Visszasírom persze az aranykort, amikor a Magyar Nemzetben Ballai Attila sportrovatvezető idején a fél szerkesztőség a tippeléssel volt elfoglalva, de részemről most (ez idáig) ez is elmaradt. A híreket is csak félig-meddig követem. Azt, hogy ezért nem bukkantam a nyomára azoknak, akik annak idején a szavazatukkal támogatták Katart és annak hogy miért, esetleg mennyiért vagy valami más miatt, azt nem tudom.

Arra viszont élénken emlékszem még, ennyi év távolából és egyben távlatából, hogy amikor tizenkét évvel ezelőtt megszületett a felelős döntés a nyertes országról, a pályázóknak (hogy visszakössünk egy percre az elejéhez) valami miatt érdeklődést kellett tanúsítaniuk a női foci iránt is, ami egyébként elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben. 

Így aztán gyorsan fel is állították a katari nemzeti női válogatottat, amely a következő esztendőben le is játszotta az első mérkőzését. Arra már nem emlékszem, hogy milyen szerelésben léptek pályára, de arra még foltokban, hogy a Bahrein elleni 17-0-s fiaskó után még kikaptak a bitang erős palesztin tizenegytől 18-0-ra, majd 2014-ben felhagytak a kísérletezéssel, és azóta a katari hölgyek egyetlen hivatalos nemzetek közötti mérkőzést sem játszottak.

Gianni Infantino ugyanis a napokban egyszerre érezte magát katarinak, arabnak, afrikainak, homoszexuálisnak, fogyatékkal élőnek és bevándorló munkavállalónak. A tünetegyüttes diagnosztizálása után a momentán kopasz férfiú a miheztartás végett még hozzátette, hogy neki sem volt könnyű gyerekkora, mert vörös volt a haja. Na, ez van most.

Borítókép: Gianni Infantino a FIFA jelenlegi elnöke (Fotó: AFP/Karim Jaafar)