Az állam egyébként csak addig ellenség, amíg a hatalom nincs a proletariátus kezében. Ettől kezdve már nincs baj vele. Fontos tudnivaló még, hogy a társadalmi tulajdonba vétel kizárólag erőszakkal érhető el, amihez pedig elkerülhetetlen a csetepaté. Ne ijedjünk meg egy kis vérontástól! Marxék szerint a világ proletárjainak okvetlenül egyesülniük kell, mert csak így lehet a kapitalista rendet gond nélkül megdönteni. Reszkessetek, burzsoák! (Ők bárkivel szövetkezhetnek a cél érdekében, de másoktól ez már árulás.)
A világjárvánnyá lett, ma is pusztító szivacsos agylágyulás ötletgazdáiról időközben kiderült, halványlila gőzük sem volt a valóságos életről.
A böhöm Marxról például megtudtuk, hogy életében egyetlen gyár küszöbét sem lépte át, nagy ívben kerülte a munkásembereket, pénzkereső munkát soha nem végzett. (Annál többet kért kölcsön innen-onnan, és a tartozásait esze ágában sem volt rendezni.) Ráadásul bibliaként emlegetett filozófiai rendszerét másoktól ollózta (kommunizálta) össze, önálló gondolat alig akadt benne. Az ájult Marx-imádat egy időben megtorpant, ugyanis több újságcikk figyelmeztetett, ne feledjük, hogy a szőrös bajkeverő, miközben nyomta a bolsevik dumát, egyfolytában szapulta a zsidóságot – jóllehet maga is a közösség szülötte… Hívei mára túltették magukat ezen apróságon, megbocsátották a bajkeverő antiszemitázását.
A kommunizmus igazi premierjére egészen 1917. november hetedikéig várni kellett. (E naptól hosszúra nyúlt sötétség telepedett Oroszországra, mely állapoton még a későbbi szovjet villamosítás sem segített…)
Néhány éve bizonyos Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke nyilatkozott híres névrokonáról a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak. Nem is akármiket… A müncheni főpap a kapitalizmus jeles reformerének tartja a „tőkés” Marxot, még azt is megjegyezte, hogy őrá bizony a Kommunista kiáltvány rendkívüli hatást gyakorolt. Szerinte ugyanis a mű döntően hozzájárult a katolikus szociális tanítás megszületéséhez, vagyis joggal mondhatjuk, hogy az idősebbik Marx egyike az első komoly társadalomtudósoknak. Még azt is hozzátette a bíboros, hogy ő cseppet sem hibáztatja a sztálinizmus bűneiért, mert nincs közvetlen kapcsolat a nagy gondolkodó és a kommunista disznóságok között. A hívő olvasó csak dobálta magára ijedten a keresztet…
Nyilván nem véletlen, hogy a kommunizmus áldozatai emléknapjának (február 25.) magyar ötletgazdái épp az ideológiai kórt elterjesztő Kommunista kiáltvány megjelenésének előestéjére tették a gyászos mementót…
Kis színes. A szlogenné lett javaslatot – Világ proletárjai, egyesüljetek! – idehaza a magyar kommunisták napilapja, a Szabad Nép, majd domesztikált utódja, a Népszabadság még a címoldalára is kitette. Csak 1989. október 8-án vették le, amikor már mindenki rajtuk röhögött.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Roger-Viollet)
