Néha nagyon fárasztó nőnek lenni. Mindig ápoltan és csinosan megjelenni, ízlésesen öltözködni, a bőrünk, hajunk, körmeink ápolására időt fordítani, hiszen nőként akkor érezzük magunkat a legjobban, ha „minden a helyén van”.
Csakhogy a nők jogaiért folyó harc egyik leágazásaként elkezdődött egy folyamat, amely – mint általában szinte minden feminista törekvés – végül szélsőségbe csapott át. Ennek lényege, hogy fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, szőröstül-bőröstül, ahogy Isten megteremtett minket. Mindezzel látszatra nem is lenne gond, hiszen ennek a felfogásnak az elterjedése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nők és a társadalom elfogadja a szülés, az öregedés vagy a bőrhibák miatt változó testet, az állandó sminkviselés helyett pedig ma már a kevesebb több elve, vagyis a „no makeup” a mértékadó trend a szépségiparban is.
A természetesség hangsúlyozása viszont szépen lassan az igénytelenség legitimálásába csapott át, és sokszor még a higiéniai szempontokra is fittyet hányó irányzatok kezdenek elterjedni.
Zsíros haj, a karon, lábon, hónaljon meghagyott szőr, a bő, több számmal nagyobb ruhák – csak néhány tartozéka a (sokszor nem csak a) fiatal generációk által preferált kinézetnek. Az összevisszaság korát éljük, ahol divat lett ízléstelennek lenni. És most nem arról beszélek, amikor valaki látszatra össze nem illő ruhadarabokból, mintákból és anyagokból ízléses stílust, vagyis divatot tud varázsolni.
Emlékszem, nyáron egy drogériában álltam sorba a kasszánál, amikor az előttem álló lány lábára tévedt a tekintetem. Rövidnadrágot viselt, így egészen a bokájáig semmi sem fedte lábszárát, amelyet másfél centis szőrszálak borítottak. Nyilvánvaló, hogy a nők sem szőrtelenül jönnek a világra, mégsem láttam senkit magam körül, akinek ne akadt volna meg a szeme a hölgy lábán, és enyhén szólva nem a csodálatot láttam ezekben a tekintetekben. Hiába, úgy tűnik, hogy a társadalmak nagyon nehezen nyelik le ezt a (szőrös) békát.
Valahogy a férfiakkal való örökös harc közepette lassan elfelejtünk nőnek lenni. A nemek újradefiniálása után külsőleg is a férfiakhoz kezdünk hasonlítani, uniszexszé válunk, és ez nincs rendben így.
Ha ez valakinek nem tetszik, rögtön megkapja, hogy maradi, nem elfogadó, és jaj annak, aki férfiként nyilvánítja ki nemtetszését a női póló alól kikandikáló hónaljszőrzet láttán. A testpozitivitás, vagyis a bodypositivity korában már ciki nőiesnek lenni és ciki nem követni a legújabb, sokszor hajmeresztő trendeket.
