Most, hogy közelednek az amerikai választások, és Donald Trump győzelmi esélye egyre nő, a Nyugat ideológusai rádöbbentek: mi lesz, ha győz? Akkor Amerikát, a legnagyobb nyugati demokráciát, a nyugati világ védőbástyáját is illiberális autokráciának kell majd nevezni? Mint Orbán Magyarországát? Ezért elfogadják a jobboldal szóhasználatát – a nemzeti konzervativizmust. Az én megítélésem szerint Amerika plutokrácia. Hiszen a képviselők a vállalkozások, tőkés érdekeltségek lefizetett kijárói. És mindez legális keretek között zajlik. „Of the people, by the people, for the people” (a néptől, a nép által, a népért) – szegény Lincoln forog a sírjában.
A The Economist február 17-i számának ez a fő témája.
A Trump piros baseballsapkáján lévő felirat, a Make America great again! szlogen kiegészül még ezekkel az országnevekkel: Hungary, Italy, France, Israel, Germany, The Netherlands, Poland. A brit hetilap felhívja a figyelmet, hogy ez a nemzeti konzervativizmus nem azonos Reagan és Thatcher 1980-as évekbeli konzervativizmusával. Ők annak idején a „kis államban”, a minimális állami beavatkozásban hittek, ezzel szemben a nemzeti konzervatívok szerint a kisembert meg kell védeni a személytelen globális erők szorongatásától, s erre csak az állam képes, ez az állam feladata.
Ez így igaz. A Reagan- és Thatcher-féle konzervativizmus nem hezitált az állami szuverenitás egy részét átadni a nagy nemzetközi szervezeteknek – nem úgy a nemzeti konzervatívok. Ez a nagy államok esetében igaz lehet, sőt ők uralják a nemzetközi szervezeteket, viszont a kis államok természetes reflexe a nemzeti szuverenitás védelme. A nemzeti konzervatívok gyanakvóak a piaccal szemben, hogy azt manipulálják az „elitek” – micsoda eufemizmus a globális nagytőke és a nagyvállalatok helyett „eliteket” emlegetni; és ellenségesek a migrációval szemben. Megvetik a pluralizmust, különösen annak multikulturális válfaját; ez is egy hamis megállapítás – már ami a pluralizmusra vonatkozik –, de ami az össze nem illő, békétlenséget szülő multikulturalizmust illeti, az igaz.
„A nemzeti konzervatívok megszállottan igyekszenek leleplezni azokat az intézményeket, melyekről úgy gondolják, hogy a woke és a globalizáció szennye tapad hozzájuk” – ez is igaz. Az a kritika viszont, hogy a nemzeti konzervatívok ahelyett, hogy bíznának a haladásban, a hanyatlás fogságában élnek; szemben állnak a fejlődéssel, megálljt parancsolnak neki, már inkább általában mondható a konzervatívokról.
Az pedig, hogy mindennek fejében még a klasszikus liberalizmust is le akarják rombolni, nem igaz.
„A nemzeti szuverenitás iránti megszállottság miatt összeomlik a kereskedelem és megáll a növekedés” – írja a The Economist. Ez egyszerűen ostobaság (lásd Magyarország külgazdasági politikáját), ráadásul most éppen az Egyesült Államok korlátozza szövetségeseit a Kínával való kereskedelemben, ami azoknak súlyos gondokat okoz, hogy az EU oroszellenes szankciós politikájáról ne is beszéljünk. A nemzeti konzervatívok sérelmi politikát folytatnak; ha sikertelenek, a globalizmust és a bevándorlókat hibáztatják, folytatja a The Economist. Egyelőre azonban úgy látszik, a nyugat-európai liberális demokráciák küszködnek súlyos gondokkal az amerikai globalizmus és a tömeges bevándorlás miatt.
A The Economist azt javasolja, hogy a nemzeti konzervativizmust komolyan kell venni, mert jók a politikai esélyei: Trump győzelemre áll, és Németországban az AfD erős párt lett. Még azt is megelőlegezik, hogy Rishi Sunakkal szemben a brexitpárti és migrációellenes toryk veszik át a hatalmat. Sőt Marine Le Pen 2027-ben Franciaország elnöke lehet.
Márpedig ha hatalomra kerülnek, uralmuk alá hajtják az intézményeket, mint Orbán Magyarországon vagy mint a lengyeleknél tették, ahol most vissza kell szerezni a nemzeti konzervatívoktól. (Tuskék éppen ezt csinálják.)
A „régi stílusú” konzervatívoknak és a klasszikus liberálisoknak össze kell fogniuk, nehogy a nemzeti konzervatívok jussanak hatalomra, tanácsolja a brit lap. Ennek érdekében komolyan kell venniük az emberek jogos panaszait. Mégpedig: hogy az illegális migránsok beengedése felfordulást okoz és megterheli a közkiadásokat; hogy gyermekeikre elszegényedés vár; hogy az új digitális technológiák elveszik a munkájukat; és hogy az egyetemeket és a médiát ellenséges, illiberális, balos elitek foglalták el.
Tehát a The Economist az emberek jogos panaszának tekinti, hogy az egyetemeket és a médiát ellenséges, illiberális, balos elitek foglalták el! A tekintélyes brit lap nem először ítéli el az illiberális baloldalt is (az illiberális jobb elítélésével egyetemben). Ez dicséretére váljon – nevezhetnénk akár kétfrontos harcnak is. Különösen most, hogy az „illiberális jobbnak” engedményt tett, nemzeti konzervativizmusnak nevezve azt.
A lap azt is indokoltnak tartja, hogy a globalistákat a közvélemény egy arrogáns, a saját érdekeit követő kasztnak tekinti.
„Ha a liberálisok finnyáskodnak megvédeni a szólásszabadság és a személyiségi jogok elveit a szélsőbal ellenében, akkor végzetesen el fogják veszteni ezt a képességüket a jobboldallal szemben is. Le kell győzniük a patriotizmussal szembeni idegenkedésüket” – írja a lap. A cikkíró pedig örül, hogy mintha némi józanság is megjelenne a többnyire irracionális deformáltság jellemezte nyugati ideológiákban.
A szerző közgazdász, társadalomkutató
Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök (Fotó: Kyle Mazza/NurPhoto/AFP)
