Az orbáni Magyarország sikerei Hidvégi értelmezése szerint a „teremtés” kategóriájába esnek. Lehet gúnyolódni, élcelődni, de azt még ellenfelei is pontosan tudják: Orbán Viktornak helyes a problémafelmérése, legföljebb a kelleténél korábban felismeri a problémák gyökereit és az azokra adható helyes válaszokat, ami kellemetlen és persze megbocsáthatatlan. De ahogy a semmiből politikai családot teremtett, ugyanúgy megalkotta önmagát. Hidvégi az összes fellelhető Orbán-vallomásból, életútinterjúból vezeti le, hogy a hős fehér lapként tekintett sorsára, melyet ő maga kezdett el teleírni.

Képtelenség nem látni a párhuzamokat Joseph Campbell A hős ezer arca című remekművének monomítoszával, ahol a mindenkori hérosz szembe találja magát a kihívással, majd felel rá (akár el is utasíthatja). Orbán elfogadta a kihívást, útját sok száz veszély kísérte, de mindig akadtak „mesebeli” alakok (mentorok, barátok, hasznos ellenfelek), akik felkészítették, megajándékozták valamivel, ami képessé tette őt a próbák kiállására. Vérbeli hőstörténet ez. Szemben az ősidők mítoszaival, ez persze XX. és XXI. századi hőstörténet, amely önmagában is ellentmondásos, hiszen korunk nem kedveli a hősöket, azokat valami múltban ragadt, maradi képződményeknek tartja.

Hogy mennyire nincs ez így, maga Orbán útja mutatja.

Aki pedig a hőssé válás receptjét keresné változásoktól és átalakulásoktól terhes korunkban, Campbell mellett bátran olvassa Hidvégi Áron Arnold könyvét. Amit lelkünk mélyén mindig tudtunk, hogy a sikerben a véletlennek vajmi kevés szerepe van, hogy a pályaívek alakulásában a mindenkori hős kitartása játszik meghatározó szerepet, megnyugtató közhelyként gyógyítja a mesterséges valóságoktól elfáradt elménket. Ahogy Steve Jobs vagy Arnold Schwarzenegger sikerei sem a véletlenen múltak, úgy van ez Orbán esetében is, aki a kudarcot is olyan barátnak tekinti, amelyből tanulhat.

Hidvégi munkája saját kiadásban először 2019-ben jelent meg, újbóli és átdolgozott kiadását sok minden indokolta. Ez a könyv mindazoknak szól, akik nem küldték még szabadságra a valóságot, akik elfogulatlanul (ez nem zárja ki a rokonszenvet) és gondolati torzításoktól mentesen szeretnék megérteni, ­miért vált „legyőzhetetlenné” Orbán és mi is valójában a nemzeti együttműködés rendszere. Hidvégi elég időt töltött az Egyesült Államokban, hogy „megfertőzze” az angolszászokra annyira jellemző pragmatizmus és nyíltság.

Magyar értelmiségi olvasói – meglehet – fanyalogva olvassák majd sorait, de ha elengedik a társadalomról született, az elmét fogságban tartó mesterséges konstrukciókat, eljuthatnak a konklúzióig: az orbáni észjárás nem annyira az eruptív ötletek szédítő gazdagságán alapszik („van másik!”), hanem az alapos és kitartó aprómunkán, melyet az olimpikonok vallomásaiból ismerünk. Kijózanító egyszerűséggel: dolgozni kell. Nem négyévente, hanem naponta. A könyv angol nyelvű újbóli kiadása előtt azzal a reménnyel is számolhatunk, hogy „odaát” egyre többen megértik a magyar demokrácia lényegét, a szabadság iránti mély elkötelezettséget és a stabilitás iránti vágyat, mely a Kárpát-medencében a túlélés záloga.

(Hidvégi Áron Arnold: Az orbáni észjárás – Nem négyévente, naponta, Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, 2023)

A szerző író, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöki főtanácsadója

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)