A Nyugat úgy lett gazdag, hogy történelme bizonyos szakaszaiban elfoglalta, leigázta, majd kirabolta a világ többi részét. A Nyugat egykori gyarmatai pedig most benyújtják a számlát.
A fagyi visszanyal: a volt gyarmatok egyre csak szaporodó, rosszul vagy egyenesen nyomorban élő lakossága, akiket sok esetben mind a mai napig gyarmati sorban tart egykori leigázójuk – elsősorban Franciaországról beszélünk –, nos, ezek a tömegek elindultak Európába. Elindultak Nyugatra, a jobb élet reményében. Értjük. De mi közünk nekünk mindehhez?
Hol és milyen összefüggésben merül fel a mi szolidaritásunk és felelősségünk kérdése? Sehogy. Illetve legyünk rigorózusan pontosak, nézzük meg, volt-e nekünk valaha gyarmatunk?
Ilyenkor valószínűleg mindenkinek a Ferenc József-föld ugrik be. S valóban: „A szigetcsoportot 1873-ban fedezte fel egy osztrák–magyar expedíció Julius von Payer és Karl Weyprecht vezetésével, akik az uralkodó iránti tiszteletből I. Ferenc József után nevezték el. Az egyik sziget az expedíciót támogató Zichy Edmundról a Zichy-föld elnevezést kapta.” Eddig stimmel – de folytassuk csak: „A Monarchia nem jelentette be az igényét a szigetcsoportra, később Norvégia és a Szovjetunió is magának követelte azt. Utóbbi 1926-ban hivatalosan is saját birtokának nyilvánította a területet, és mivel a válaszul útnak indított két norvég hajó elakadt a jégben, a szovjet Georgij Szedov jégtörő legénysége hamarabb érkezett meg náluk. A szovjet kormány 1932-ben annektálta a területet, az Orosz SZSZSZK-hoz csatolta és katonai bázisokat létesített.” Tehát még a Ferenc József-föld sem volt soha a mi gyarmatunk, de legyünk nagyvonalúak: ezennel kijelentjük, hogy Magyarország haladéktalanul befogad és ellát három jegesmedvét, öt sarki rókát, négy rozmárt, öt sirályt és öt csüllőt, s amennyiben felmerül az igény, egy beluga tartását is vállaljuk. Pontosan ennyi a mi szolidaritásunk és felelősségünk, s elvárjuk, hogy az Európai Unió vegye ki részét legalább a beluga eltartásában, a szolidaritás és a felelősségvállalás jegyében.
Ha ezt tisztáztuk, nézzük meg a következő kérdést: kik is azok a menekültek, akiket nekünk be kellene fogadnunk? Az eddigiekből következik, hogy
a migránsok elenyésző kisebbsége tekinthető valódi menekültnek, olyan embernek, aki egy valódi veszély, háború vagy polgárháború elől menekül és kér menedéket. Elenyésző kisebbsége ez az illegális bevándorlóknak – ám vannak ilyenek is, és ők valóban jogosultak a befogadásra.
Akkor nézzük meg, mit mond erről a nemzetközi jog? Azt mondja, hogy a menekülő az első biztonságos országban jogosult befogadásra, oltalomra és ügyének elbírálására. Világos beszéd. S akkor tegyük fel a kérdést: van-e olyan ország, ahol háború, polgárháború dúl, ahonnan joggal és okkal menekülnek el az emberek, s amely országból menekülőknek Magyarország az első elérhető biztonságos ország?
Igen, van ilyen ország, egy ilyen ország van: Ukrajna. Magyarország befogadja, ellátja, oltalmazza az Ukrajnából menekülőket? Igen.
S mire készül az Európai Unió? A valóban háború elől menekülő ukrán katonakorú férfiakat vissza akarják toloncolni Ukrajnába, a biztos halálba. Ennél aljasabb, undorítóbb, ocsmányabb dolgot nem is találhattak volna ki. A puszta ötlet, az, hogy ez egyáltalán felmerülhetett a németek és sajnos utánuk a lengyelek fejében, az Európai Unió maradék, amúgy is igen kevés becsületét és tisztességét is felszámolta.
