Jó hír azonban a jobboldal számára, hogy a térség utolsó katonai diktátorainak 1990-es évek eleji bukása óta a regionális politika hullámzása ciklikusnak bizonyult, és mint minden ciklus, ez a legutóbbi is visszafordítható, sőt már most megfordulni látszik. Május elején a chileiek azért járultak az urnákhoz, hogy megválasszák az alkotmányozó gyűlést, amelynek feladata egy új alaptörvény kidolgozása. A konzervatív tábort vezető José Antonio Kast pártja, a Köztársaságiak a mandátumok 35 százalékának megszerzésével jelentős győzelmet aratott, és ez az eredmény akár a baloldali hullám végét is jelezheti.
Bár az új alkotmány ötlete már Pinochet keménykezű kormányzásának utolsó napjaiban felvetődött, a fárasztó és egyre inkább unalomba fulladó folyamat, mellyel az 1980-as alkotmány lecserélése jár, illetve az a tény, hogy mindez eltereli a figyelmet a sürgősebb problémákról, jelentős kiábrándulást eredményezett. A választók ezt már tavaly szeptemberben világossá tették, amikor elutasították a szélsőbaloldali ideológiával átszőtt első tervezetet, a jobboldali sikert hozó választás eredménye pedig megerősíti, hogy az állampolgárok azt várják a politikusoktól, hogy a növekvő bűnözésre és az ellenőrizetlen bevándorlásra összpontosítsanak.
Argentína előtt is megnyílik a változás esélye. A hivatalban lévő elnök, Alberto Fernández abszolút megtestesíti a peronizmus rombolását. Arról az ideológiáról van szó, amelyet az 1950-es évek közepén a nemzeti korporativizmus egyik formájaként hívott életre Juan Domingo Perón, ma azonban már nem több, mint a határtalan korrupció, a klientelizmus és a gazdasági összeomlás szellemi fedezéke.
A kérdés az, hogy mi léphet a helyébe. 2015-ben az argentinok egyszer már ajtót mutattak a korábbi rendszernek, amikor Mauricio Macri üzletembert választották elnöknek, aki azonban négy év elteltével nem tudta sikerre vinni újraválasztási kampányát. Jelenleg pártja, a PRO két karizmatikus politikus, Buenos Aires polgármestere és Macri korábbi belügyminisztere között őrlődik. Bárki is nyeri a PRO előválasztását, együtt kell majd működnie Javier Mileijel, a magát a PRO-tól jobbra pozicionáló libertariánus közgazdásszal, hiszen együtt érdemi esélyük van a győzelemre.
Felvetődik a kérdés, mi köze van mindehhez Magyarországnak?
Ha hallottak egyáltalán hazánkról, a latin-amerikaiak valószínűleg a régió egyes országaiban élő magyar felmenőkkel rendelkező, jelentéktelennek semmiképp nem nevezhető közösségek prizmáján keresztül látnak minket: Brazíliában százezer, Argentínában és Chilében ötvenezer, Mexikóban, Venezuelában és Uruguayban pedig néhány ezer magyar él. A legtöbb argentinnak azonban alig jut eszébe, hogy nemzeti katonai főiskolájuk alapítója, Czetz János, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoka magyar menekült volt, ahogy az sem, hogy a golyóstoll feltalálója, Bíró László valójában szintén magyar származású volt. Mégis, minden egyes latin-amerikai konzervatív számára, akivel az Alapjogokért Központ küldöttsége egy június 1–3. között Buenos Airesben tartott konferencián találkozott, Magyarország a jobboldali kormányzás világítótornyaként szolgál a határok védelmétől a családok támogatásán át az üldözött keresztények megsegítéséig számos kérdésben.
Ez a viszonyítási pont azonban gyakran nem egyértelmű, ugyanis hiányoznak a konkrétumok. Az újságírók, értelmiségiek és aktivisták, akikkel a delegáció találkozott, többször rákérdeztek a helyi liberális fősodor által hamisan Putyin-pártiként beállított, valójában kizárólag nemzeti érdekeit követő Magyarország ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjára.
Sokatmondó az is, hogy a legnagyobb egyetértést eredményező találkozók során olyan személyekkel ismerkedtek meg a központ képviselői, akiket a progresszív európai média „szélsőségesnek” bélyegzett, hasonlóan ahhoz, ahogy a dél-amerikai baloldali média bemutatja a magyar nemzeti oldalt. Eszmét cserélhettek mások mellett a paraguayi konzervatív Partido Colorado küldöttségével, amely nemrégiben Joe Biden helyi nagykövetének minden erőfeszítése ellenére újrázni tudott a választásokon. A Santiago Pena pártelnökkel folytatott megbeszélés megmutatta, hogy milyen sok hasonlóság van Magyarország és az ő szorongatott helyzetük között. A Biden-adminisztráció és Brüsszel mind Budapestet, mind Asunciónt éjt nappallá téve ostorozza, amiért nem hajlandók engedni a woke és a genderideológia anyagi támogatásukat is élvező letéteményeseinek.
Az Alapjogokért Központ küldöttsége nem azért utazott Latin-Amerikába, hogy a helyi konzervatív csoportok magukévá tegyék a magyar jobboldal politikájának utolsó pontját is, hiszen a hazai eredmények nem feltétlenül megismételhetők a világ minden pontján.
A cél az új szövetségesek megkeresése volt, akik segítenek megtörni a nemzetközi elszigeteltséget, amelyet Brüsszel és a washingtoni baloldal akar rákényszeríteni Magyarországra posztmodern dogmáikkal szemben kifejtett ellenállása miatt. Ha a konzervatívok valóban győzelmeket érnek el Chilében, Argentínában és azon túl, olyan megbízható partnerekké válhatnak, akikkel a nemzeti érdekeit védő Magyarország sikeres és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatokat ápolhat. Ráadásul a magyar „inkubátorban” kikísérletezett konzervatív politika inspirációt nyújthat nekik.
A szerző az Alapjogokért Központ vendégkutatója és az Európáról szóló Uncommon Decency podcast társ-műsorvezetője.
