Ha volt igazán megosztó személyisége a rendszerváltás első évtizedének, az éppen ez a ruganyos léptű, joviálisan mosolygó-sompolygó ember volt. Hogy felette állt volna a hétköznapi politikai csatározásoknak? Na ne vicceljünk! Kőkemény pártkatona volt, az ellenzéki SZDSZ zsoldosa, akinek igazából egyetlen feladatot szántak: minden erejével tegyen keresztbe a regnáló nemzeti kormánynak.

Az azóta megboldogult, de akkor még igen harsány Népszabadság ezt így magyarázta: „Kezdő demokráciában, ahol a jogrendszer még csonka, különösen fontos, hogy a hatalom korlátozásáról olyan személyiségek gondoskodjanak, akiknek ehhez megvan a demokratikus érzékük, tekintélyük, népszerűségük.” 

Szó se róla, Árpi bácsi tényleg korlátozója volt a hatalomnak. Pontosabban kerékkötője, aki rendre megtagadta Antall József kormányfő felterjesztett kinevezéseinek aláírását, akárcsak az Országgyűlés által megszavazott legfontosabb törvényekét. Köztársasági elnökként azzal indított, hogy 1990-ben, az SZDSZ szervezte taxisblokád idején – miközben a miniszterelnök súlyos betegen kórházban feküdt – az országot lebénító fuvarosok mellé állt. (Ráadásul akciójuk végén általános közkegyelemben részesítette a törvénysértő gyülekezetet.)

Tovább is van, mondjam még?                

Kis színes. Mókás jelenet volt, amikor egy ízben a pufajkás Horn Gyula azzal „védte meg” a parlamentben Göncz Árpádot Antall József kormányától, hogy kijelentette: 1956 hősei valójában az ellenzék padsoraiban ülnek, a szocialisták elődei pedig a 301-es parcellában nyugszanak.  

Nem, Göncz Árpád nem az ország Árpi bácsija, nagypapája volt, legföljebb a baloldalé. Jól mutatta ezt, hogy 1994-ben, amikor a Horn-kormány került hatalomra, azonmód leállt az akadékoskodással.

Mindent aláírt, amit elébe tettek, még a botrányos Bokros-csomagot is. Sőt, az 1998-as választási kampány idején a „pártok fölött álló” Árpi bácsi már egyenesen azt magyarázta, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíciónak nincs alternatívája, rájuk húzzuk be az ikszet. Mandátuma lejárta után, Erdély elcsatolásának „ünnepén” pedig a „hiteles” Árpi bácsi is ott koccintott önfeledten a budapesti Kempinskiben Adrian Nastase román kormányfővel és a pufajkást váltó Medgyessy Péter ügynök-miniszterelnökkel.  

Az kétségtelen, hogy huncut mosolya volt a „nemzet nagypapájára” sminkelt Árpi bácsinak. Bár 2000-ben, amikor az első Orbán-kormány idején leköszönt, talán már nem volt őszinte a mosolya.  

Borítókép: Göncz Árpád (Forrás: Fortepan)