Nehéz időket élünk. Alig hagytuk magunk mögött a tűrőképességünket kemény próba elé állító világjárványt és a vele járó gazdasági nehézségeket, háború tört ki a szomszédunkban, közvetlenül veszélyeztetve határon túli honfitársainkat, de politikai és gazdasági hatásai révén közvetve minket is. Odalett az elmúlt évtizedben egyre erősödő, elismerésre méltó politikai, gazdasági és kulturális teljesítményünk által táplált biztonságérzetünk, bizonytalanná vált a jövő.
A nemzetközi progresszív erők most már teljesen nyíltan bejelentették: meg akarják változtatni a magyar kultúrát, tehát meg akarják változtatni az identitásunkat is. Márpedig itt húzódik egy vörös vonal, mert a legtöbb magyarnak a hőn áhított szabadság elsősorban az identitás szabadságát jelenti, amit három szóban lehet összefoglalni: Isten, haza, család. Honfitársaink háromnegyed része legalább az egyikhez vagy a másikhoz körömszakadtáig ragaszkodik, és a legtöbben hajlandók nem csekély áldozatot is hozni azért, hogy őrizzék, ápolják, erősítsék kultúránk e meghatározó összetevőit.
Bár az elmúlt évtizedekben a nyugat-európai és az észak-amerikai helyzethez hasonlóan a magyarok között is csökkent a rendszeres vallásgyakorlók száma, mégis igen sokan vallják magukat hívőnek a maguk módján. Ez azt jelenti, hogy felismerik: van egy mindenkinél nagyobb, rajtunk kívülálló erő, aki előtt meg kell hajolnunk, ha máskor nem, a halálunk óráján. Isten erejét jelezte a világjárvány is, aminek súlyos hatásait tudtuk ugyan enyhíteni, de semmivé tenni nem. A természettudomány és a rá épülő technológia robbanásszerű fejlődése az elmúlt évszázadokban komoly kihívás elé állította a kereszténységet. Óriási feszültséget gerjeszt, hogy az újabb és újabb tudományos eredményeket nem mindig tudjuk beilleszteni a Biblián alapuló világképünkbe, vagy ha úgy hisszük, sikerül, könnyen tévútra jutunk.
Az ember elbizakodott, Isten helyébe képzeli magát, mert úgy véli, hogy uralja a világot. Ez lehet az oka, hogy a főárammal száguldozó hamis próféták fokozatosan fellazították a lelkiismeretet, az esendő ember által alkotott jogszabályok hatálya alá sorolták a bűnt. Egyre inkább elválik egymástól az írott jog és a hitünk által diktált örök igazság. Az úttévesztés akkor vált sokak előtt is láthatóvá, amikor majdnem húsz éve hosszas vita után kihagyták az európai alkotmány bevezetőjéből a hivatkozást a keresztény hagyományokra. Azóta egyre jobban terjed az a nézet, amely az emberi rációt emeli a legmagasabb tekintély trónjára. Csak az a kérdés, hogyan élvezhetjük ki a legjobban a világot, keveseket érdekel, hogy mi végre vagyunk itt a Földön, mert csak azok az évek számítanak, amíg élünk.