Szép volt az ősz 1962-ben, de nem élvezhettük gondtalanul, mert két héten át a folyamatos rettegés jegyében éltünk. Az idősebbek ismerik a történelmet, a fiataloknak meg fontos és időszerű tanulsággal szolgál: a szovjetek Amerika előszobájába, Kubába atomtöltetű rakétákat telepítettek. Kennedy elnök kemény és határozott hangon követelte Hruscsovtól a bázis leszerelését, mert országa és népe fenyegetettségét nem tűrhette. Az ukrán pártvezér és miniszterelnök előbb vonakodott, aztán győzött a józan ész. A hosszú, karcsú SS–4-eseket kivonták a San Christobal támaszpontról. A történet főszereplőit és a lényeget megörökítették az annalesek, de volt ennek a majdnem tragédiának két olyan epizodistája, akikről megfeledkezett a kollektív emlékezet.
1962. október 14-én a koreai háború veteránja, Richard Heyser őrnagy U–2-es típusú gépével Kuba légterébe repült. Akkor ez a sugárhajtású, de határozott ideig vitorlázó üzemmódban is működőképes kémrepülő volt a legkorszerűbb a világon. Reggel fél 8-kor az amerikai felderítőpilóta 21 ezer méteren suhant, és bekapcsolta 91 centiméteres objektívvel szerelt kameráját. Tizenkét perc alatt átrepült a trópusi sziget fölött, több mint ezerméternyi filmet forgatott, amelynek képanyaga a szakemberek elemzése után sokkolta az amerikaiakat, akiknek voltak ugyan vegyes információik arról, hogy a szigeten valami bűzlik, de nem voltak abszolút megbízható bizonyítékaik. Heyser őrnagy most szállított ilyeneket. Maga sem gondolta, hogy amikor elindította felvevőgépét, ez a mozdulat a Föld lakóit a harmadik világháború küszöbére sodorja. Az általa készített film lett ugyanis a kubai válság közvetett kiváltója. Bizonyítékul szolgált immár, hogy a Szovjetunió közepes hatósugarú, atomtöltetű rakétái a silókban csak az indításra várnak.
