Amikor a DK agytrösztje kitalálta a legújabb óriásplakátot – legalábbis így képzelem –, rendkívül szellemesnek gondolta magát. Ez nem is lehet másként, hiszen szellemi elődjei, a vérvörös kommunisták is nagyon kifejező plakátokat gyártottak. Egy baj volt csak velük, hogy akit megtámadtak, nem tudott önfeledten derülni rajtuk. Mert a kiszemelt célpont érezte, hogy az a bizonyos „végső harc” nem tréfadolog. Mit üzen ez nekem? (Gyorsan definiálom magam: református vallású nő, kettő híján ötven, családos, kezdettől Fidesz-szavazó és antikommunista.)
Számomra legfőképpen azt üzeni ez a plakát, hogy akik most kívülről megtámadták a Magyarországi Református Egyházat, tulajdonképpen úgy tekintenek a Mindenhatóra, mint egy közszereplőre, akit bármilyen konstellációban meg szabad nevezni. Egy fontos parancsolat (a tízből) arról szól, hogy hiábavaló módon ne tegyük ezt. Az „Isten, haza, család”-ban fundamentum fogalmazódik meg. A DK biztosan nem osztozik ebben az alapvetésben, hiszen egy teljesen eltorzult következtetést akar sugallni. Az elmúlt hetekben történt külső támadás tehát pont ugyanolyan, amelyre kétezer év óta mindig fel kellett készülnie a keresztény közösségeknek. Nincs miért meginogni a hitben.