Muray Miklós, azaz a szegedi születésű Mandl Miklós fényképész huszonegy évesen érkezett meg 1913-ban az amerikai álom szimbolikus központjába, New Yorkba. A metropoliszon belül Brooklynban helyezkedett el, és a fotográfiai munka mellett fejlesztette angoltudását. A Frida Kahlóval való kapcsolat részben itt, Amerikában teljesedett ki, ám jóval később találkoztak csak.
Mindazonáltal ennek a szenvedélyes szerelemnek különös keretet adott a szabadságot jelképező tengerentúl.
A Budapesten, majd Münchenben és Berlinben is tanuló, immár Nickolas Muray néven ismertté vált fotográfus nem csak választott szakterületén igyekezett mindent megtanulni. Tisztában volt a litográfiakészítéssel, de gravírozással is foglalkozott, majd beletanult a portréfotózás rejtelmeibe, amely későbbi komoly hírnevét megalapozta. Pályája során a legnagyobb alkotókat, hírességeket örökíthette meg, kamerája elé állt többek között Marlene Dietrich, F. Scott Fitzgerald, Claude Monet, Marilyn Monroe, de Bartók Béla, Molnár Ferenc vagy éppen Roosevelt elnök is. A legnagyobb lapoknak dolgozott, így például a Vogue-nak vagy a Harper’s Bazaarnak. Ugyanakkor kiváló kardvívó is volt: 1927-ben és 1928-ban is amerikai vívóbajnok volt, 1932-ben pedig tagja volt a los angeles-i olimpiai bronzérmes párbajtőr csapatnak.
1931-ben azonban Muray ellátogatott Mexikóba, hogy egyik legjobb barátját, Miguel Covarrubiast, a festő-etnográfus-művészettörténészt felkeresse. Az élethosszig tartó barátság belépőt jelentett a modernista mexikói művészek körébe, egyben összekapcsolta az ekkor már Diego Rivera feleségeként is ismert Frida Kahlo sorsát Murayéval. Frida öntörvényűsége, különlegesen színpompás öltözködési stílusa és merész alkotóművészete kiegészítették a maga nemében lehengerlő férj és festő Diego Rivera világát,
Muray Miklós azonban már első találkozásukkor közel került Fridához.
Azonnal egymásba szerettek. Minderről az első találkozásuk után nem sokkal, 1931 májusában magyarra fordíttatott néhány sor is tanúskodik, amelyet Frida Kahlo a fényképésznek küldött:
Nick, szeretlek úgy mint egy angyalt. Gyöngy virag vagy dragam. Soha nem foglak téged el felejteni, soha, soha. Te vagy a teljes eletem. Remelem hogy soha ezt te el nem fogod felejteni.
A kapcsolatot számtalan hosszú levél és több mexikói és New York-i találkozó éltette, és a mélységeiről azok az 1938-39-ben készített egyedi portrék is sokat elárulnak, melyek Frida Kahlót mutatják meg, színesben és fekete-fehérben, főképp jellegzetes mexikói viseletben. A festőnő imidzsének szerves része volt a feltűnő öltözködés, amely mögé részben elrejtette testét, azaz a gyermekbénulás miatt deformálódott jobb lábát, ugyanakkor a látványos színek miatt ki is tűnt a tömegből.
Készült kép a festőnő-fényképész párosról is, amely szintén jól mutatja, mennyire közel voltak egymáshoz, elfogadva egymás művészetének feltételeit, finom gesztusokkal reagálva a másik közelségére.
Frida Kahlo erőteljes, szinte férfias kisugárzása sokkal lágyabb a mellette álló férfi mellett. S különös érzés lehetett a fényképezőgépbe belenéznie a mexikói festőházaspárnak is – Frida Kahlo oldalán az egyik fotón a férje, a gép mögött pedig a szerelme állt.
A szenvedélyes és mély kapcsolat tíz év után azonban véget ért: Frida Kahlo nem tudta elhagyni Nickolas Murayért sem Diego Riverát, sem Mexikót, azaz a gyökereit.
Több kapcsolatba bonyolódtak később mindketten – Muray negyedik feleségét a Frida Kahlóval történt szakításuk után vette el –, ám életük végéig tudtak egymásról, bensőséges hangvételű leveleket váltottak egészen a festőnő 1954-ben bekövetkezett haláláig. Muray mexikói kultúra iránti rajongásának eredménye a lehengerlő szerelmen és a prekolumbián alkotásokat megőrző fotókon túl pedig egy különleges, több mint száz alkotásból álló műgyűjtemény lett, amely ma a texasi Harry Ransom Centerben található.
A szerző a Mediaworks Kulturális divíziója, a Kultúrnemzet újságírója
Borítókép: Egymás mellett a szerelmesek (Fotó: Nickolas Muray)
