Másfelől szintén az uniós értékekre – egyenlőség, igazságosság – hivatkozva ideo­lógiai nyomás alá helyezik az országokat: „Csak akkor lehetsz jó ember, ha megtagadod az európai civilizáció zsidó–keresztyén alapjait” – mondják. A sokszínűség nevében valójában egy uniformizált falansztertársadalmat akarnak létrehozni Európában. Mindenhol legyen multikulturális, kevert társadalom, minden legyen szivárványos, a férfiak mindenhol szülhessenek – de legalábbis joguk legyen rá minden tagállamban. Azt mondják az „uniós értékekre”, hogy azok semlegesek – hiszen elviekben ezek azok a „közös értékeink, amelyeket mindannyian osztunk” –, ugyanakkor a nap végén mindig kiderül: egy demokrácia csak liberális lehet – ha nem liberális, akkor állítólag már nem is demokrácia.

Saját gyökereink megtagadása, a cancel culture, a múlt bűnösségére hivatkozva a történelem elfelejtése ráadásul politikai amnéziához vezetett, az európai progresszív előkelőségek elvesztették a politikai tudást, a politikai képességet a nagyon is velünk élő történelmi konfliktusok kezelésére. Ennek vagyunk most szemtanúi az orosz agresszió szülte ukrajnai háború kapcsán is. Az energetikailag függőbeteg EU szankciókat vet ki a világ egyik legnagyobb energiaexportőrére, Oroszországra.

Brüsszel a szankciós politikával így lényegében behozta a háború gazdasági hatásait az unióba. Mit látunk tehát, mit mutat a nagy kép? A politika ciklikusságát: a baloldal hagymázas ígéretekkel hatalomra kerül, válságot okoz, az emberek pedig ekkor a jobboldalhoz fordulnak, hogy tegye helyre a dolgokat. Ahogy történt ez korábban Magyarországon és Lengyelországban, és most Olaszországban is. És általában miután a helyzet normalizálódik, újra jön a baloldal, a jóemberkedő ígéretekkel, hogy visszakerüljön a hatalomba.

Mi tehát a feladatunk most, hogy megmentsük országainkat és Európát is?

Hogy egyszerre tartsuk meg a többséget és szolgáljuk az igazságot. Mert ha a többség nem az igazságot szolgálja, akkor a többség nem ér semmit. De ha az igazságot nem tudjuk összehozni a többséggel, nem tudunk cselekedni az igazság érdekében. Az igazság tehát erő nélkül keveset ér – és fordítva.

Ne arra figyeljünk tehát, ami szétválaszt, hanem arra, ami összeköt!

Lássuk meg és lássuk be, hogy az Isten, haza, család értékközösségét olyan globális támadások érik, melyek alól nem tudunk kibújni, sem itt Rómában, sem Budapesten, sem Varsóban, sem a tengerentúlon! Józan ésszel, realista pragmatizmussal, de bátran és őszintén fel kell vennünk a harcot a nyílt társadalom hálózatával. De látnunk kell azt is, hogy egyidejűleg fenyegetnek bennünket szocialisztikus birodalmi logikák, az egyik nyugatról, a másik keletről. Mi egyikből se kérünk, mi nem akarunk egyikbe se beolvadni.

Magyarország az elmúlt tizenkét évben mindebben példát mutatott, megőrizte a döntéshozatal stratégiai autonómiáját. Sikeresen óvjuk nemzeti kultúránkat, állami szuverenitásunkat, energiabiztonságunkat, támogatjuk a családokat, óvjuk a gyerekeket, és építünk munkaalapú (workfare) társadalmat – és sosem feledjük a konzervatív politika első és legfontosabb szabályát: sose játsszunk a liberálisok szabályai szerint!

Mi nem aggódunk. Mi örülünk Önökkel, mi hiszünk Önökben, olasz konzervatív barátainkban. És együtt hiszünk Istenben, a hazánkban, a családban – és egy olyan Euró­pában, mely képes végre felnőni. Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!

A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója

(A szöveg az Alapjogokért Központ főigazgatója által elmondott beszéd szerkesztett változata, mely a Rómában megrendezett Italian Conservatism – Európa, identitás, szabadság című konferencián hangzott el szeptember 29-én.)

Borítókép: Szánthó Miklós (Fotó: Alapjogokért Központ)