idezojelek

A baloldal elvenné a tanárok pénzét

Sok múlik a pedagógusokon, hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra.

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó
Cikk kép: undefined

Az elmúlt két évben összességében megduplázódott a pedagógusképzést választók aránya hazánkban. Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar társadalom érintett része megértette és magáévá tette az új életpályáról szóló törvény legfőbb üzenetét, miszerint a gyermekeink nevelésével, oktatásával foglalkozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének egy felelős kormány gondolkodásának középpontjában kell állnia minden időben. Ha ehhez hozzávesszük azokat a híreket, amelyek arról szólnak, hogy azok, akik az elmúlt évek politikai zűrzavarában elhagyták hivatásukat, most egyre nagyobb számban szeretnének visszatérni erre a csodálatos pályára, akkor 

egyértelműen megbukott a balliberális ellenzék azon törekvése, amivel az oktatás területén szeretett volna káoszt teremteni kormánybuktató lázálmai érdekében. Ettől persze ők nem hagyják abba. Kínjukban már megint ott tartanak, kell-e lexikális tudás a jövő nemzedékeinek, de a legalantasabb húzásuk az az aknamunka, amivel a többlépcsős, nagymértékű béremelést igyekeznek ellehetetleníteni.

Már az is döbbenetes volt, amikor azt próbálták elhitetni, hogy a visszatartott uniós forrásoknak semmi közük a tanárok fizetéséhez. Szerintük a kormánynak ezt meg kell oldani saját belső forrásokból. Majd amikor elkezdtek csordogálni a pénzek, és egyértelművé vált, hogy ennek hatására jóval nagyobb arányú és időben kevésbé elhúzódó béremelésre van mód, akkor azon kezdtek el cincogni, hogy miért csak ennyi, és nem is mindenkinek egyformán. Képesek voltak azt hazudni, hogy az érintettek még közepesre sem értékelik fizetésük rendezését. De az igazi megrökönyödést az váltotta ki a magyarok józan gondolkodású többségéből, amikor megszaporodtak azok a nyilatkozatok, amelyek már nem is titkolták, 

milyen büszkék arra, hogy eddig sikerült visszatartani az európai forrásokat. Dobrev Klára, Donáth Anna, Cseh Katalin és társai immár nem titkolják, hanem egyenesen dicsekednek vele, hogy európai parlamenti képviselői mandátumukat arra használják, hogy ártsanak hazájuknak. Kifacsart gondolkodásuk egyenesen hazafias tettnek tartja azt, amit a többség hazaárulásnak.

Az őrület most ott tart, hogy az Európai Parlament be akarja perelni az Európai Bizottságot az Európai Bíróságnál, amiért felszabadított egy részt az eddig visszatartott, egyébként jog szerint nekünk járó forrásokból. Miközben tehát el kellene hárítani egy kitörni készülő világháború fenyegetését, meg kellene oldani az egyre súlyosabb migránsválságot, rendbe kellene tenni az elhibázott szankciós politika miatt lejtőre került európai gazdaságot, egy nem elhanyagolható létszámú csapat idióta azzal kelti maga körül a cselekvés látszatát, hogy tovább próbálja akadályozni többek között a magyar tanárok bérének felzárkóztatását. Rettenetesen megsértődnek ugyanakkor, ha ezt a szemükre vetjük. Mindenesetre egyre nehezebb fenntartaniuk annak látszatát, hogy bármennyire is érdekelné őket a magyar oktatás helyzete, a pedagógusok megélhetése, sokkal inkább az válik a legtöbbünknek nyilvánvalóvá, hogy gátlástalanul próbálják felhasználni a tanárokat, a gyerekeket és szüleiket alantas politikai céljaikra.

Azon igyekeznek, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott problémák megoldása helyett rákenjék az egészet a jelenlegi kormányra, megpróbálnak olyan hangulatot kialakítani, mintha Orbán Viktor kifejezetten arra adott volna utasítást, hogy a kormány tegye még jobban tönkre az egész ágazatot, mert neveletlen, ostoba, láncon vezethető birkákat szeretne látni az érettségi tablókon, akiket az orruknál fogva lehet vezetni. Milyen furcsa, hogy a nemzeti érzelmű, konzervatív szakembereknek éppen ilyen gondolatai támadnak, ha a liberális vagy az újbalos törekvéseket vizsgálják, amelyek átírnák a történelmet, kihajigálnák a nekik nem tetsző műveket és alkotókat az irodalom- és művészettörténetből, az értékek átvétele és továbbvitele helyett a minél hatékonyabb érdekérvényesítésre nevelnék a gyerekeinket.

