Nézzük a másik serpenyőt:
Először helyzetünket a világban, a külügyet. Nemzedékünk és sokan fiatalabbak 1956 eszményeihez, eseményeihez viszonyították egész életüket.
„Erkölcs legyen munkánk talpköve, müveinkben találjon értelmet és formát a nép alkotóereje, az emberség és eszméivel a kor. Egyedül így leszünk méltók a nagy elődökhöz, s egyedül így válhatunk későbbi nemzedékek érdemes őseivé.”
(Gond és hitvallás. A magyar írók nyilatkozata, Budapest, 1956. december 2.) Féltettük a gyermekeink korosztályából legbátrabbat, aki a jelen levő százezrek és a nagyvilág szemébe mondta 1989. június 16-án, a Hősök terén, az ötödik koporsó mellett igazságunkat. Látjuk, mára a széles értelemben vett biztonságpolitika vált a fő kérdéssé, várható, hogy lassan minden ennek rendelődik alá. Sokat dolgozó, fontos tárgyalásokat folytató külügyminiszterünk Közép-Európa reálpolitikusaként igyekszik egyensúlyt teremteni egy átalakuló világrendben, látva a hagyományos értékek háttérbe szorulását.
A nemzeti média és a kultúra helyzetét – elismerve a jó törekvéseket, értékelve az eredményeket – általában kritikusan ítéljük meg. „Hogy egy népnek milyen a lelkivilága, a lelki képe, annak kialakítása nyomósan hozzájárul, hogy milyen tükröt tartanak elébe. Ez a tükörtartás világszerte a szellem embereire – különösen a tollnak s az eszmecsere egyéb eszközeinek forgatóira – hárul.” Illyés Gyula üzenete mai békétlen, mediatizált, háborúzó világunkban, e napokban különösen megszívlelendő erkölcsi kötelezettséget igényel a szellemi honvédelem, s a magyar önvédelem bajtársaitól, akik tudják, anyanyelvünket és történelmünk minden tárgyi és szellemi emlékét sokkal jobban – és önzetlenül – kellene védeni.



























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!