idezojelek

A Szikra, Jámbor és a Mérce „erőszakmentessége” (1. rész)

Jámbor András (Szikra Mozgalom) és a Mérce névre keresztelt kommunista hecclap alig győzi hangoztatni az Antifák mindenek felett álló erőszakmentességét.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Könnyültek az idők. És feküdtünk hanyatt, csodálatos házibulik hajnalán, Wish You Were Here és Dark Side of the Moon: „Us and them / And after all we’re only ordinary men / Me And you / God only knows / It’s not what we would choose to do.”

De mi még akartunk valamit a könnyülő időkben. Akartuk például, hogy „csak tíz év múlva ne ez a dal legyen”, s volt még előttünk példa, igazán nehéz idők igazán erős embereinek példája, akik elhozták nekünk a (meg)könnyebbülő időket.

De mi még akartunk valamit. S mi még tudtuk, kik vagyunk. Mi még álmodtunk a szabadságról, és tettünk is érte ezt-azt, egykoron. Még voltak régi vágású tanáraink, volt identitásunk, hazánk, s nem zavart, hogy minek is születtünk. S dúdoltuk, mély átéléssel:
„Születtem Magyarországon, nyolcvanhét éves vagyok, / fejemben összekeveredtek féldecik s kormányzatok, / neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is. / Harcoltam két háborúban, túléltem az Istenbe is. / Elhagytam, kérném, vagy harminckilenc asszonyt, / s vagy kétannyi elhagyott, / tankcsapdába hugyoztam, ettem lótetemet / és mégis itt vagyok.”

Mély átéléssel, mondom… s tovább:

„Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat / és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak, / hogy lesznek ezek túlélők, valami itt korcsosul, / kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? / És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, / hát elszállnak az első szélre, / mi lesz így, kérdezem én?”

Nem, soha nem ismertünk ebben önmagunkra. Annál inkább az utánunk jövőkre. Sajnálom. Csak azt nem értem, vajon mi hoztuk el azokat a pehelykönnyű időket, melyek megszülték a mindenmentes szójalatték és a genderkretének világát? Mert valóban: valami itt korcsosul, a pehelykönnyű időkben. S mikor jönnek majd megint az erős emberek? Megéljük még az újbóli könnyű időket, a most készülődő rettenetek után?

S mit is akarnak ezek? Hersegve szívni, ontani a vért, s átoperáltatni magukat. Az átoperálást büszkén, fennhangon, a vérontást sunyin, gyáván, aztán letagadva. S itt érkezünk el (és vissza) Jámbor Andráshoz, a Szikra Mozgalomhoz (Lenin, pfuj) és a Mércéhez. Ezek most mind elhatárolódnak. Ott se voltak. Nem is értik. „Tolsztoj a mi Bibliánk” – mondja az egyik, és nem szakad le az ég.

Ezek már akkor hazudtak, amikor megszülettek – figyelj csak, így: „S ha száját tátja a gyerek / és fölnéz rád, vagy pityereg – / ne dőlj be néki, el ne hidd, / hogy elkábítják elveid! / Nézz a furfangos csecsemőre: / bömböl, hogy szánassa magát, / de míg mosolyog az emlőre, / növeszti körmét és fogát.”

Jámborék most bömbölnek épp, s mosolyognak a kommunista emlőkre. Igazán nehéz időket, kevésbé nehéz időket, de még (meg)könnyebbült időket sem éltek meg soha. Így és ezért lett belőlük az, ami. Megannyi felesleges szörnyeteg.

A továbbiakban majd idézetek következnek. Csupa idézet a Mércéről, a hozzá kapcsolódó Tett című anarchista-kommunista pöcéből, valamint a Rednews.hu című, talán félillegalitásban működő, igazi bolsevik, Lenin-fiú-gyűjtő portálról. Ezek egymással összefüggenek, egymásra mutatnak, egymást idézik, egymást licitálják túl és egymást hergelik az erőszak dicsőítésében és elkerülhetetlenségének igenlésében. Most pedig ártatlan pofával tolsztojánusnak hazudják magukat – mialatt oktalan és vadállati gyűlöletük magasan felülmúlja akárhány neonáci oktalan gyűlöletét.

Ez manifesztálódott most Budapest utcáin, amikor importált elvtársaik (Németországból – hát honnan máshonnan! – és Olaszországból) itthoni segítőik hathatós közreműködésével ártatlan embereket vertek össze az utcán.

Az egyik a trafikjába ment dolgozni. Bűne az volt, hogy katonai gyakorlónadrág volt rajta. Másikuk zenész, felismerhetetlenségig összeverve. Aztán három lengyel turista következett, majd egy német és egy magyar pár. Cserny Józsefék járták az utcákat, s patkányként támadtak. Mindezt pedig megelőzte, megalapozta Jámborék és orgánumaik tevékenysége. Lássuk, hogyan!
(Folytatjuk)

Borítókép: Jámbor András (Fotó: Kurucz Árpád)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.