Megint van minden, mint a búcsúban, csupa gyönyörűség, akár a nemi eltévelyedések a panoptikumban, hogy már megint Pepin bácsit húzzuk elő a pakliból, mint már annyiszor. Itt van mindjárt a labdarúgó-világbajnokság. A férfi. Ezt mostanában szinte kötelező hozzátenni, ki tudja, miért. De ezen ne múljon. A vb-t Katar rendezi a FIFA-val karöltve mintegy, de Katar a helyszín.
A kizárólag milliomosok és kamudrukkerek számára megrendezett eseményre, valamint a szép új világba okostelefonnak nevezett készülék nélkül belépni szigorúan tilos. Mert a szurkoló appot kap. Esetleg sokkot. És ezentúl nincs egy ellenőrizetlen lépése sem. A továbbiakban pedig erről fog szólni ez az egész hercehurca. Meg a bangladesi vendégmunkásokról, a helyi szokásokról és törvényekről vs. úgynevezett liberális demokráciák.
Kíváncsian várom, hogy a magyarokat anyázó hős németek kitűzik-e a szivárványos zászlót, miközben az egyik helyi szervező agybetegségnek nevezi a homoszexualitást.
Egyébként meg azon kapom magamat, hogy soha nem volt még olyan focivébé, amire ennyire ne lettem volna kíváncsi. Pedig élemedett korom miatt hosszú a sor.
Az első egyre halványuló emlékem 1970-ből való, az olasz–német dráma. Beckenbauer felkötött karja. Aztán Cruyffék ezüstös, totális álomfocija, majd a hülye bíró kiállítja az agyonrugdosott Nyílt és Törőt, tízet szórunk Salvadornak, jön az irrapuatói tésztás rémálom, Maradona és Isten keze és így tovább, bár nélkülünk, de azért mindig izgatottan. Most meg? Jelen sorok írásakor alig néhány óra van hátra a nyitómeccsig, de azon kapom magam, hogy jobban érdekel az esti program, Dzsudzsák búcsúmeccse.
Pedig haragudtam rá kissé, amikor a macska halálát (Anzsi Mahacskala vagy mi) választotta ahelyett, hogy Détári nyomába lépett volna, de persze felállva ünnepeltem, amikor hisztériába kergette Christiano Ronaldót. Mert az igazi focibolond már csak ilyen, még ha kanapéultrává szelídül is az évek során.
Mélységek, magasságok, üvöltések és könnyek, könnyen előállítható libabőr. Katarzis. Hogy ezt az általam találónak gondolt szót hányszor fogom olvasni címekben a következő néhány hétben, arra nem mernék fogadást kötni. Mint ahogy lázasnak egyáltalán nem mondható érdeklődésem bizonyítékaként eddig másra sem nagyon kötöttem.
