Egyre többet beszélnek az egyén jogairól a közösséggel szemben viselt kötelességek nélkül, terjed a vágyak és a vélemények hangoztatása a valóság kultúrájának a rovására. Elérkeztünk oda, hogy a ma emberének szinte egyetlen célja maradt: kielégíteni önző vágyait, megvalósítani önmagát itt és most, figyelmen kívül hagyva mindenki mást, nem törődve a jövővel. Marginális kisebbségek erőltetik rá deviáns nézeteiket a józan többségre. A szavak értelmét kifacsarva jónak tüntetik fel, ami rossz, és rossz­nak, ami jó. Nem így a szomszédunkban egyre erősödő iszlámban! Az egyre nagyobb számban Európába áramló, fiatal, életerős muzulmán férfiak biztosak a hitükben, azt magától értetődően vallják meg. Eszük ágában sincs, hogy beilleszkedjenek egy halódó, széteső társadalomba, ők inkább hódítani akarnak.

A progresszív társadalommérnököknek gyanús a hazaszeretet is. Kisebbségeken kizárólag a keresztény társadalmat bomlasztó, szexuális és más civilizációkból érkező migráns csoportokat értik, a nemzeti kisebbségek jogaival nem foglalkoznak. Így eshetett meg, hogy tárgyalás nélkül lesöpörték az asztalról a több mint egymillió aláírást összegyűjtő, a nemzeti kisebbségek jogait biztosítani akaró polgári kezdeményezés petícióját azzal az ürüggyel, hogy e tekintetben az Európai Unióban minden rendben van. Nem létezik tehát katalán probléma, mindenütt tökéletesen bánnak a határon túli magyarokkal, Belgiumban sem feszülnek egymásnak a flamandok és a vallonok.

Döbbenten hallottam néhány éve egy előadáson, hogy egyes nyugati országokban már nem tanítják a második világháború előtti történelmet, mert a múltat végképp el akarják törölni. Megértük, hogy Németországban már nem szeretnek németül beszélni, inkább az angolt használják, hogy feledtessék a náci bűnöket. A német precizitás már nem tárgya a nemzeti büszkeségnek, megszállott propagandisták lelkesen szabadulnának meg ettől a kötöttségtől is. Márpedig az egybeeső egyéni érdekek legmagasabb szintű artikulálása csak nemzeti szinten lehetséges, nemegyszer mutatta meg a történelem, hogy a nemzeti elkötelezettség csodálatos teljesítményekre sarkallhatja az embereket. Talán nem véletlen a kis országok csapatainak meglepő sikere a katari foci vb-n, a csillogó egyéni teljesítmények hatványozódnak a nemzeti érzés által hajtott csapatokban, amelyek ezáltal kiemelkedően teljesítenek.

Legújabban célkeresztbe került a család is mint a társadalom legkisebb, természetes kötelékekkel összetartott egysége. A botrányra éhes sajtó sokkal többet tudósít a kapcsolati erőszakról, mint a jól működő szeretetközösségekről, amelyekben sikeresen szocia­lizálhatók a gyermekek, gazdaságosabb az élet és pótszerek nélkül, természetes örömforrásra lelhetünk. A szexuális kisebbségek védelmének erőszakos hangsúlyozása, a hatodik parancsolat érvényének egyre erősödő tagadása végső soron evolúciós zsákutcába vezet, mert jelenleg nem létezik embergyár, az apa csak férfi lehet, az anya pedig csak nő.

Hiába hangsúlyozzák egyre erőszakosabban a csupán törpe kisebbséget kitevő homoszexuálisok, transzneműek és további tucatnyi társadalmi nemhez tartozó egyének önmegvalósításhoz való jogait, a tapasztalat szerint ezzel nem teszik őket boldoggá. Nyugaton száz- és százezrek élnek társ nélkül, tudatosan lemondva a gyermekáldásról, a szülői és nagyszülői örömökről, mert tudva vagy tudat alatt utálják magukat, utálják az egész bomló társadalmukat, és nem akarják továbbadni az életet, ez pedig végső soron kihaláshoz vezet. Nincs is gyerek a gazdag északi társadalmakban, sokan idegen civilizációkból érkező tömegekkel akarják betömködni a lyukakat, főleg azért, hogy a bevándorlók elvégezzék az alantas munkákat és biztosítsák az állandóan bomlasztott államtól azért mégiscsak elvárt nyugdíjakat.

A magyar történelemben több példát láttunk arra, hogy külső erők meg akarták változtatni a kultúránkat, de ez nem sikerült sem II. Józsefnek, sem a proletár internacionalizmus ránk erőltetett rendszerének. Mostanában az EU-ból kapunk egyre több jelzést arra vonatkozóan, hogy mi a helyes és mi nem. Egyre határozottabban jelenik meg a követelés: csak akkor kapjátok meg a korábban már odaígért anyagi támogatást, ha fokozatosan átveszitek a főáramú kultúrát. A progresszívek mára hasonlatossá váltak az egykori internacionalista szovjet rezsimhez, amely Istent, a hazát és a családot ellenségének tekintette és ott rontotta, ahol tudta. Üldözte, nevetségessé tette, ellehetetlenítette az egyházakat, elítélte a nemzeti gondolatot, érzéketlen volt a trianoni trauma iránt és gúzsba kötötte a családokat. Kívülről akarta ránk kényszeríteni, hogy mit gondoljunk, hogyan érezzünk.

Ezt mi nem fogadjuk el, szívósan és megalkuvás nélkül ragaszkodunk az ezer évnél is hosszabb idő alatt kikristályosodott magyar kultúránkhoz, amely egy különleges árnyalat a sokszínű világban. Karácsony táján, az isteni gyermek születésére várva azt kérjük Jézustól: szabadítson meg minket a ránk leselkedő gonosztól.

A szerző nyugalmazott egyetemi tanár

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)