszonyok szinte változatlanok maradtak, az igazi változást az jelentette, hogy a poszt-kádári baloldali sajtótöbbség megspékelődött egy liberális sajtótöbbséggel is, ez a kettő összeadódott, együttműködött a rendszerváltás utáni időszakban. (Összenőtt, ami összetartozik.)
A médiaviszonyok alakulása azért kulcsfontosságú kérdés, mert amelyik politikai irányzat uralja a sajtót és a médiumokat, egyben meghatározza az uralkodó narratívát, beszédmódot, értelmezési kereteket (framings) is, amelyek között a közvélemény minősíti a politikai-közéleti eseményeket. Márpedig a poszt-kádári hálózatok – akárcsak a kultúrában – továbbra is uralták a médiavilágot, nézőpontjukat és világlátásukat mint egyetlen lehetségest tárták a nyilvánosság, a közvélemény felé. Ebben a narratívában pedig a baloldaliság, balliberalizmus egyfajta természetes, sőt természeties (vagyis szinte természeti törvénnyel felérő) politikai alapállása kell hogy legyen minden egyes állampolgárnak, s aki ettől eltér, s valamifajta bűzlő konzervatív, jobboldali álláspontra helyezkedik és így nézi a világot, azt nevetségessé kell tenni és el kell távolítani a közéletből és a nyilvánosságból, véleményét pedig nem szabad figyelembe venni.
Az eltelt több mint harminc év azt mutatja, hogy a 2010-es évek végére többéves nemzeti kormányzás után valamelyest kiegyenlítődtek végre az erőviszonyok a sajtó és a média területén, s már nem tekinthető egyeduralkodónak, hegemónnak a balliberális narratíva, inkább a két látásmód és értelmezési keret kiegyenlítődése tapasztalható. Ez kedvező demokratikus tendencia, de éppen az az érdekes, hogy a balliberális politikai tábor jól láthatóan nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy elveszítette hegemón szerepét, de korántsem került hátrányba, gondoljunk csak például az internetes portálok világára, ahol továbbra is balliberális fölény mutatkozik. Tiltakoznak, a nemzetközi balliberális hálózatokhoz fordulnak segítségért – amit meg is kapnak –, azt hirdetik, hogy a nemzeti média és a kormányzat elnyomja, megsemmisíti a balliberális, globalista-kozmopolita sajtót. Túl azon, hogy tényszerűen nem igazak ezek az állítások, éppen a poszt-kádári, antidemokratikus attitűd fennmaradását bizonyítja az az értelmezésük, hogy ők hátrányba szorultak. Nyilvánvaló ugyanis: számukra olyan mértékben szokatlan helyzet az, hogy nem uralják százszázalékos mértékben a sajtó és média világát, hanem kiegyensúlyozott viszonyok vannak, hogy ezt csak eltorzítva, a valóságtól elrugaszkodva tudják értelmezni. A médiaviszonyok kiegyensúlyozottsága számukra elfogadhatatlan állapot, amelyet meg kell szüntetni és helyre kell állítani a „rendet” – vagyis a poszt-kádári viszonyokat.
Így mutatkozik meg a média világában a velünk élő posztkommunista szemléletmód és világlátás, s mivel a nemzetközi, balliberális globális hálózatok elfogadják ezt a narratívát, ezért kívülről próbálnak belenyúlni a magyar viszonyokba, online és nyomtatott lapokat, rádió- és tévécsatornákat támogatnak vagy működtetnek, illetve eltorzított tudósítások tömegeivel próbálnak hangulatot gerjeszteni a magyar konzervatív kormánnyal szemben, azzal vádolva, hogy elnyomja az ellenzéki sajtót. Ennek következtében pedig újra és újra az a veszély áll fenn, hogy a nemzeti, konzervatív sajtó és média háttérbe szorul vagy csökken a közvéleményre gyakorolt befolyása, s ez ismét csak veszélyezteti a demokratikus működésmód egyik alapfeltételét, a szabad és politikai értelemben sokrétű újságírást.
Végül a társadalom, pontosabban a civil társadalom szintjén is sokáig fennmaradt a poszt-kádári mentalitás és gyakorlat.
