A nagy német közszolgálati csatornák (ARD, ZDF), a kereskedelmiek (SAT1, PRO7), a nagy hírmagazinok (Der Spiegel, Focus), az országos lapok (Die Welt, Frankfurter Allgemeine, Süddeutsche), a posztkommunista orgánum Neues Deutschland, valamint helyi szászországi újságunk, a Leipziger Volkszeitung – kifelejtettem volna esetleg valakit a sorból? – folyamatosan a mar-a-lagói ördögöt festi a falamra. Szóban, hangban, képben is ezt teszik. Ha akarnám, a fürdőszobában is hallgathatnám a fősodorbeli média aktuális kioktatását a floridai főgonoszról.

(Igaz, ez már 1989 előtt, az NDK-s időkben is így volt, igazán hozzászokhattam. Erich Honecker kommunista vezetőről vagy a pártsajtóról éppen csak azt nem tudtuk meg soha, amit kellett volna.) Elnöksége alatt, 2017 és 2021 között a „főgonosz” mármost egy háborút sem indított, kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi éghajlatvédelmi egyezményből, felzaklatta a pipogya NATO-szövetségeseket a GDP kétszázalékos védelmi költségvetési cél felemlegetésével, és meg akarta védeni országa határait a tömeges bevándorlással szemben. Továbbá az Ábrahám-megállapodásokkal történelmi esélyt teremtett a közel-keleti békére, valamint párbeszédet kezdeményezett olyan diktátorokkal, mint az észak-koreai Kim Dzsong Un. Mégpedig nem a barátságukat, hanem lehetőségeket keresve. Trump az első hivatali ciklusában mindezekkel együtt sem csillogott persze suvickosan, viszont a híresztelésekkel ellentétben a szakadék szélére sem sodorta a világot. (Ami nem mondható el Vlagyimir Putyinról, Joe Bidenről és a hozzá hasonlókról.)

Amúgy egyáltalán nem szükségszerű, hogy szeretnünk kell az amerikai elnököket. 

November 5-én az amerikai választópolgárok jelentős döntést hoznak majd. Tovább zakatoljon-e Amerika vonata a woke, a gender, a nyílt határok és a totális őrület nirvánájába, avagy megálljt parancsolnak végre neki? Tetszik-e vagy sem, az Egyesült Államok óriási hatást gyakorol a glóbusz többi részére. Így vagy úgy, de a woke-ideológiával kapcsolatos döntésük is alaposan befolyásolja majd a létezésünket. Személy szerint elegem van a woke-borzadályból. Nemcsak saját magam ­miatt, hanem a gyerekeim és az unokáim, valamint számos más ember miatt is, akiket szeretek, és a sorsuk fontos nekem.

1990 óta épp elég választási programot olvastam, részt is vettem egyesek kidolgozásában és megvalósításában. Az általános várakozások szerint szükség is van ilyen választási programokra. Mégis kevesek veszik a fáradságot, és szakítanak rá időt, hogy elmélyüljenek ezekben. A legtöbb ember úgy van vele, hogy ezek a szövegek túl hosszúak, sokat papolnak és magyaráznak bennük, a valós élethez pedig vajmi kevés közük van. Valóban: a választási program annál nagyobb gyönyör, minél inkább tömör – ezt igazolja vissza a tapasztalat. Minél hosszabb, annál kisebb a hatása. Általában mégsem ennek megfelelően írják meg őket.

De hogyan is néz ki Donald Trump választási programja? Mindössze húsz pontban, célratörően nevezi meg, mely területeken akar építkezni. Íme, néhány közülük: „Lezárjuk a határt, és megállítjuk a migránsinváziót!”, „Végrehajtjuk az amerikai történelem legnagyobb kitoloncolási műveletét!”, „Megelőzzük a harmadik világháborút, helyreállítjuk a békét Európában és a Közel-Keleten!”, „Megszüntetjük minden olyan iskola állami támogatását, amely a kritikai fajelméletet, a radikális genderideológiát, valamint más helytelen faji, nemi, illetve politikai tartalmat erőltet a gyermekeinkre!”, „Távol tartjuk a férfiakat a női sporttól!”, „Kitoloncoljuk a Hamász-párti radikálisokat, biztonságossá és hazafiassá tesszük egyetemeink, főiskoláink campusait!”

Nem szaporítja a szót. Könnyen megérthető, világos. Tetszik is.

A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból