Sajnálatosan semmi csodálkoznivaló nincs abban, hogy a baloldali országgyűlési képviselők nem szavazták meg a házszabálytól való eltérést. Pedig erre az uniós megállapodás teljesítéséhez, s így az EU-s pénzforrások elnyeréséhez nélkülözhetetlen törvénymódosításokhoz van szükség. Inkább az ellenkezője keltett volna hatalmas meglepetést.
Abszolút nem zavarja őket, hogy éppen azoknak a pénzeknek a jövetelét próbálják megakadályozni, amelyekkel a pedagógusok, egészségügyi dolgozók fizetését lehetne megemelni. De miért nem tartanak attól, hogy ez a leleplező körülmény annyira nyilvánvaló, hogy tovább erodálhatja amúgy is rendkívül alacsony támogatottságukat?
A jelek szerint nem foglalkoznak ilyen populista hívságokkal, és ezt a különböző közvélemény-kutatási felmérések hűen tükrözik.
Úgy tűnik, nagy ívben tesznek az egyszerű halandók, közemberek véleményére. Mielőtt pszichiátriai, mazochista okokat keresnénk a jelenség mögött, érdemes rávilágítani: önfelszámoló, saját politikai táborukat csődbe juttató magatartásuk a mai nemzetközi trendeket utánozza. Az európai uniós vezetők, kormány- és államfők nagy része is ugyanezt a tömegekkel szembeforduló, érdekeiket semmibe vevő álláspontot erőlteti.
Eme öngyilkos stratégiának az oka pedig nem túl bonyolult: az internacionalista, vehemensen szélsőségesedő baloldal számára azok, akik nem értenek velük egyet, egyszerűen nem léteznek. A baloldal politikájához ugyanis az a kulcs, hogy mindig ők akarnak lenni a főnökök, és akik ezt nem fogadják el, azokat rögtön leszélsőségesezik.
Ha valaki nem az önkényesen mainstreamnek kikiáltott liberálbaloldali trendi vonalat képviseli, az automatikusan a szélsőjobboldali megbélyegző fiókba kerül és párialétre van kárhoztatva. Bízvást nevezhetjük ezt fősodratú helyett főnöksodratú politizálásnak.
Vagyis az ő morbid világképükben egy baloldali káder eleve a főnöke minden nem baloldali embernek, nem kell megindokolnia, mit miért tesz, szavaz, avagy nem szavaz meg. És akik nem fogadják el ezt a kirekesztő koreográfiát, azok megérdemlik, hogy lesújtson rájuk a proletárinternacionalizmus, a nemzetközi munkásmozgalomárok utódainak igazságosztó ökle.
Az ellentmondást nem tűrő PC-diktatúra magyarázza, miért vannak olyan szoros szimbiózisban a szélsőjobboldallal a látszólagos ideológiai különbség ellenére is. Mert azt mondják: nem baj, ha valaki fasiszta, csak baloldali legyen.
Ha pedig elfogadják a nácik a PC-t, vagyis hogy mindig, minden körülmények között a baloldal a főnök, barátságuk innentől megbonthatatlan, mint régen a Varsói Szerződés meg a KGST tagállamai, vagy Molotov és Ribbentrop, azaz Hitler és Sztálin között.
Ha mindezt átlátjuk, mindjárt érthető, miért vallja be nyíltan Annalena Baerbock zöld szélsőbaloldali német külügyminiszter, hogy neki a német polgároknak tett választási ígéretei, miniszteri esküje mit sem számít, csakis és kizárólag az ukránoknak adott ígéreteit hajlandó teljesíteni.
Azért, mert az ő szemében csak azok a választók számítanak, akik vele egyetértenek és szélsőbaloldali eszméket követnek.
