Hogy Tisza módosításai mit jelentettek, arra vonatkozólag mindössze annyit kívánunk megállapítani, hogy Németország a módosított levél útján csak ahhoz járult volna hozzá, hogy Szerbiát ellenséges magatartásának megváltoztatására fogják kényszeríteni, míg a tényleg átadott levél alapján a casus foederis vállalására tett ígéretet. Az is önkényes megállapítás, mintha Tisza módosításával nem a háborút kívánta volna elkerülni, mert Tisza módosításai július 1-i emlékiratával azonos álláspontot mutatnak. […]

A július 5-i potsdami »koronatanács« Magyarországot egyáltalában nem érdekelné, ha nem olvasnánk a londoni Times 1917. július 27-i számában azt, hogy az értekezleten Berchtold gróffal és Conrad vezérkari főnökkel együtt a magyar miniszterelnök is részt vett. A közlemény eredetét Rotterdamba vezették vissza, hol 1914 őszén Masaryk G. Tamás kétízben is megfordult, hogy Amerikába visszatérő anyósát elkísérje. Jellemző, hogy 1920-ban Amerika konstantinápolyi követe, Morgenthau elevenítette fel a mesét, melyet az ellenséges propaganda kiszínezett. Tisza István gróf kimutathatólag Budapesten tartózkodott; a német császárnak küldendő levél módosítását július 5-én Budapestről követelte, azt az ő módosításai nélkül nyújtották át Berlinben déli 1 órakor. […] Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök megkerülésével jártak el és a felelősséget osztatlanul magukra vették, az ő szempontjukból sem volt helyesnek mondható. Ez azt mutatta, hogy a levélnek Tisza tudtával, de javaslatainak mellőzésével való elküldését azért eszközölték, hogy fait a-complit teremtsenek, és az ellenkező magyar miniszterelnököt befejezett tények elé állítsák, amelyen változtatni nem tud. Nem gondoltak azzal, hogy ez a befejezett tény nem pusztán a magyar miniszterelnökre és Magyarországra lesz kellemetlen azért, mert az ő megkerülésükkel jártak el, hanem kellemetlen lesz a kettős monarchiára, melyre súlyos felelősséget hárít és Németországra, amelyet a levél a kezdeményezés felelősségébe vont bele. Bülow herceg felfogása szerint II. Vilmos császár azzal, hogy felelős tanácsosainak meghallgatásával a casus foederist elvállalta, nemcsak ellenkezően járt el, mint 1908-ban, mikor Bécset a háborútól visszatartotta, hanem a német birodalom politikájának függetlenségét feláldozva, Bécs alá rendelte azt, neki fehér lapot (carte blanche) adott. Itt tehát nyilvánvalóan két egymástól élesen megkülönböztethető álláspontról és eljárásról van szó: Berchtold gróf eljárásáról, amelyet később ő maga is igazolni törekedett, és Tisza gróf eljárásáról, aki később a magyar kormány eljárását azzal indokolta meg, hogy Németország felbátorítása folytán intéztek ultimátumot Szerbiához. Bármennyire kritizálták is Bülow herceg emlékiratait, a volt kancellár helyesen ítélte meg a történteket akkor, amikor a Ballhausplatz elhamarkodott lépését Berchtold gróf gyengeségének tulajdonította. Igaz viszont, hogy Bülow nem vette észre a közös külügyminiszter mögött álló Conrad tábornokot, aki emlékiratai tanúsága szerint sokkal következetlenebben és logikusabban képviselte azt a gondolatot, hogy a kellő alkalom kihasználásával Szerbiát végérvényesen le kell törni, mint azt hivatalos életírója feltünteti. A felelősség súlya mindenesetre nem a határozott és egyeneslelkű, bár egyoldalú vezérkari főnökön nyugodott, hanem azon, aki az ő követelését elfogadta, mert a különbség éppen abban volt Berchtold és Tisza között, hegy az első minden határozott állásfoglalás előtt meghajolt, az utóbbi pedig a követelők személye helyett a követelés lényegére volt figyelemmel. […] Tisza Berchtold és Conrad követelését a szerb háború megindítása iránt határozottan és minden kétséget kizáró módon elutasította. Nemcsak június 30-án szóbelileg, hanem július 1-én kelt felterjesztésében, sőt július 5-én Bécsbe küldött módosításában is. […] Berchlold gróf 6-án közölte Tiszával, hogy a német császár közlése szerint »esetleges akcióban Németország teljes támogatására számíthatunk«. Ezzel Tiszát az esetleges orosz támadással szemben kívánta megnyugtatni, de Tisza szerint a német garancia csak akkor jelentett biztonságot, ha Németország haderői nem vonulnak Franciaország ellen, mert ha nem sikerül a háborút lokalizálni, úgy a németeknek nyugat felé való elvonulása folytán a monarchia orosz–román–szerb támadással szemben magára marad.”

