Felmondhatjuk az összes ismert és százszor megrágott magyarázatokat, de okosabbak nem leszünk. Hogy Oroszország miért kezdett bele ebbe a szürreális és irracionális háborúba, azt most hagyjuk is, és azt is hagyjuk egyelőre, vajon mi a felelőssége ebben a Nyugatnak, különösképpen az Egyesült Államoknak. Itt és most leginkább egy kérdés foglalkoztat: miután százezrek halnak meg, katonák, civilek, és romba dől egy ország, miért nem akarja senki megállítani ezt a tébolyt, miért akarják még mélyebbre lökni az egész emberiséget ebbe a feldúlt sötétségbe?

Még közelebbről pedig itt vannak a háborús uszító kormányok, a különböző rendű és rangú politikusok, akik egy része valószínűleg mélyen érdekelt az említett minél nagyobb profit elérésben, más részüket talán fogva tartják némi sejtetett aktacsomagokkal, s nyilván vannak köztük ostobák, akiknek fogalmuk sincs, miben vesznek részt, és vannak bőven egyszerűen gyáva gazemberek, akik nem mernek nemet mondani az „erősebb” akaratnak, még akkor sem, ha tisztán látják, hogy mindaz, ami történik, nem a nemzetük érdekeit szolgálja.

És hát itt vannak Európában és Amerikában azok a milliók, a tömegek, a szavazók, akik számára ez a háború, Ukrajna már egyfajta valláspótlék lett. Szokták mondani, hogy a liberális demokráciák sprirituálisan kiüresednek, lelki vákuum keletkezik bennük. De az emberi természet nem bírja az ürességet. Az Istentől és az egyháztól elszakított ember pedig valláspótlékokat keres, de keresnie sem kell, a politikusok, a médiumok, különösen a közösségi média olcsó és könnyű megoldásokat kínál. A legutóbbi időkig ilyen valláspótlék volt a klímaváltozás elleni küzdelem, s Greta Thunberg úgy tündökölt ennek az egyháznak a trónján, mint valami messiás, aki előtt ha leborultunk, kellő eséllyel remélhettük a megváltást.

S íme, most újabb isteneket kínálnak nekik, új messiást, amiben úgy lehet hinni, akiért úgy lehet lelkesedni, hogy gyakorlatilag egy rőzseszálat sem kell keresztbe tenni, elég, ha ukrán zászlóra cseréljük a profilképünket, és hagyjuk, hogy az új vallás főpapjai, a politikusok tegyék a dolgukat, s máris a Jó oldalon, a „történelem jó oldalán” találjuk magunkat. S ha ez a háború nem egy a tucatnyi regionális fegyveres konfliktus közül, hanem a Jó és a Gonosz harca, akkor aki békéről beszél, az minimum eretnek, akit legszívesebben a máglyára vetnének, de leginkább maga is az ördög szolgája, szinte már nem is ember.

Ha biztos a siker – márpedig csakis a Jó győzedelmeskedhet –, mit számítanak az érvek és az életek? Az oroszok élete nyilván fabatkát sem ér, sőt minden orosz halálért hozsanna, az ukránok pedig mártírok és vértanúk, akiknek neve örök dicsőségben marad fenn majd az új vallás szent könyveiben és a CIA jelentéseiben.

„Győzelem, hogy valamely nép a másikat letiporja. Mire a legyőzött erőt gyűjt és újra támad. […] Bármelyik nép győz, csak újabb háború következhetik. A béke szelleme a kiegyenlítődés, sőt ennél sokkal több: az, hogy az emberek egymást komolyan veszik. A győzelem jelentősége katonai és politikai. A béke jelentősége morális és szellemi.” (Hamvas: i. m.)

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)