Egy nagykövet az ellenzéki térfélen

Egész pályás letámadásnak lehettünk szemtanúi az utóbbi napokban a nemzeti oldal ellen, aminek nyilvánvalóan nincs még vége. A közvetlen kiváltó ok Magyarország békepártisága, de a mélyrétegekben ott találjuk a migrációval kapcsolatban képviselt álláspontunk gyökeresen eltérő voltát a globalista baloldal véleményétől, valamint a gyermekvédelem terén megfogalmazott tántoríthatatlan alapvetéseink irritáló hatását az önfeladó, megtartó értékeit a sutba vágó haladárokra.

Olyan mennyiségben zúdulnak ránk nap mint nap az általunk eszementségnek, abszurdnak és vérlázítónak gondolt megnyilvánulások, hogy már-már átláthatatlan káosznak érezzük a saját életünket. Gyanítom, hogy a sötét terv végrehajtóinak éppen ez a végső céljuk, mert ebben a káoszban remélnek fogást találni rajtunk, és így próbálják megbontani a nemzeti oldal sziklaszilárd egységét. Látszólag különálló, sőt néha egymással is öldöklő harcot mímelő erőcsoportok egy pontban mégis rendre összefonódnak, amikor azokra az értékekre szándékoznak csapást mérni, amikért nekünk élni érdemes.

Nehéz nem észrevenni az összefüggéseket például az amerikai nagykövet, David Pressman legutóbbi húzásai és a baloldali pártpalettán zajló átalakulások tragikomikus jelenetei között.

Miközben a kormánypártok az igen kedvezőtlen gazdasági és világpolitikai körülmények ellenére őrzik kimagasló támogatottságukat, az ellenzéki térfélen hangos csetepaté kezdődött az egyre fogyatkozó szavazótábor megnyeréséért. Középen áll, mint valami fekete lyuk, a Demokratikus Koalíció, és benyel mindenkit, aki letéríthető eddigi pályájáról. Izmozik mellette a Momentum, de küzdelme inkább röhejes, mintsem heroikus, különösen annak fényében, hogy az európai hadszíntéren koordináltan árulják képviselői a hazát Gyurcsánynéval.

Az MSZP tovább szaporodik osztódással, miközben nem sok választja el attól, hogy végleg eltűnjön a politika süllyesztőjében. Akárcsak a Jobbik, amelynek szerepét megpróbálják ugyan mesterségesen megnövelni, de a próbálkozás egyelőre kilátástalannak tűnik (erről később lesz még szó). Az önmagukat zöldre mázoló újbalosok környezettudatos erőlködései szóra sem érdemesek. Legnagyobb politikai innovációjuk, hogy akadályozzák a környezetbarát közlekedés feltételeinek megteremtését a zöldgondolat jegyében.

De az akkumulátorgyárak elleni akcióik is súlyosan terheltek attól a tévedéstől, ami összekeveri az ellenzéki politikát azzal a gyerekes daccal, hogy mindig az ellenkezőjét kell mondani, mint a kormány. Ennél a kétfarkú kutyák örök élet, ingyensör programja több támogatót vonz. És ebbe a katyvaszba lép be a présember.

Megjelenik Szegeden, ahol elámul a városháza dísztermének látványán, ennél többet nehéz kihámozni a tudósításokból arról, mit súgott Gyurcsány Ferenc egyetlen potens ellenségének, Botka László polgármesternek a fülébe. Mindenesetre Feri is azonmód Szegeden termett, és a DK feltétlen támogatásáról biztosította Botkát jövőre, az önkormányzati választáson. Azt a Botkát, aki egy rövid ideig miniszterelnök-jelöltnek képzelve magát kifejtette, hogy a tehertételt jelentők, az esélyeiket már eljátszók, a szavazók bizalmát elvesztők vonuljanak hátra.

Hogy nem csak én gondoltam Gyurcsányt címzettnek, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a DK elnöke sértetten fortyant fel a „Fizessenek a gazdagok!” szlogenjével házaló polgármester ellen, imigyen: több adót fizettem be idén, mint amennyit Botka László egész életében keresni fog.

