A most felnövekvő nemzedék tagjainak zöme már az általuk kitalált paneleket ismételgeti e kérdésben (is). A kamaszokra mindig is jellemző volt a különcködés, a különbözni vágyás. Aki képtelen reális teljesítményével kitűnni sportban, tanulásban, művészetben, az külsőségekben vagy akár szexuális szokásokban igyekszik különbözni. Szép lassan divattá válik a homoszexualitás, a biszexualitás és az olyan eszementségek, mint a nembináris nemi identitás. E jelenséget számtalan nyugati statisztika alátámasztja, néhány évtizeden belül hasonló statisztikákat olvashatunk majd régiónk vonatkozásában is.

E kérdés nem okozott eddig jelentősebb törést az erdélyi magyarság érdekképviseletét felvállaló szervezetek között, sem azokon belül, de azért mutatkoznak itt-ott repedések. 2017-ben semmiféle port nem kavart az, hogy Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ volt szenátora is felszólalt az első kolozsvári pride-on, a hír elsikkadt. Egy évvel később a családügyi népszavazás sosem látott politikai egységet teremtett, mind a három akkori erdélyi magyar párt, az RMDSZ, az EMNP és az MPP is arra szólította fel a válasz­tóit, hogy vegyenek részt a plebiszcitumon s szavazzanak a hagyományos értékek védelmében. (Más kérdés, hogy Markó Béla volt RMDSZ-elnök és szenátor ekkor is megtörte a konszenzust, akárcsak a Székelyek nagy menetelésének ügyében, amikor Gyurcsány Ferenc mellett az egyetlen politikai vezető volt, aki e nagyszabású autonómiapárti akció ellen szólt.)

Egyelőre az egész problematika csekély jelentőségűnek számít a tágan értelmezett Erdélyben, több okból is. Egy létében fenyegetett, tízévente kétszázezres lélekszám-veszteséget szenvedő közösség esetében e veszély nem elsődleges, bár áttételes hatásáról lehetne értekezni.
Ezen túl a választói bázis számára (egyelőre) maga a kérdés alapvetően érdektelen. Azok, akik a nemzeti szempontok mentén fogalmazzák meg világnézetüket, inkább látnak problémát a jelenlegi politika távlattalanságában, abban, hogy még célprogram szintjén sem mutatkozik olyan jövőkép a voksok 80-90 százalékát besöprő RMDSZ-en belül, mely megvalósulása esetén a hosszú távú fennmaradás és gyarapodás esélyével kecsegtet. Azok pedig, akiket elsősorban saját egyéni gondjaik aggasztanak, akik egy leaszfaltozott út vagy a faluba bevezetett gáz miatt szavaznak egy politikai erőre, úgy tekintenek az egész LMBTQ-ügyre, mint távoli, a mindennapi életüket semmiben nem befolyásoló problémára.

(Úgy lehet két lépésben mattot adni a felvonulóknak, ha először megkérdezzük őket, hogy a szexualitást a magánélet vagy a közélet részének tekintik-e. Majdnem biztos, hogy a kérdezett a privát szférát jelöli meg helyes válaszként. Ezután viszont arra a kérdésre, hogy akkor mégis mit keresnek az utcán, csak döbbenten fog nézni és hebegni-habogni.)

Amennyiben azonban az RMDSZ vezetése követi talán legfelkészültebb, ­stratégiai gondolkodásra leginkább képes tagjának, Székely István ügyvezető alelnöknek iránymutatását, mely szerint nem a nemzeti autonomista pártok segítségével kell az ötszázalékos parlamenti küszöb elérésére törekedni, hanem a cigányság és a homoszexuális szavazók megszólításával, akkor bekerülhet rövid időn belül e kérdés is a politikai diskurzus főbb témái közé. (Lásd: Székely István: Fidesz, RMDSZ – értékek, érdekek és politikai gyakorlat, Maszol, 2023. február 3.) 

De visszatérve az alapkérdésre, az európai emberek önazonossága ellen a globális háttérhatalom által folytatott évszázados háború minden egyes dimenziója csaknem egyformán érinti a régió minden országát. A keresztény egyházak és a keresztény gondolkodás ellen a felvilágosodásnak nevezett szellemi-lelki elhomályosulás óta visel a baloldal szabályos háborút, a nemzeti gondolkodás a második világháború óta van célkeresztben, a nemi identitás elleni egyre intenzívebb woke-támadás az utóbbi évtized totálisan eszement jelensége.

A különbség csak abban van, hogy a globális hálózatok zsoldosai hol jutottak kormányszerephez és hol nem. Szlovákiában és Csehországban nem áll jól a normalitást képviselők szénája, Romániában nincs komoly ellenállás, sajátos módon az exkommunista PSD az, melyben van némi antiglobalista potenciál. 

A klasszikus görög filozófiából viszont megtanulhattuk, hogy az igazság nem népszavazás kérdése. S azok, akik szerint lehetetlen, hogy egy politikai közösségen belül mindenki tévedjen, s csak nekünk legyen igazunk, bizony elvesztek a látszatok világában. Pedig elég lenne, ha józanul, racionálisan, érzelemmentesen végiggondolnák korunk összefüggéseit. Mert akik ezt megteszik, azonosulni fognak a magyar állásponttal. Amint Donald Trump is, aki igen frappánsan mutatott rá néhány éve, hogy Európának azért vannak problémái, mert nem azt teszi, amit Orbán Viktor.

Borítókép: Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök július 19-én, Bukarestben találkozott,  a magyar kormányfő tusványosi előadása előtt (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)