„Poéta gyilkolhat, ha szeret, de gyilkosokkal nem cimborál… […] Egyezkedtek valakivel, aki most éli a német rablólovagvárak s a Németújváriak, Csák Máték életét, a régi, erdélyi urakét, kik úgy vadásztak a román és mindenféle jobbágyra, mint ma a rókára. Egyezkedtek valakivel, akinek idegrendszerbéli minősége és kora ezer év előtti, s összebonyolódván az elkerülhetetlen időkkel, valósággal komikus degenerálódást mutat.”
S akkor mindezek után nézzük meg azt is, hogy milyen levelet írt Ady Tiszának, amikor Párizsba készült s némi pénzre volt szüksége – tessék:
„Kegyelmes uram! Nagyon kérem, bocsásson meg nekem, hogy ujból levéllel merem zavarni. Kegyes emlékezetébe akarom hozni kérésemet, melylyel két ízben bátorkodtam volt Kegyelmes Uram előtt megjelenni. Azóta – két hónapja elmúlt már – Párisban élek s tanulok. […] Ha emlékszik reá Kegyelmes Uram, azt voltam bátor kérni, hogy […] némi kis anyagi segítséget nyerjek párisi tanulmányaimhoz. […] Kegyelmes Uramnak, ki olyan kegyesen és szívesen fogadott volt, jóságába és kegyességébe ajánlva kérésem vagyok legalázatosabb tisztelője: Ady Endre.”
Tisza pedig csak ennyit jegyzett meg:
„Emlékszem én jól rá, hogy Ady hogy szidta a Tiszákat, mikor Lóránt Dezsővel korteskedett, de én nem vagyok bosszúálló. Micsoda antik jellem! Nemde?”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!