Magyar Péterről lesz szó, a Hungarian Dickről, aki (nem létező) lelke mélyén már Kedves Vezetőnek látja magát, s aki most éppen a kórházakat látogatja, hogy beszámoljon rettenetes tapasztalatairól – szóval erről a gazemberről lesz szó, úgyhogy szorítsanak illatos keszkenőt az orruk alá.
És akkor most elmeséljük és bemutatjuk, hogyan és miben hazudozik a mi kicsike, szánalmas Hungarian Dickünk. Gátlástalanul és mindenben. Íme, a tények: Magyar elment a Honvéd Kórházba és kiakadt, hogy nem engedték be a VIP-részlegbe – ami amúgy nincs, nem létezik, az igazgató úr eléggé érthetően és szabatosan elmagyarázta az alaphelyzetet a Gyurcsányék alatt létrehozott részlegről, ahol többek között ukrán katonákat, magyar terrorelhárítókat és rendőröket, valamint különlegesen védett személyeket ápolnak, ennek megfelelő különleges intézkedések mellett.
Más különleges ott nincs.
Ugyanazok az orvosok, ugyanazok a szobák, ugyanaz a koszt. Ismétlem, az igazgató úr tökéletesen elmondta mindezt. Persze ez a gátlástalan gazember nem azért járja a kórházakat, mert bármi is érdekli és tényleg valódi információkat akar gyűjteni. Nem, ő azért megy el a kórházakba, hogy összevissza hazudozzon, és előadja a leggátlástalanabb, legundorítóbb prolihergelést.
Amúgy szeretném látni, ahogy Magyar bemegy bármelyik nyugati katonai kórházba, és ott elkezd utasításokat osztogatni, meg megpróbál bemenni oda, ahol mondjuk az adott ország titkosszolgálatának embereit, hadseregének katonáit, államának vezetőit ápolják. Úgy rúgnák ki, mint macskát sz…rni. S például az Egyesült Államokban eleve be sem mehetne semmilyen kórházba, mert ott aztán tényleg egészen különleges engedély kell az ilyesmihez, amit ritkán adnak ki, és nagyon meg kell indokolni a látogatás célját és okát. A prolihergelés mint cél és ok nem lenne elegendő.
De ha már a Honvéd nem létező VIP-részlege: ez a gátlástalan gazember nemrég még saját magának és a családjának követelt különleges ellátást és mindenféle VIP-részleget – nem fogják kitalálni, hát elmondom: a volt feleségére hivatkozva!
Lássunk néhány konkrét esetet. Nagyapjának, (jog)Erőss Pálnak éppen a Honvédban intézett „VIP-ellátást”, ami arról szólt, hogy nekik rendelési időn kívül, de adj’ uramisten, most azonnal kell ám szemészeti ellátás. Hivatkozási alap: a (volt) feleség… Aztán nagyanyjának, Erőss Pálné született Mádl Teréziának intézett különleges ellátást, sms-ben közölte az illetékessel, hogy a nagyit ne a Jánosba vigyék, hanem menjen ki hozzá a Kapás utcai ügyelet, mert – most figyeljenek! – „az ismert okok miatt nem akarok mentőt hívni hozzá”. Majd kiderült, hogy muszáj mentőt hívni. Ekkor azzal állt elő ismét, hogy a nagyit ne a területileg illetékes és ügyeletes János-kórházba vigyék, hanem a Korányiba, mert ott már tavasszal elintézte, hogy egyszemélyes intenzíven legyen és lehessen 24 órán keresztül látogatni, és ugyanezt kellene most is elintézni. El ne felejtsük: mindezt karácsony szent napján! Hivatkozási alap: a (volt) feleség…