A Szent II. János Pált érintő gyalázkodó cikkek hatására született ez a cikk. Kétezer évvel ezelőtt oroszlánok elé vetették a keresztényeket. A világ hatalmas Circus Maximusa napjainkban a világsajtó. Minden és annak az ellenkezője is megjelenhet benne. De azért a romboló erők mintha hatékonyabbak lennének. Nehezen ellenőrizhető kijelentések, állítások rakétaszerűen felröppennek, véleményvihart kavarnak. A tömegbefolyásolás mértéke óriási.
Érezhető keresztényellenesség tapasztalható. Helyenként gyűlöletbe, gyilkosságba átcsapó. A fejlett világban élő önhitt ember azt hiszi, mindent tud róla, a kereszténységet kritikával szemléli mint a szabadság ellenségét, maradi nézetek gyűjtőhelyét. A szabadságot összekeverik a szabadossággal; s a legkevésbé sincsenek tekintettel arra, hogy a legnagyobb tudósok, Nobel-díjas fizikusok hittek a transzcendens létezőben. Korlátozott ismereteiket mindentudásnak vélik, s a természet törvényeit is felrúgják. Deheroizálnak: semmi sem szent előttük. A legtiszteletreméltóbb keresztény személyiségeket is kikezdik.
Keresztény egyetemre járó diákok alkalmanként feltesznek provokatív kérdéseket az abortuszról, cölibátusról, a pápai tévedhetetlenségről, az eutanáziáról. A kérdések természetesen létező problémákra irányulnak, s ezekre helyes is választ keresni.
De indulattal fogadni a szívhang meghallgatásának kötelezettségét, nos, ez mutatja a véleményt mondók éretlenségét. Pedig ez a gyakorlati szabály mutatja meg, hogy itt „a nő joga a teste fölött” szólam csupán azt takarja, hogy nem merünk szembenézni a ténnyel: mégiscsak egy létező élet elpusztításáról van szó. Mellesleg a női egyenjogúság jegyében a nők az abortusszal sokkal nagyobb terhet vállalnak magukra, mint indokolt lenne. Hiszen a gyermek foganásához két fél kell, s a másik félnek éppúgy törődnie kellene a következményekkel – előzetesen. Mégis, kinek a szabadságáról van valójában szó?