 Tönkre akarnak tenni mindent, amit eddig nevelő-oktató tevékenységnek gondoltunk, mert orruknál fogva vezethető, reklámzabáló konzumidiótákra van szükségük, akik szorgalmasan fogyasztanak, és előre érzékenyítettek a még több profitot termelő új trendekre. És ami a legszomorúbb, hogy a hazaszeretet és az arra való nevelés kiirtásával kezdik. 

Már az elhíresült svéd oktatóvideóban is az volt ellenünk a legfőbb vád, hogy a tankönyveinkben ijesztő mértékben hemzsegnek a nemzetről, hazáról, szülőföldről és hasonló borzalmakról szóló szövegek. Ne legyen kétségünk, erre a mi hazaárulóink hívták fel a film készítőinek figyelmét, őket rázza a hideg mindennap, hogy együtt kell élniük a sok bugrissal, akik nem hajlandók átérezni a kevert népességen alapuló nyílt társadalom nemzetek fölötti nagyszerűségét. Mint mindenben, természetesen ebben is nyugatról várnak segítséget, és sajnos kapnak is. Amikor ezt írom, akkor olvasom, hogy rendőrségi elbeszélgetésre kényszerült egy német kislány, mert a közösségi médiában azt merészelte írni, hogy neki Németország nem egy hely csupán, hanem a haza. És ez ugyan még nem bűncselekmény, de rendkívül veszélyes, ki tudja, hová vezet ez az elfajzás. Ennyit egyébként a honi globalisták azon erőlködéséról is, amikor izzadságszagú kísérleteket folytatnak a nemzeti oldal szóhasználatának lenyúlására. Így lesz hazafi a hazaáruló, amire már utaltam.

A miniszterelnök ünnepi beszédének ezért volt talán a legfontosabb gondolata március 15-én az a rész, amelyben megfordította a ma divatos politikai közhelyet, ami úgy hangzik el szinte mindennap: milyen világot hagyunk a gyerekeinkre? De nem ez a jó kérdés, hanem ahogy Orbán Viktor fogalmazott: Milyen gyerekeket hagyunk a világra? 

Olyan magányos, atomizálódott libernyákokat, akiknek az a szabadság, ha nem szól bele senki a dolgaikba, és azt csinálnak, amit akarnak, vagy családban, nemzetben, hazában gondolkodó közösségi embereket, akiknek a szabadság mindig többet jelent egyéni késztetéseik kiélésénél, akik, ha kell, a végsőkig küzdenek hazájuk függetlenségéért, amit őseik vívtak ki vérrel, verejtékkel? Mert a birodalmi törekvések nemzetellenes volta fondorlatosabb és intenzívebb formákat ölt, mint valaha. 

Egy összeomlóban lévő, amerikai központú magánpénz-birodalom itt a szomszédunkban vívja a túlélésért küzdelmeit. Proxyháborúját már NATO-katonák bevetésével próbálja elnyújtani, mert az ukránok egyre fogynak. A nukleáris holokauszt réme sem elég elrettentő már, Európa államainak vezetői teljesen megbolondultak, képtelenek a háborús pszichózis elhülyítő hatása alól kikecmeregni, bár meg sem próbálják, mert nyilvánvalóan kilóra megvásárolták őket. 

Nagyon fontos a nemzetállamok jövője szempontjából, hogy ezt a jelenséget minél többen átlássák és megértsék. Miközben azzal tömik a nemzetközi közvélemény formálásakor a fejünket, mennyire fontos Ukrajna szuverenitása és területi integritása, közben a háttérben azon mesterkednek, hogyan lehetne eltörölni minden határt, és egy birodalmi közös kormánynak átjátszani minden nemzeti önrendelkezést. 

Amelyik oktatás lehetővé teszi aljasságuk lelepleződését, az elavult, múltba forduló és eltörlendő, amelyik fogékony zombikat érzékenyít, az támogatandó. Ez magyarázza, miért lett a magyar balliberális oldalon a leghatékonyabb politikai innováció a hazaárulás. Hiszen illeszkedik egy nagy birodalmi törekvés rendszerébe.


Ilyen körülmények között viszont ne csodálkozzon Törley Katalin kiugrott pedagógus, ha durva szavak kíséretében lökdösik ki maguk közül azok, akiknek meg akarja zavarni egyik legfontosabb ünnepüket. Szerencsére ő nem akar visszatérni a pályára, beállt inkább azon politikai aktivisták közé, akik a maradók béremelése ellen küzdenek. Erre mondja a magyar, hogy elválik a sz…r a májtól.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Borítókép: Milyen gyerekeket hagyunk a világra? Illusztráció (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A Hunyadi-film és a román mítoszok

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A pöcegödör legalján

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szalai Ádámot újra kísérti az ellentmondás

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Hígtrágya és pogrom Hollandiában

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.