Ha Erdély, Felvidék, Délvidék stb. első világháború előtti nemzetiségi összetételét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy az őslakos magyarság csupán egyes helyeken alkotott többséget, de a teljes területekre kivetítve nem. Be kell látnunk: ha egykor az elszakított magyar országrészek hovatartozását tisztességes népszavazások alapján dönthették volna el az érintett népcsoportok, sokfelé nem a magyarok javára billent volna a mérleg nyelve, viszont az etnikai határokat tükröző, igazságosabb határok jöttek volna létre.

A történelem vonatkozásában nincs értelme a „mi lett volna, ha” kérdés feszegetésének, de azért eljátszhatunk a gondolattal: ha a trianoni „béketárgyalások” során a győztesek a kelet-ukrajnai megyék leválaszthatatlanságát hangoztató, Zelenszkij-féle logika szerint járnak el, akkor bizony nem kerül sor a Magyar Királyság feldarabolására.

Az első világháború túl sokáig tartott, túl nagy pusztítást hozott. 1920-ban mi sem akartunk területet adni a békéért. Ám veszítettünk, és a túlélés érdekében bele kellett törődnünk gyönyörű hazánk és népünk kíméletlen megcsonkításába. Ez senki számára nem lehet követendő példa, viszont megmaradtunk, s velünk megmaradt a feltámadás reménye.

A történelem az élet tanítómestere – tartja a latin közmondás. Igen, tanulhatunk a történelemből, de csak akkor, ha ismerjük, ha a múltat nem akarjuk végképp eltörölni.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sajtóértekezletet tart Kijevben 2023. február 24-én (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)