Most viszont megbonthatatlan barátság virágzik a két öreg bolsevik között. Ám a présember nem elégedett meg ennyivel. Mert igaz, hogy ma már az Európai Egyesült Államok gondolatát erőltető, ezzel a nemzetállamok megszűnését természetesnek gondoló balliberálisok a legnagyobb, legbecsületesebb hazafinak próbálják beállítani magukat, de ezt nyilván maguk sem gondolják komolyan. Valamit kezdeni kellene tehát ezzel a fránya nemzeti gondolattal, ami jól láthatóan összerántja ezt a sötétben tartott, trágyával etetett gombafajzatokból verbuvált kormánypárti tábort. Márki-Zay Péternek is az lett volna a feladata, hogy megtévessze a választópolgárokat a vallási tébolyba hajló buzgó hitével, a gyerekei számát sem tudó nagycsalád fejeként előadott álságos példamutatásával és a szájából teljesen hiteltelenül hangzó nemzeti gondolat szajkózásával. Az a kísérlet nagyon sokba került, és egyáltalán nem sikerült. Most próbálkozik ugyan valami pártalapítással, de rá már csak egy betegesen függő szerencsejátékos tenne nagyobb téteket. Pressman hátterében nem ilyenek ülnek, ezért újabb érdekes és érthetetlen jeleneteknek lehettünk szemtanúi.

A húsvéti nyúl elhozta nekünk a tisztára mosdatott antiszemita, kipában széderező prototípusát Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnökének, európai parlamenti képviselőjének a képében. Elmondása szerint ő soha nem volt antiszemita, ha volt is, már megbánta, és ma már egészen mást gondol a nemzetbiztonsági kockázatokról is. Ma már a Krím félsziget és a Donbasz sem hazatalált szerinte az orosz anyácska keblére, hanem ruszkik, haza, egyébként is az ökör következetes, nem a politikus.

De miért vállalta ezt az eléggé kilátástalan szerecsenmosdatási műveletet Gyöngyösi érdekében az USA nagykövete? Valószínű azért, mert vajmi keveset érthet mindabból, amit Magyarországon ellenzéki politikának hívnak az utóbbi évtizedben. Mert ilyen állat nincs, mondhatnánk a Jobbikra, amely nemzeti radikális eszmék mentén szerveződött épp az ellen a Gyurcsány Ferenc ellen, akivel nemrégiben szoros választási szövetséget kötött, majd az elvtelenség csimborasszóját látva elmenekült tagságának java része és támogatói sem juttatnák ma be a parlamentbe, jelenleg pedig azon mesterkednek, hogy az eltörlés kultúráját magukévá téve még a Jobbik elnevezéstől is megszabaduljanak.

Viszont egy konzervatívnak hazudott tömörülés a nemzeti kormányt megsemmisíteni szándékozó baloldalon tovább növelheti az őskáoszt, amiről az elején beszéltünk.

A baloldali legendárium eddig is ábrándozott egy közel egymilliós szavazórétegről, amit csalódott fideszeseknek, kiábrándult jobboldaliaknak, Gyurcsányt és Orbánt egyaránt elutasító politikai hontalanoknak gondolnak. Ezek becsatornázásával egy olyan újnak álcázott, ám régi, megbízható – lefizetett, kilóra megvett – elvtársak által vezetett formációba, amelyik a kellő időben azt teszi majd, amit a kenyéradó gazdák megkövetelnek, biztosítottnak gondolják a kormánybuktatáshoz szükséges többség előteremtését. Ez állhat a gyomorforgató történetek mögött, amelyek gusztustalanságát csak fokozza, hogy a nyitányt a feltámadás ünnepére időzítették.

Lássuk tisztán a folyamatokat, mert minden mozdulatnak jelentősége van. Mint ahogy annak is, hogy a Jobbik újrapozicionálásának hátterében lebegő rémalakként feltűnnek a valamikori SZDSZ olyan figurái is, mint Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián, akik annak idején Gyurcsány Ferenc kormányfő körül is ott sertepertéltek, amikor gyakorlatilag csődbe vitték az országot. Jól láthatóan ugyanazok mesterkednek most a nemzeti kormány megbuktatásán, és ezt a bagázst támogatja az USA demokrata adminisztrációja a magyarországi nagyköveten keresztül, de bennük bízik az a magánpénz-birodalom is, amelyik a finanszírozását végzi az említett manővereknek a guruló dollárokon keresztül.

További Vélemény híreink

Szabadosék arcátlansága

És itt jutottunk el a lényeghez, a pénzhez. A nemzetközi, globalista baloldal jogi álcába bújva megfosztja a magyar kormányt, ezzel a magyar embereket a nekik jogszerűen járó uniós forrásoktól. Ugyanez a kör súlyos milliárdokkal pénzeli a hazai ellenzéket, hogy takarítsa már el a progresszió útjából a nemzeti kormányt. Eddig ez a politikai üzlet rendkívül rossz befektetésnek bizonyult. A mi haladó gondolkodású baloldali elitünk annyira szerencsétlen, annyira képességek nélküli, hogy ilyen támogatás mellett sem tud valamirevaló eredményt felmutatni. Tegyük hozzá gyorsan: mindannyiunk, az egész világ nagy-nagy szerencséjére.