S olvassuk el ugyanott mondjuk a Roboz Imre nevű gazembert, H. Miklós szellemi-lelki testvérét:

Így távozott az összes patkány. De legalább távozott – ami nagy könnyebbség volt. Ezek a ­maiak sajnos maradnak. És „ünneplik” a „semmit”.

„Miért legyek jó fia, hű fia egy rossz hazának, hűtlen hazának!” Ezeknek ennyi a hitvallás. S mikor rossz és hűtlen a haza? Amikor ezek nincsenek hatalmon. Persze azt se gondoljuk, ha valahogy – többnyire erőszakkal, haza- és nemzetárulással – hatalomra vergődnek ezek a gazemberek, akkor a haza hirtelen jóvá és hűségessé változik számukra! Akkor a haza addig, ameddig hatalmon vannak, kihasználható, kiárusítható, el- és továbbadható kurva lesz. Semmi más.

Ezek ilyenek voltak, ilyenek maradtak, nem adhatnak mást, csak mi lényegük. És az a semmi: önmaguk, személyiségük lényegének kivetülése.

Ez és ennyi a hámiklósok credója. Hűség vagy ellenállás: ezeknek bullshit. Soha nem voltak hűségesek ehhez a földhöz, az ellenállást meg hírből sem ismerik, viszont mindig nagy átéléssel eljátsszák.

De valójában mikor is álltak ellen ezek bárminek is? Soha. 

Nem mintha lenne bármekkora fontossága is, de azért rögzítsük: ahogy a Kádár-rendszerben, úgy a rendszerváltás után a szocialista–liberális kormányok regnálása alatt sem tették fel soha azt a kérdést, vajon mennyibe is kerül a tűzijáték, és azt a pénzt mire kellene-lehetne inkább költeni.

Erről azt hiszem Budaházy Edda írt meg­győzően:
„A »miért nem veszünk inkább vécépapírt a kórházakba?« kontra tűzijáték vita margójára: Az ünnepeket őseink akkor is megülték, ha utána éheztek egy telet. Az utolsó csirkét is levágták a lagzira, az utolsó kenyérvéget is odaadták a húsvéti lakomára, felvették az egyetlen szép fehér ingüket és nem feküdtek a tiszta szobába akkor sem, ha tízen nyomorogtak a másikban, mert tudták, az ünnep jelentősége az, hogy megemeli a lelkeket, felemeli a szíveket Istenhez, ami többet ér minden pénznél. Ez a szánalmas vergődés a tűzijáték ellen mutatja, mennyire nem érti a mai anyagba ragadt fogyasztó a lényeget. A világ varázstalanítása zajlik, nagy erők dolgoznak azon, hogy ne legyenek szép, nemes, felemelő értékek, elvek, hitek, ünnepek, nők és férfiak, csak egy nagy massza, aki már nem kívánkozik Istenhez, elég neki, ha van a budiban vécépapír. Nekünk, magyaroknak van mit ünnepelnünk. Ne higgyünk a károgóknak.”

Erről van szó. S persze idekívánkozik Illyés Gyula is: Haza, a magasban.
 

A semmi gazemberei ebből is csak egyet értenek: a homlokon lövést. És még a rossz haza, a hűtlen haza sem az ő találmányuk, kitalálta helyettük James Joyce: 

De Horatius még így vallott: 

Horatiustól Joyce-ig úgy kétezer év. Joyce-tól a hámiklósokig meg egy tyúklépés.

Talán nyolc éve is van, hogy ezt írtam:
„»Haljon meg a haza értem!« – kiáltott fel James Joyce, és talán nem is gondolta, hogy a legújabb kori liberalizmus egyik alapvetését fogalmazza meg éppen. E kétdimenziós világképből pedig szintúgy logikusan következik, hogy ha már lebontottuk a családtól, a hazától, a nemzettől, az Istentől való függésünket, akkor keresnünk kell valami új lebontanivalót, hiszen ha nincs több függés, akkor eltűnik a szabadság abszolútumának dogmája. Ezért fordul korunk liberalizmusa a természeti determináltságok lebontásához. Nem számít többé a természet, a biológiai determináltság – hát nehogy már a biológia határozza meg, hogy én (ÉN!) mi is vagyok valójában!”

Túl vagyunk már ezen is.

Nekünk ugyanis van hazánk, ezeknek meg nincsen. Jó ezt észben tartani.