Irgalmatlan zűrzavar van. A káosz szele lengedez, hogy képzavar is legyen. Mindeközben Európa nyakunkba szakadt vezetői olyanok, mintha leterítette volna őket valami tisztázatlan körülmények között megvásárolt védőoltás különös és tömeges utóhatása. Esetleg, jobb esetben mint egy betépett görög birkanyáj. Velük ugyanis az történt, hogy a kedvezőtlenre fordult időjárás következményeként a vezérkos útmutatásai alapján (bár ez sem teljesen egyértelmű, mármint a kedvezőtlenre fordulás, hiszen az erdőtüzek szezonjában még jól is jöhet egy kiadósabb eső) beszabadultak egy üvegházba, és ha már ott jártak, el is fogyasztottak tüstént mintegy 272 kilogramm cannabist. Az anyagi kár ugyan jelentős (lám, itt a párhuzam), de midőn a jó pásztor rátalált az elkóborolt jószágokra, legalább felhőtlen jókedvet tapasztalt köreikben.
Szóval az van, hogy miközben kapkodjuk a fejünket és a maradék időnk egyre jelentősebb részét különféle túlélési stratégiák kidolgozásával töltjük, az Európai Parlament funkcionáriusai a velük szövetséges, szintén túlfizetett szakbizottsági dolgozókkal karöltve rákattantak a jogosítványokra. Azokra konkrétan, amelyekkel törvényes keretek között lehet gépjárművet vezetni. Először a hatvan éven felülieket kezdték vegzálni egyelőre elméleti síkon, tehát azokat, akik rutinjuknak köszönhetően a legkevesebb galibát okozzák a közutakon, a legritkább esetben mészárolnak biciklistákat a hidakon és még csak nem is versenyeznek luxusautókkal, mint azok a kretének, akik ráadásul nem is értik, hogy ezzel mi a baj.
Majd a minap megint hozzájuthattak valami erősebb cucchoz, és elkészítettek egy jelentéstervezetet, ami a B kategóriás jogosítványt felosztaná B és B+ kategóriákra. A világraszóló ötlet értelmében a hagyományos B listások a továbbiakban maximum 110 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnének az autópályákon és az általuk vezetett járművek tömege nem haladhatná meg az 1,8 tonnát. Kezdjük a végén. Magam ugyan nem vagyok oda a dodzsemekért, sőt totális tévútnak gondolom az erőltetésüket, de csendben jegyzem meg, hogy az elektromos autók jelentős része az akkumulátor miatt jóval nehezebb, így aztán józan paraszti ésszel óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy akkor most halál a dízelre vagy az egyszerűség kedvéért mindjárt dögöljön meg mindenki. Aztán itt lenne mindjárt az ellenőrzés kérdése. Hogy akkor majd kiáll a közeg totózni az árokpartra, vagy ami még rosszabb, egy gépet nézeget valahol egy csávó a félhomályban, hogy aztán a nulla tolerancia jegyében kurtavasra verjék a száztizeneggyel száguldozó renitenst, vagy mindjárt kiadják az egészet gebinbe valamelyik techóriásnak nevezett humántörpének, hogy az életvezetési szokásaim mellett totális kontrollt gyakoroljon az autóvezetési szokásaim felett is.
És akkor az átképzést, az ezzel járó újabb idegszaggató bürokráciát és a ki tudja, hányadik levevést egyelőre hagyjuk Ibolykával együtt nyugodni. De csak addig a pontig, amíg ezt a hagymázas katyvaszt nem szabadítják ránk az összes többi mellé. Mert onnantól kezdve részemről megengedett az (uniós) állampolgári engedetlenségi mozgalomban való aktív részvétel, valamint esetleg „Az anyátokkal szórakozzatok!” feliratú matrica felragasztása a szélvédőre. A legjobb persze az lenne, hogy mire a tervezet átmenne a debileken, már szélnek is eresztenénk őket, demokratikusan és nagylelkűen, hagy élvezzék békében az eddig összeharácsolt anyagi javakat. A mögöttük hagyott romokat ugyan bitang kemény meló lesz eltakarítani, de jobb későn, mint soha.
A kiegészített, teljes Európa eredeti koncepció mentén történő újjáépítése ráadásul szép feladat. Éppen ezért még talán soha nem voltak ennyire fontosak az európai parlamenti választások, mint amennyire azok lesznek jövőre. Már amennyiben megérjük, hogy ezek a mostani fogalmatlanok nem követnek el valami jóvátehetetlent, miközben a felszínen a jogsikkal bíbelődnek.
Meg azzal, hogy ha egy (mondok egy számot) hatezer fős európai szigetre köztörvényes bűnözők rászabadítanak (mondok egy másikat) húszezer szerencsétlent meg egy halott csecsemőt, akkor viszont annyi az ötlet, hogy osszuk szét őket. Mint az állatokat. Mint a rabszolgákat. Mint a régi szép gyarmatosító időkben, ugye. Szolidaritásról papolva, miközben talicskázzák kifelé az uránt. Onnan, ahol azoknak az embereknek kellene emberhez méltó életet biztosítani, akiket borzalmas körülmények között ideszállítanak. Elképesztő cinizmus. Miközben Németország már megint elindult a két szélre. És ez nem ugyanaz, mint amikor Szoboszlai megy ki. Mert akkor Sallai beljebb húzódik.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
