Igazán régen írtam már olyan témáról, amelyről olyan keveset tudok, mint a mai ellenzék „Tiszavirág”-életű új hullócsillagáról, de tudják, ennek a jelenségnek épp ez a lényege: minél kevesebbet tudunk róla, annál jobb. Jelenleg a napszemüveg és a hajzselé közti ignorálhatatlan űrben csak néhány „Orbán diktátor”, „az EU jó” és „győzzük le a korrupciót” arisztotelészi színvonalú szlogen visszhangja pattog követhetetlenül fel-alá, mint egy behorpadt pingponglabda. Ne is próbáljuk visszapasszolni azzal, hogy akár valami baloldali ideológiát is próbálnánk benne felfedezni, mert az ostobaságnál csak az ostobaság interpretációja szánalmasabb.
De most jönnek a mesterien pózolt választási poszterek dinamikus ifjú titánunkról, és ha tippelhetnék, a távolba meredő tiszta tekintet alatt az áll majd: „Remény!” Igen, Barack Obamánál ez nagyon bejött, sőt Zelenszkijnél is a szomszédban. Hogy honnan tudom mindezt?
Minden igyekezetem ellenére hosszú évekig dolgoztam a nemzetközi show-bizniszben, pontosan ismerem a zenei, filmipari és persze politikai sztárgyárak receptjét. A recept mindig ugyanaz: sok-sok dollár, ezt itt kipipálhatjuk, az „arc”, jelen esetben, ami a napszemüveg mögött és hajzselé alatt található, és persze egy minden szempontból irányítható, engedelmes alany, akinek a dolga a show valódi producerének az utasításait követni.
Ebben aztán demokratikus ösztönöktől kicsattanó ficsúrunk igazán jeleskedik, ez az igazi erőssége.
Kell persze egy ütős név is, a brand. A háromtagú nevek, FGyA és MZP a jelek szerint túl összetettnek és követhetetlennek bizonyultak a producer által kiszemelt célközönségnek, úgyhogy ebből helyesen levonták a következtetést, és maradt a kéttagú név. Nem kell itt második vezetéknév, Gyurcsánynak is csak egy van, biztos ez sikere titka.
Azt gondolják, hogy most szellemeskedik e sorok írója, de higgyék el, mindennek elég sok valóságalapja van.
Amit ma látunk, az egyfajta Disney-politika, a nagy nemzetközi ideológiai szupermarket előre gyártott, konzervdobozokban szép sorban a polcokra helyezett szlogenjei, amit szép kényelmesen a célnak megfelelő pillanatban le lehet emelni.
Itt vannak a jól bevált recept szerint klónozott jelöltek is, akiket a politikai Disney-farmokon hosszú időn keresztül nevelgetnek, hizlalgatnak maguknak, hogy aztán a kellő pillanatban bevessék a maximális profitnak megfelelő módon.
És persze a Soros-sztárgyár egyik legfontosabb alapelve az, hogy igen szorosan, három-négy hónappal a választások előtt szabad csak az ilyet elővenni a sztárkonzervből. Ez mindennél fontosabb, ugyanis ha több időt adunk neki, a követői vagy megunják a fecsegését, vagy pedig teljesen hülyét csinál magából. A módszerrel már megismerkedhettünk Magyarországon is, de a Soros-művek, hazánkkal ellentétben, képes volt ezt sikerre vinni például Bulgáriában, Csehországban, Ukrajnában vagy Szlovéniában. Hetekkel a választások előtt az arénába löknek egy önreflexióval és felelősségtudattal nem rendelkező balekot, aztán amikor elvégezte a dolgát, összegyűrik és elhajítják, mint a csokipapírt.
De a végeredmény minden esetben ugyanaz: a bábmesterek szatellit államot csináltatnak kitartott Disney-hősük országából, vele pedig nyomatják rendületlenül a tündérmeséket, amiben aztán saját választóik közül is fokozatosan egyre kevesebben hisznek. Csak persze akkor már késő – vagy háború van, vagy már elkezdődött a népességcsere.
Szóval a nagy nemzetközi bábmester újra bevetette titkos fegyverét, a nyílt társadalom szupermarketpolcáról most egy újabb politikai „reménykonzervet” emelt le. Legjobb, ha az ilyet értelmiségi, jómódú, privilegizált családból akasztjuk le, általában azok a legelégedetlenebbek a sorsukkal, így hatalmas tehetségük van ahhoz, hogy a választókból kihozzák a legrosszabbat, és hatékonyan apelláljanak a magyar lélek egyik elég sajnálatos, de valós vonására, a „sose jó” mentalitásunkra.
A többi, közben kissé kiöregedett és elhasználódott extitánnak, a Momentumnak és a többi Disney-pártnak marad persze még mellékszerep. Az ő feladatuk demoralizálni a nemzetet, elhitetni vele, hogy mi vagyunk a legszegényebb, leggyalázatosabb és legkorruptabb nemzet, az egyetlen megoldás pedig az, ha a felnőttek rájuk szavaznak, a gyerekek pedig „Szabad Palesztinát!” ordítozó drag queeneket hallgatnak, majd átoperáltatják magukat másneművé.
De az igazi rivaldafény ma már egy új politikai paradicsomkonzervből elővett kalandoré, aki talán az előzőeknél is gátlástalanabb és hatalomszomjasabb. Tudják, aki elárulja családját, az elárulja a nemzetét is, ha erre okot és alkalmat kap.
Erre mérget vehetnek. Akinek egy feleség, legközelebbi családtag csak eszköz a saját önző céljai és hatalomvágya beteljesítésére, annak a nemzet is csak az lesz. Más szóval, aki politikusként magát adja el idegen érdekeknek, az hazaáruló. Aki viszont családjával teszi ezt, abban ott lappang az igazi országvesztő.
A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője
