Azt hiszem, minden ember őriz emlékezetes pillanatokat az iskolai tanulmányairól, beírásokról, gyerekcsínyekről, igazságos és igazságtalan bukásokról, mázliról, ami éppen akkor segített, amikor minden más cserben hagyott. És persze intőkről, amiből jócskán jut, főleg a gimnáziumi évek alatt. A jelentőségét viszont azóta sem értem, úgy általánosságban véve, az intő intézményének. Talán egyfajta feszültséglevezetés, amikor egy felnőtt már tehetetlen és frappánsan emlékezteti írásos formában is a szülőt arra, milyen elvetemült dolgokra képes a gyermeke. A lényeg, hogy igen széles a skála az értelmezhetetlen és a hihetetlen tengelyén.
Bár napjainkban sok minden máshogy van, mint amikor még mi jártunk iskolába, azért van, ami nem változik, és ez az intő – számomra továbbra is megfoghatatlan – létjogosultsága. Körbeszaladt az interneten az Egyesült Államokban történt eset, egy édesanya osztotta meg a fiának szóló tanári beírást. A hétéves kisfiú azzal verte ki a biztosítékot osztályfőnökénél, hogy amikor az osztályteremben leejtette a füzetét, felkiáltott, hogy „Jézusom”! A figyelmeztetés indoklása a diák „elfogadhatatlan nyelvhasználata” volt… Most már értik, hogy miért nem értem?
Ha egy kicsit komolyabb nézőpontból próbáljuk megérteni az esetet, azt hiszem, igen aggasztó képet mutat. Hiszen itt tulajdonképpen Jézussal volt a probléma, ha jól értem, elfogadhatatlan az amerikai pedagógus szerint, hogy elhangzott a neve az osztályteremben. A mai, polkorrekt világ döbbenetes torzulásokat hozott, például azt is, hogy mostanra nem csak fizikai síkon, nemcsak rémisztő és igen sötét jövőképet festő cselekedetek útján, nemcsak a szimbólumok elpusztítása által, hanem verbális síkon is zajlik a keresztényüldözés a világban. És nemcsak a tengerentúlon, hanem itt, a keresztény Európában is, látható, érzékelhető, elfedhetetlen módokon.
A héten olvastam adatokat is a témában, az Open Doors nevű szervezet, amely évente készíti el az úgynevezett keresztényüldözési indexet megfogalmazta, hogy a jelenség gyakorisága drámai mértékben emelkedett a világban és egyre súlyosabbá válik. A vizsgált időszakban – azaz 2022 októberétől 2023 szeptemberéig – világszerte csaknem ötezer keresztényt öltek meg azért, mert gyakorolta a hitét, ám az Open Doors azt is kijelenti, ennél sokkal magasabb is lehet a szám, nehéz ugyanis minden esetet hivatalosan dokumentálni.
A kutatás szerint körülbelül negyvenháromezer hívő tapasztalt fizikai erőszakot vagy halálos fenyegetést egy év alatt – a szervezet becslése szerint világszerte nagyjából kétmilliárd ember vallja magát kereszténynek. Különösen gyorsan nőtt a keresztény emberek otthona elleni támadások száma. Az előző év azonos időszakához képest az ilyen incidensek száma 371 százalékkal, vagyis négyezer-ötszázról körülbelül 21 500-ra nőtt, és több mint kétszer ennyi embert űztek el otthonából, akik később bujkálni kényszerültek.
Templomokat is megtámadtak vagy bezártak, egyes esetekben szélsőségesek, de néha maguk a kormányok is. A helyzet Kínában, Indiában, Nigériában, Nicaraguában, Etiópiában, Ruandában, Szudánban, Burkina Fasóban, Nigerben és Angolában a legdrámaibb. A hatóságok azonban tavaly Európában is számos olyan esetet regisztráltak, amikor keresztényekkel voltak ellenségesek.
Ez tehát a fizikai síkon zajló tényleges üldöztetés, a kutatás azonban kitér az európai helyzetre is, ahol csak az elmúlt hetekben keresztény szimbólumokat, szent helyeket és hagyományokat ért sorozatos támadás. Nem beszélve a vizsgált időszakról, ami egy egész évet ölel fel.
És, nemhogy nem elhanyagolható, a legnagyobb károkat talán a közbeszédben zajló, ideológiai hadviselés okozza. A közösségi médiumok szintjén a keresztény ember egyenesen úgy érzi, jobb, ha meg sem szólal, mert bármilyen, a hitét érintő téma, célzás, jelzés, urambocsá’, hitvallás ordenáré össztűz alá kerül. Ez pedig bőven nem csak Nyugat-Európa sajátja, Magyarországon éppen ugyanúgy tapasztalható, kézzelfogható jelenség és reakció.
Egy nagyon egyszerű példával élve, ha mondjuk valaki bejegyzést írna arról a Facebookon, hogy vasárnap templomban volt, imádkozott és hálát adott a Jóistennek azért, mert egészséges és szereti a családja; vagy mondjuk részleteiben fejtené ki, mit is jelent pontosan a gyónás és a bűnbocsánat szentsége, minimum kigúnyolnák a kommentelők, de talán ennél durvább verbális atrocitás is érné, arról nem is beszélve, hogy a Facebook algoritmusa minden eszközzel megpróbálná láthatatlanná tenni a posztját, ha nem minősíti egyenesen sértőnek a közösségi médium alapelveit figyelembe véve.
Vajon ugyanez történne, ha részletes bejegyzést készítenék arról, hogy holnaptól buddhista leszek, vászonruhában fogok járni, kurzusra járok, ahol a meditáció mikéntjét próbálom elsajátítani, egyben vegetáriánus is leszek és legfőbb célom a teljes világbéke állapota? Mindezt a közösségi oldalon egy olyan képpel illusztrálnám, amin tibeti szerzetesek füstölőket égetnek lótuszülésben. Még az is lehet, hogy gyűjtést is indítanék azért, hogy eljussak Nepálba és megtisztulhassak. Azt hiszem, oltári népszerű lennék vele! Sőt, ha elég kitartóan szervezném ezt a gyűjtés témát, még az is lehet, hogy tényleg eljutnék Nepálba a felajánlott adományokból. Vajon Rómával és a Vatikánnal működne ugyanez?
Biztosan nem. És mielőtt továbblépek, szeretném erősen hangsúlyozni, hogy nem a buddhizmussal mint vallással van a problémám, sőt. A kollektív gondolkodást mára messzemenőkig uraló közösségi médiumok tendenciái rémítenek meg, mert teljesen egyértelműen azt a visszajelzést adják: a közbeszédben kereszténynek lenni, a keresztény hitet gyakorolni és azt megmutatni nemcsak ciki, de teljes egészében nem kívánatos.
És ez nem csak a hétköznapi ember szintjén nyilvánul meg – a nyugati filmek, sorozatok és nálunk előszeretettel landoló, „népművelő” alkotások teljesen és totálisan degradálják a keresztény hitet minden általuk elérhető eszközzel. Nem utolsósorban beszédes az is, hogy Hollywood is igen mostohán bánik azokkal, akik felvállalják kereszténységüket, még akkor is, ha Mel Gibsonról van szó.
De ennyire nem is kell messzire menni, itt Magyarországon is egybemosódott a keresztény hit gyakorlása a mostanra a liberális értelmiség körében szitokszónak használt „konzervatív jobboldali értékrenddel”, az avíttsággal, mindennel, ami kínos és ciki és a legkevésbé sem menő.
Visszatérve az eredeti esetre, amikor valaki elejt a kezéből valami fontosat, megijed és felkiált, hogy Jézusom!, egy teljesen természetes és zsigeri szinten beépült nyelvi reakció, függetlenül attól, hogy az illető milyen vallású. Olyannyira bele van ivódva a nyelvi eszközeinkbe a keresztény kultúrkör szimbolikája, hogy a szlengek szintjén is megjelenik: az OMG mint rövidítés például talán még a legfiatalabbak írásos kommunikációjából sem kopott ki, és annyit jelent angolul, hogy „Oh my God”, azaz Istenem! Ez pedig azért van így, mert több mint kétmilliárdan élnek a bolygón, akik a keresztény hitet gyakorolják, vagyis az emberiség igen jelentős részének valóban a Jóisten jut eszébe, amikor meglátja vagy meghallja azt, hogy OMG. Nem is beszélve azokról, akik mindezt teljesen tudatlanul, ösztönösen mondják így, mégis ugyanúgy megszólítják a Jóistent.
Ez a reflex velünk él 2024-ben is. Ha innen is kilúgozzák, akkor már csak a gondolataink maradnak hátra, ám az az igazság, hogy a mesterséges intelligencia korában afelől sem vagyok teljesen nyugodt, hogy onnan nem akarják majd kipiszkálni. Félelmetes korban élünk.
Borítókép: Rendőrök járőröznek a kölni dóm előtt 2023. december 24-én, miután radikális iszlamista mozgalmak Európa-szerte keresztény rendezvények elleni támadásokra szólítottak fel (Fotó: MTI/EPA/Christopher Neundorf)