Az idézet Horváth Jenő történész, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanára, majd a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, a Pázmány Péter Tudományegyetem tanára, a Magyar Külügyi Társaság vezetője, a Külügyi Szemle alapító szerkesztője (1920–1944), a Háborús Felelősség (1928–1931) és a South Eastern Affairs című folyóiratok szerkesztője (1931–1939) egyik tanulmányából való, címe: A magyar kérdés a XX. században, felelősség a világháborúért és a békeszerződésért.

És íme: HISTORIA EST MAGISTRA VITAE. Ugye? Még akkor is, ha a behelyettesítés – a Tisza–Orbán és a Károlyi–bármelyik párhuzamot kivéve – erősen sántít, mert Berchtold és Conrad (és Ferenc József és Vilmos) mégiscsak voltak valakik.

De mindettől függetlenül képtelenség szabadulni a déja vu jegesen iszonytató érzésétől.

Eltelt két év, és itt tartunk: Macron francia elnök kijelenti, hogy szükséges NATO-csapatok küldése Ukrajnába, aki nem így gondolja, az gyáva, és igenis lesznek francia csapatok Ukrajnában, mert ő a francia elnök és ő dönt. Továbbá kijelenti, miszerint Franciaországnak vannak atomfegyverei.

Scholz német szövetségi kancellár kissé bizonytalankodik, de beadni látszik a derekát, külügyminisztere, Annalena Baerbock pedig bizonytalankodás nélkül áll Macron mellé. Tusk és külügyminisztere, Sikorski helyesli a tervet. A finn külügyminiszter szintúgy. A német oktatási miniszter, Bettina Stark-Watzinger (FDP, mi más?) pedig kijelenti, hogy „fel kell készíteni a diákokat a háborúra”, mert „a gyerekeknek tisztában kell lenniük azzal, milyen veszélyek fenyegetik szabadságukat”. A balti államok vezetői is kardcsörtetésbe kezdtek, mint a szúnyogcsődörök. Putyin pedig közli, hogy Oroszország „készen áll az atomháborúra”.

Itt tartunk most.

S hogy ki kicsoda ebben az elmebajban? Macron – Macron. Ennyi. Gyereke nincs. Scholz szociáldemokrata, képességtelen és akarattalan. Gyereke nincs. Tusk német ügynök, brüsszelita hazaáruló, gazember. Sikorski ugyanaz, továbbá Anne Applebaum férje, vagyis az amerikai deep state foglya. A finn külügyminiszter, Elina Valtonen Németországban nőtt fel, befektetési bankár volt. Bettina Stark-Watzinger az FDP, vagyis a német szabad demokraták tagja és minisztere a koalíciós kormányban.

Ezek készülnek kirobbantani a harmadik világháborút.

De Orbán természetesen még mindig kizárólag „belpolitikai céljaira használja fel a riogatást, és teljesen feleslegesen és alaptalanul fenyegetőzik a háború eszkalációjával”. S tudják, mi jó még? Ha – Isten ne adja! – ezek az idióta gazemberek célt érnek, és tényleg kirobban a harmadik világháború, ami atomháború lesz, s valami fatális véletlen folytán lennének túlélők, mondjuk a magyar miniszterelnök, akadna egy merénylő, aki megpróbálná meggyilkolni vagy meg is gyilkolná. Tudják miért? Mert „háborúba sodorta az országot”.

Pontosan így járt Tisza István is…

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen a Múzeumkertben 2024. március 15-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)