Nem hagy nyugodni a kérdés: miért nem lépett közbe több felnőtt, hogy megvédje a kicsiket? Szerencsére nem mindegyikük hagyta szabadon a késelőt. Láthatunk egy anyát, aki futva oltalmaz egy gyereket a támadástól. Egy fiatal férfi közbeavatkozik, és megüti a késelőt egy hátizsákkal. És ott van egy ifjú katolikus zarándok, a 24 éves Henri d’Anselme, aki úgy dönt, hogy szembeszáll az erőszakos támadóval. Tette azt mutatja, hogy még mindig nem halt ki az emberi késztetés a kisebbek védelmére. Olyan késztetés ez, amit már nem tekinthetünk magától értetődőnek, de szerencsére mindig van valaki, aki emlékeztet bennünket a gyermekeink iránti kötelezettségünkre.
Ennek a kötelezettségnek a felnőttek felelőssége a neve. A történelem során a közösségek arra a feltevésre építve működtek, hogy a felnőtteknek felelősségük van az ifjabb nemzedékeknek való iránymutatásban, nevelésükben és szocializációjukban. A felnőttek nem pusztán egyének, hanem egy általuk alkotott tágabb világ tagjai is. Már létezésük által is a felnőttséget jelenítik meg az ifjabb nemzedéknek, és viselkedésükkel nagyon világos jeleket adnak arról, hogy mit várhatunk el a gyermekektől.
A felnőttek felelősségének feltevése egy társadalmi szükségletre adott kollektív válasz, és nem pusztán felnőtt egyének önkényes válaszai, akik a saját személyiségjegyeiknek megfelelően cselekszenek. A kollektív felelősség egy típusa ez az ifjabb nemzedékek jövőbeni jólétéért. Osztott felelősségről van szó, mivel önmagukban sem az egyénektől, sem pedig egyetlen intézménytől – mint a családtól vagy az iskolától – nem várható el, hogy sikerrel fejlessze ki a fiatalok kívánt tulajdonságait és jellemét. A morális erények és a jellem kifejlődése előfeltételezi a felnőttek felelősségének gyakorlását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!