idezojelek

Gyurcsány kiadta a tűzparancsot

A főpolgármestert már-már kormánypártisággal vádoló DK-vezér ráfordult az önkormányzati és EP-választásra.

Cikk kép: undefined
Fotó: Kurucz Árpád

Az utóbbi napokban tele van az internet a 444 nevű „portál”-nál zajló felmondási hullám kapcsán különféle teóriákkal, szabadkozásokkal, elbagatellizálással és némi kárörömmel is. A belső harcokról nem tudok semmit, egyáltalán nem is érdekel, valahol mindig sejtettem, hogy előbb vagy utóbb, az internet eme mélységesen mély és sötét gödre önmagát emészti fel.

A 444-ről azt is tudjuk, hogy Soros tartja el, ezt annak idején Uj Péter sem tagadta. 

Aztán néhány napja az is kiderült, hogy csapatuk egyik oszlopos tagja, Magyari Péter, a szakma újdonsült csúcsa, átigazolt a Válasz Online-hoz, aminek kapcsán több jobboldali orgánum is megírta: a váltással ők is csatlakoztak az amerikai pénzből finanszírozott portálok sorába. Az most mellékes, hogy Magyari Péter mára a „válaszos” újságírók számára az – idézem – „alaposság, igényesség és elmélyültség” magyarországi megtestesítője (ezt még leírni is szörnyű), korábban ez azért nem volt ennyire egyértelmű még számukra sem.

Ami ennél egy hajszállal álságosabb, az a vehemens tiltakozás és a jobboldal leokádása, amiért fel merte vetni, hogy esetleg a Válasz Online is külföldi forrásokat von be, hogy igazán szépen fogalmazzak. Merthogy ennek némileg ellentmond például az a 2020-as Kína-ostorozó cikksorozat, amelyet szabad szemmel is jól láthatóan az Egyesült Államok itthoni nagykövetsége támogatott. De azért Magyari kapcsán is kissé kilóg a lóláb, 2016 környékén még nem volt ennyire komoly szakmai tényező a Válasznál.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez persze csak egy kis bevezető „bonmot” volt, talán így még izgalmasabb a Telex oldalán péntek reggel lezajlott kommunikációs vihar. Furcsán fog hangzani, de annak ellenére, hogy propagandista lévén nem számítok igazi, Magyari Péter-i értelemben vett újságírónak, mégis úgy indulnak a napjaim, hogy az „objektív”, ellenzéki orgánumokat is végigolvasom a tájékozottság jegyében, ugye. A kezemből viszont majdnem kiesett a kávésbögre, amikor megláttam a következő címet a Telexen: Több tanácsadóval dolgozik Karácsony Gergely, mint Orbán Viktor. Akárhogy vesszük, ez nyíltsisakos támadásnak tűnt a Gyurcsány által vezérelt, több mint kétszázmilliárdot elsíbolt főpolgármesterrel szemben, ami a baloldalt hűen kiszolgáló Telextől igen furcsán hat.

Peregtek a percek és az órák, és láss csodát: eltűnt a cím, megváltozott a cikk hangvétele. A jelenlegi formája így néz ki: Tizenhét tanácsadója havi tizenötmillióért segíti Karácsonyt a Városházán. Megnyugodtam, mert helyreállt a világ rendje. Rákattintottam az összes többi portálra, ott is szofisztikálták a címeket és írásokat, és elindult a kenegetés, hogy „Tarlós idején is majdnem ennyi tanácsadó volt”, meg, hogy „igen, emelték a béreket Karácsonyék, de a különbséget elvitte az infláció”, és még Demszkyt is előrángatták, szóval mindenki nyugodjon meg, nincs itt semmi látnivaló.

A korrekciós hullám eredője egyébként maga Karácsony Gergely, aki dörgedelmes Facebook-posztban írta le, hogy ennyire nem lehet mindenki hülye, pedig ő már annyiszor elmagyarázta, hogy a tanácsadók nem is úgy vannak, alig kapnak fizetést, nem is adnak neki tanácsot, és különben is, háromszáz államtitkár dolgozik az országért (hogy jön ez ide?), szóval őt békén lehet hagyni.

A bagatell fizetésekről csak annyit, hogy idén a (fő)tanácsadók havi bruttó átlagbére nyolcszázötezer forint, a többségük ötszáz-kilencszázezer forint között keres, egymillió feletti összeget pedig a negyvenkettőből csak öten vihetnek haza. Hát nem szomorú? Nem csoda, hogy ezekért a rongy összegekért még tanácsot sem adnak. Karácsony Gergely egyébként azt is leírta, hogy a negyvenkét tanácsadóból csak tizenhét van, aki közvetlenül az ő munkáját segíti. Ez úgy tűnik, valóban kevésnek bizonyul, Budapest ugyanis amellett, hogy a csőd szélén áll, rohamosan zuhan az élhető fővárosok listáján, pedig Tarlós István ideje alatt előkelő helyet foglalt el.

