Az uniós elit, jelesül a korábban Mario Draghi által vezetett Európai Központi Bank, alávetette magát a globális davosi elit elképzelésének, s ennek értelmében a készpénzt fokozatosan ki akarják vezetni a forgalomból, hogy helyettesítsék azt a CBDC-vel, vagyis a Központi Bankok digitális valutájával, amely kártya, mobiltelefon vagy esetleg testbe beépített chipek segítségével működne. Ebben egyébként világszinten élen jár Kína, de számos jegybank gondolkodik már véresen komolyan a készpénz kivezetéséről. A készpénz megszüntetése egy alapvető emberi szabadságjog megszüntetését jelentené. Hová jutott az unió?
Az unió nem áll ellen viszont az ENSZ szakosított szervezete, a WHO – Egészségügyi Világszervezet – törekvésének, amely arról szól, hogy a WHO a nemzetállamok feletti jogokat gyakoroljon a pandémiákkal, járványokkal, valamint a vakcinák kötelező tételével és másféle intézkedésekkel – ismerjük már: fölösleges karantén, kijárási tilalom, maszkhasználat stb. – kapcsolatban.
Az Európai Bizottság ez év elején bevezette a Digital Service Actet, vagyis a Digitális szolgáltatásokról szóló törvényt, ami elsőre nagyon jól hangzik, másodjára azonban nem más, mint a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság eltörlése. Amikor az EB azt írja, hogy célja a szándékos álhírterjesztés, félretájékoztatás és manipuláció felszámolása, akkor ez nem mást jelent, mint hogy a liberális-globalista fősodor véleményével és szándékaival ellentétes, azokkal szemben álló nézeteket és véleményeket elhallgattassák, az általuk kreált „törvényes” – vagyis törvényessé tett – eszközökkel.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!