Hetvenöt éve, karácsony másnapján halt meg New Yorkban a XX. század első felének egyik legkiválóbb magyar politikusa, akinek mára nemcsak a tetteit, de a nevét is szinte teljesen elfelejtettük. Pedig ha gróf Sigray Antal „csak” annyit tett volna, hogy Nyugat-Magyarország főkormánybiztosaként fontos szerepet játszott a trianoni diktátum első revíziójának kivívásában, Sopron és környéke – háromszáz négyzetkilométer terület és ötvenezer lakos – Magyarországhoz történő visszakerülésében, ezért az egy érdeméért is méltó arra, hogy a nemzeti emlékezet mindörökké a nagy hazafiak között tartsa számon. Ugyanis nagyrészt ő koordinálta a győztes antanthatalmak által Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területek megmentésére tett erőfeszítéseket, beleértve a fegyveres felkelést is. Az 1921. december közepi sikeres soproni népszavazás után a nemzetgyűlésben e szavakkal méltatta az általa támogatott felkelőket:
Nem a rideg, számító reálpolitikusok, hanem mi, a hazafias rajongók, a kalandorok, a nemzeti eszme bolondjai leszünk azok, akik helyre fogjuk állítani a régi Nagy-Magyarországot.
A Vas vármegyei Iváncon, az Őrség kapujában 1879-ben született Sigray Antal egy régi katolikus grófi család utolsó sarjaként az első világháború végétől egészen az 1944. március 19-i német megszállásig kiemelkedő alakja volt a magyar politikai életnek. Az angolul, franciául, németül már fiatalon jól tudó, sokoldalú műveltségű arisztokrata éppúgy katonaként kezdte pályáját, mint egyik fő példaképe, gróf Széchenyi István. Huszártisztként végigküzdötte a nagy háborút, amelyben a cári hadsereg, az összeomlás után pedig a Szovjet-Oroszországból ide exportált magyarországi kommunisták ellen harcolt.
Sigray szemében a Szent Korona területi integritása és a trón, illetve a király iránti ragaszkodás megszentelt tradíció volt. E kettős családi hagyomány volt legitimista politikai meggyőződésének és tevékenységének az alapja. A főrendiház tagjaként – egyenesen a keleti harctérről érkezve – 1916 végén részt vett az új uralkodó, IV. Károly koronázási ebédén, 1918 októberében pedig mint a király személye körüli miniszter került szóba a neve. Ez meghiúsult ugyan, de a Károlyi-kormány meghatalmazottjaként Svájcban tárgyalt a magyar békefeltételekről, s már akkor azt javasolta az amerikai delegációnak, hogy a vitatott területi kérdéseket népszavazások útján kell megoldani.
A bolsevista diktatúra idején kezdettől kivette a részét az ellenforradalmi csoportok ausztriai politikai és katonai akcióiból, s a Nemzeti Hadsereg felállítását is finanszírozta.
Barátjával, báró Lehár Antallal együtt 1919 augusztusában átvették a katonai hatalmat Vas vármegyében, s József főherceg a négy nyugat-dunántúli vármegye és Sopron város teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki. 1920 januárjában nemzetgyűlési képviselőnek választották: 1939-ig folyamatosan a körmendi kerület képviselője volt, majd 1942–44 között a felsőház tagja.