Hiába játszunk a számokkal, a tényt sajnos ez sem fedi el: több mint kétszázmilliárd forint szublimált a Városházáról Karácsony regnálása alatt. A főpolgármester szerint ez azért van, mert a kormány „kimetszi Budapest zsebét is”, csak hogy anyagi gondjai legyenek és ne tudja finanszírozni saját működését. És ugye Karigeri ezért pereli a kormányt, még véletlenül sem azért, mert Gyurcsány megfenyegette, hogy kiesik a pikszisből. Csak mellékesen, amikor Demszky Gábor volt Budapest szabad demokrata vezetője, és kéz a kézben vitte a csőd szélére a fővárost a baloldali kormányokkal, ugyanígy hitelből működött a város és tetemes adósságot halmozott fel. Pedig akkor Orbán Viktor és gaz kormánya még a közelben sem volt a kiskésével, hogy bárkinek a zsebét kimetssze. Akkor vajon ki lehetett?

A lényeg, hogy a mostani kormány annyira szűkmarkú és aljas, hogy mindössze hatmilliárd forinttal szállna be a Lánchíd felújítási költségeibe, ami a főpolgármester szerint tulajdonképpen aprópénz, de azért talán elfogadná. 

Mégsem kapja meg egyelőre, mert a területfejlesztési minisztérium szőrszálhasogató módon tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, amelyet tizennyolc hónapja kötött a fővárossal: vagyis hogy akkor folyósítja az állam az ígért hatmilliárdot, ha a Lánchídra másfél éven belül visszatérhet az autóforgalom. Ez nem történt meg, Karigeri pedig mindenfélével védekezik: hogy de, mert a buszok és taxik már járnak rajta, plusz erről nem a kormány dönt, hanem a budapestiek, és különben is, az autómentesség ellen csak a „propaganda kampányol”, egyébként mindenki szeretné fenntartani ezt az állapotot. Szerinte Gulyás Gergely csak azért nem akarja, hogy a Lánchíd gyalogoshíd legyen, mert mindenképp autóval akar rajta áthajtani, hogy a karmelita kolostorba eljusson.

Nem is tudom … Úgy érzem, hogy abban a fővárosban, ahol a kétezres évek óta négyszázezerrel nőtt a forgalomban lévő személyautók száma, néhány éve pedig ezer főre majdnem négyszáz gépjármű jutott (azóta feltehetően jócskán emelkedett ez a szám), azok lennének többségben, akik nap mint nap értékes perceket és órákat pazarolnak el a dugóban ücsörögve, többek között az átgondolatlan biciklisávok felfestése és a Lánchíd lezárása miatt.

A lényeg persze most is a kommunikáció. Mert Karácsony vonaljegytömböt küld Gulyás Gergelynek, hogy próbálja ki a tömegközlekedést, milyen klassz: szép trolik, felújított metró, modern buszpark. Nos igen, csakhogy ez nem a mostani főpolgármester érdeme, neki a Lánchíddal kellene büszkélkednie már réges-rég, de nem akaródzik. Helyette marad az elültetett fák ölelgetése, a méhlegelők, a Blaha Lujza tér, amitől az embernek az életkedve is elmegy, és a remény arra, hogy talán még holnap sem áll le a BKV.

És miért is fájna Karigeri feje, amikor a Magyari Péter-i értelemben vett kiváló, objektív és független büdzséből működő, igazi újságírók vezényszóra írják át a cikkeiket, ha valami nem hangzik bennük jól. Apropó, fejfájás: újabb hibát követhettek el a városvezető alulfizetett tanácsadói, ugyanis a Lánchíd sorsáról lakossági szavazást indítottak a tizennégy év feletti budapesti lakosok körében. Nem vagyok biztos abban, hogy kiskorúakat szerencsés ilyesmibe belevonni, hovatovább abban sem, hogy törvényes-e. Néhányan már, Karácsony erről szóló posztja alatt, egyenesen politikai pedofíliát emlegetnek.

Mindenesetre nekem nagyon úgy tűnik, hogy a kampányba fejest ugró, a várost „öregecskedő felesége” arcával teleplakátoló Gyurcsány Ferenc kiadta a tűzparancsot, célpontja pedig nem más, mint a mostanra nem annyira jól szuperáló Karácsony. 

A főpolgármestert már-már kormánypártisággal vádoló DK-vezér ráfordult az önkormányzati és EP-választásra, rendezkedik az ellenzéki térfélen, ennek megfelelően pedig az ugyanabból a zsebből finanszírozott haveri sajtónál is másfelé fújja a zöldhasúakat a szél. A lényeg azonban nem változott: hazudnak éjjel-nappal. Más úgysem megy.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Atomfenyegetőzés férfihiúságból

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
idezojelek

Térkép e táj

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Macron úr, harcoljon ön Ukrajnában!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.