Létezik egy roppant képességes és szorgalmas úr, bizonyos Szalay Dániel, akiről annyit érdemes tudni, hogy a Media1 nevű portál amolyan főszerkesztőjeként tevékenykedik, munkája pedig nagyjából kimerül abban, hogy a médiában történő eseményekről, változásokról ír.
Nem szeretnék igazságtalan lenni, volt már olyan, hogy Szalay mondjuk baloldali közszereplőkbe törölte bele a lábát, de egyrészt ilyesmi szökőévente egyszer történik, másrészt láthatóan alapvetően akkor érzi igazán elemében és jól magát, amikor jobboldali, kormánypárti emberekről írhat, tört magyarsággal, tendenciózusan és olyan elfogultan, hogy a műveit olvasva a 444.hu szerkesztőségének minden tagja minden bizonnyal könnyekig meg szokott hatódni.
Az „újságját” a keresztpromóciók garmadája ellenére is bántóan kevesen olvassák, többek között emiatt sem szoktam úgymond „visszalőni”, ha történetesen a nevemet a szájára veszi: mi a fészkes fenéért foglalkozzak egy ilyen figurával, csak pazarlom az időmet, az energiámat, és újabb érdemtelen kattintásokat hozok neki, meg az érzést, hogy számít, hogy valaki, pedig ilyesmiről szó sincs.
Szalay úr egyébként sokáig a 24.hu munkatársa volt, ebből válik teljesen egyértelművé, hogy a baloldali, kormánygyűlölő kompániához tartozik, amit ugyan megpróbál a roppant rövidke függetlenobjektív kabátkájával rejtegetni, de az öltözet igencsak átlátszó, így aztán időről időre kilóg alóla az a bizonyos balos, liberális lóláb.
Mondom, nem szokásom vele foglalkozni, mert mélyen szint alatt van, ezért nem is szoktam reagálni arra, amikor hatodszorra is megírja, hogy épp valami, a nyilvánosságot érdeklő hír lát napvilágot velem kapcsolatban, hogy úgy megaláztam egy nőt, illetve annyira megsértettem a hölgyet a méltóságában, hogy bocsánatot kellett kérnem tőle, és a Magyar Nemzetnek sérelemdíjat kellett fizetnie a publicisztikám miatt.
Most a napokban is a fenti, számos alkalommal használt mondataival vezetett fel egy rólam szóló álhírt – állítása szerint felmondtam valahol, holott ilyesmi nem történt, külsős munkatársként a felmondás teljesen értelmezhetetlen –, úgyhogy úgy gondoltam, kivételesen helyreteszem Szalay hazugságait, hadd érezze, hogy számít, hogy valaki.
Természetesen nem aláztam meg, meg sem sértettem az emberi méltóságában egyetlen nőt sem. Egyébiránt bocsánatot sem kértem az úrtól soha – igen, egy férfiról beszélünk –, de évekkel ezelőtt az Egyenlő Bánásmód Hatóság valóban ötvenezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte a lapot, ahova most is a cikkemet írom.
Az úr, aki miatt a hatóság elkaszált, egy transznemű nő volt, nevezzük mondjuk Ágnesnek, akiről annak idején sokat írtak egy bírósági ítélet kapcsán.
