Emellett beismerést tett a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány egy másik forró témájában is: elismerte, hogy a Facebooknak nem kellett volna »hátrasorolnia« a New York Post cikkét Joe Biden fia, Hunter Biden laptopjával kapcsolatban, amelyről a liberális média azt hangoztatta, hogy orosz dezinformáció – de, mint azt Zuckerberg is elismerte, nem volt az.
Az FT szerint Zuckerberg beismerése »oldalvágás a demokratáknak a novemberi választás előtt«. Hétfőn a Fehér Ház egy szóvivője azt mondta, a Covid alatt »ez a kormányzat felelős tettekre bátorított a köz egészségének és biztonságának érdekében«, ideértve azt, hogy »a techcégek és más magánpiaci szereplők vegyék figyelembe tetteik hatását az amerikai emberekre, miközben független módon döntenek az általuk megjelenített információkról«.
Donald Trump republikánus elnökjelölt többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában a jobboldalt cenzúrázzák, és börtönnel fenyegette a választási csalással próbálkozókat. Zuckerbergnek külön is üzent: »Tudjuk már, kik vagytok. NE TEGYÉTEK! ZUCKERBUCKS, vigyázz!« – írta saját közösségi platformján, a Truth Socialen. Zuckerberg azóta igyekezett jóvátenni Trumpnál az előző választási ciklusban elkövetett bűneit: a Trump elleni merényletkísérlet után azt mondta, hogy »faszagyerekként« reagált az exelnök a lövésre,
majd felhívta Trumpot, bocsánatot kért tőle egy, a merénylettel kapcsolatos moderációs hiba miatt,
és megígérte neki, hogy ebben a ciklusban nem fogja nyilvánosan támogatni a demokrata elnökjelöltet.”
Jó mi? A Szabad Föld, az 1970-es Népszabadság és a mai Népszava áramvonalasított kisöccse. A CACP furkósbotja. Jaj, míg el nem felejtem: tegye fel a kezét, aki szerint Jack Smith különleges ügyész vádat emel majd a Fehér Ház vagy Zuckerberg ellen! Te ott, fiam, igen, ott, leghátul, te jelentkezel? Igen? Na fiam, akkor ülj le, teljesen hülye vagy, egyes…
S akiknek mindezek után sem lenne teljesen világos, hogy álmaink földjéből CACP lett, annak álljon itt egy friss hír:
„Életpárti tanácsadó központot támadtak meg a demokrata konvenció után
»Kamu klinika! Halott babák Gázában vannak« – írták a központ falára aktivisták.
Nem sokkal azután, hogy csütörtök este véget ért az amerikai Demokrata Párt nemzeti konvenciója (DNC), egy chicagói életpárti terhességi tanácsadó központot megtámadtak és vandál módon megrongáltak szélsőbaloldali üzenetekkel.
Az Aid for Women (AFW) a katolikus szellemben segíti a terhes nőket, szülészetet tartanak fent, és nem végeznek abortuszt. Baloldali aktivisták és szervezetek, többek között az Antifa, az elmúlt időszakban rendszeresen célba vették ezeket az életpárti terhességi központokat. Az AFW egyik klinikáját pedig éppen néhány órával a DNC után támadták meg Chicagóban – írja a The Post Millenial hírportál. A vandálok azt írták az ablakra, hogy »Kamu klinika, a halott csecsemők Gázában vannak«, és használhatatlanná tették a bejárati ajtó zárját. A The Washington Examiner amerikai lap emlékeztetett, a Szocializmus és Felszabadulás Pártja két évvel ezelőtt egy terhességellenes csoporttal, a Reproductive Transparency Now szervezettel szövetkezett, hogy tiltakozzanak az AFW egy adománygyűjtő rendezvényén, az év elején pedig ugyanez a csoport a klinika bejárata előtt tiltakozott. Tavaly nyáron a Reproductive Transparency Now tüntetést tartott az életvédő klinikák ellen. Akkor a »Nem megyünk vissza« szlogent használták, amelyet Kamala Harris alelnök kampánya is átvett – jegyzi meg a lap. Az ügy pikantériája, hogy a demokrata konvención a Planned Parenthood szervezet mobil abortuszklinikája is helyet kapott, a helyszínen ingyenes gyógyszeres abortuszt és vazektómiát kínáltak az érdeklődőknek.”
Ez így, ahogy van, tökéletes és csodálatos, továbbá remekül bizonyítja a CACP létezését és működését, de azért hadd emeljem ki a biztonság kedvéért ezt itt:
„ (…) a Szocializmus és Felszabadulás Pártja”. És ezek tiltják meg az állampolgáraiknak, hogy Kubába utazzanak…
És akkor a végére egy kis csemege, hogy végképp lefegyverezve állj és bámulj, mint Bálám szamara, s ha netán összefutsz Pressman elvtárssal, tudd, hogy miért kötelező elküldened a …ba. Tessék:
„Oroszországban terjeszkedik az amerikai olajmulti.
»Az egyenlőbbek az egyenlők között teljesen hiteltelenné teszik a Nyugat szankciós politikáját.«
– Kicsit olyan, mintha néhány amerikai cég nem értesült volna arról, hogy Joe Biden elnök két éve teljes embargót hirdetett Oroszországgal szemben – mondta közösségi oldalára feltöltött videós bejegyzésében Hortay Olivér. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője jelezte: Egész szépen fejlődik például a világ legnagyobb olajkitermelési szolgáltatójának, a texasi SLB-nek az orosz üzletága. – Az egység az elmúlt egy évben új védjegyeket regisztrált, több tíz millió dollár értékben szállított berendezéseket az orosz piacra – igaz, ezek oroszlánrészét már nem közvetlenül Amerikából, hanem Kínából és Indiából. Ezen felül 19 karrierexpót tartott és több mint ezer új álláshirdetést adott fel a legkülönbözőbb munkákra – ismertette a szakértő. Hozzátette: ha valakit esetleg érdekelne, jelenleg is van 160 nyitott pozíciójuk Oroszországban.
Az amerikai külügyminisztérium képviselője szerint az SLB eddig nem sértett szankciót, és a társaság számára világos, hogy hol vannak a korlátok.
– Ha ez igaz, jó lenne, ha valaki tényleg lefektetné, hogy pontosan hol vannak ezek a határok. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem a büntetőintézkedések megkerülésének módja, sokkal inkább azok alanya számít – hangsúlyozta Hortay Olivér.
Az üzletágvezető végül megjegyezte: márpedig az egyenlőbbek az egyenlők között teljesen hiteltelenné teszik a Nyugat szankciós politikáját.”
Muszáj megismételnem itt is a legfontosabbat:
„Az amerikai külügyminisztérium képviselője szerint az SLB eddig nem sértett szankciót, és a társaság számára világos, hogy hol vannak a korlátok.”
Teljesen világos. Ti ott, a CACP-ben egyszerűen nem is vagytok képesek megsérteni a szankciókat. Szankciókat csak mi tudunk sérteni, itt, a Vadkeleten. Ebből viszont az is következik, hogy csak mi merjük kimondani, itt, a Vadkeleten, amit egész egyszerűen muszáj kimondani: Ti ott, a jelenlegi CACP-ben, együtt a homunkuluszotokkal, vagyis Zelenszkijjel, meg a brüsszeli gazembereitekkel együtt, menjetek el a büdös .......ba.
(Majd Pressman elvtárs megfejti nektek, hogy hova is kell mennetek…)