A bajorországi Abu-Ghraib és az emberi jogok

Húsz évvel ezelőtt a Bagdad melletti Abu Ghraib katonai börtönből szörnyű képek kerültek napvilágra. A képeken amerikai katonák, zsoldoscégek alkalmazottai kínozták, bántalmazták és sok esetben meg is ölték a foglyokat. Meztelenre vetkőztetve, pórázon sétáltatták őket a folyosón, elektromos árammal történő kivégzést színlelve ijesztgették őket vagy fajtalankodásra kényszerítették a sok esetben ártatlan rabokat.

Az, hogy ehhez hasonló szörnyűségek Németországban is előfordulhatnak, minden képzeletet felülmúl.

De a Münchentől hetven kilométerre található Augsburg-Gablingen büntetés-végrehajtási intézetben kirobbant botrány azt sejteti, hogy ha nem is olyan brutális, de szintén szadista módszerekkel kínozták a rabokat.

A korábbi börtönorvos, Katharina Baur ugyan már egy éve jelentette a bajor igazságügyi minisztérium illetékes osztályának, hogy az úgynevezett különleges biztonságú magánzárkákba zárt őrizetesek látogatásai során milyen túlkapásokat és kínzásra utaló körülményeket talált.

Ezekbe a zárkákba az olyan rabokat zárják be, akik önmagukra veszélyesek, azaz öngyilkosság gondolatát nyilvánították ki, el akartak menekülni, megtámadták a személyzetet vagy egyszerűen csak nem tartották be szabályokat. Az ilyen cellákban általában legalább egy matrac van, amin aludni lehet, a vécé egy a padlóba vájt latrina. Semmi más. A rabok itt csak egy nadrágot kapnak. A cellákat ezenkívül 24 órán át kamerával is megfigyelhetik.
Az orvosnő ezekben a gablingeni magánzárkákban megdöbbenten látta, hogy „a foglyok nyolcvan százalékának nincs matraca, és teljesen meztelenek”.

Ezután jegyzeteket készített a rabokkal folytatott bánásmódról. Olyanok is voltak közöttük, akiknek eszük ágában sem volt az öngyilkosság, és semmilyen erőszakos cselekményt sem követtek el. Voltak olyanok, akiket a hatályos szabályok ellenére – legfeljebb három nap helyett – három hétre is bezártak a bunkernek csúfolt, elsötétített cellába, vécépapír és matrac nélkül.

Sokszor enni sem kaptak, csak egy pohár vizet adtak nekik.

Az állandó sötétség miatt az emberek bioritmusa felborult, az sem tudták, hogy mikor van nappal vagy éjszaka. A matrac nélküli, puszta betonon fekvés miatt az emberek testét véraláfutások és felfekvés okozta sebek borították. Kiderült, hogy a rabokat az intézet helyettes igazgatónője záratta be a bunkerba. Az őrök közül sokan tudták, hogy ez többnyire jogtalan volt, de nem mertek szólni. A főnökük ellen nem mertek fellépni, mert őket is megfélemlítette. A személyzet hangulata katasztrofális volt, mert féltették az állásukat, és senki sem törődött a borzalmas helyzettel.

Az orvosnő jelentése után a minisztérium kínzás elleni bizottsága kiszállt ugyan a gablingeni börtönbe ellenőrzésre, de addig váratták őket a bejáratnál, amíg a kollégák a cellákba vissza nem tették az oda tartozó tárgyakat. Azokat a cellákon kívül az ajtók mellett tárolták, hogy egy esetleges ellenőrzéskor kéznél legyenek.

Az orvosnő mellett egy ügyvédnő, Alexandra Gutmeyr is jelentette a börtönviszonyokat az augsburgi ügyészségnek és a müncheni főügyészségnek. Az egyik legmodernebb, 600 férőhelyes bajor börtönben 250 fegyőr lát el szolgálatot. Az időközben hivatalban elkövetett testi sértések gyanúja miatt elindított nyomozás középpontjában az igazgatóhelyettes mellett egy 9-10 fős, különlegesen kiképzett biztonsági smasszercsoport áll, akik a gyanú szerint ezeket a túlkapásokat a főnöknőjük utasítására végezték el. Az eljárás idejére nyomozást végző augsburgi ügyészség az intézet igazgatónőjét is felmentette a munkavégzés alól, noha ellene nem merült fel eddig semmilyen gyanú.

Az október végén a börtönben tartott razzia eredményességét a nyomozók úgy készítették elő, hogy a dolgozókat szolgálati megbeszélésre hívták össze, így a bejáratnál gyorsan bejutottak az épületbe, ahol az elképedt fegyőröknek megmutatták a házkutatási parancsot és azonnal be is gyűjtötték azok mobiltelefonját kiértékelés céljára. A hírek szerint találtak is rajtuk bizonyítékokat.

Georg Eisenreich bajor igazságügyi miniszter október 31-én tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tavaly beérkezett jelentést az illetékes osztály továbbította ugyan az augsburgi ügyészségnek, de őt nem tájékoztatták a gablingeni túlkapásokról. Az ügyészség nyomozott is, de nem talált semmilyen „büntetőjogilag értékelhető viselkedést”. A minisztérium későbbi ellenőrzései sem vezettek eredményre. Valószínűleg a fent említett várakoztatások következtében lehetővé vált „rendcsinálás” miatt. A panaszok számának növekedése miatt a miniszter beismerte, hogy alaposabb ellenőrzésre lett volna szükség. A miniszternek, akit politikai felelősség terhel, nemsokára a parlamentben kell beszámolnia az ügyről.

Ennek a sajnálatos és a bajor büntetés-végrehajtásra rossz fényt vető ügynek van azonban egy olyan vetülete, ami minket is érint.

A német bíróságok, ügyvédek gyakran arra hivatkozva, hogy a magyarországi börtönviszonyok nem felelnek meg az európai standardoknak, megpróbálnak magyar kiadatási kérelmeket vagy a büntetés végrehajtásának átvállalására vonatkozó kéréseket megakadályozni.

Vannak olyan esetek, hogy a kiadatás előtt írásban kérik a magyar hatóságoktól, hogy garantálják a biztonságos elhelyezést és az emberséges bánásmódot a kiadni óhajtott gyanúsítottnak vagy őrizetesnek.

A német eljárásjog értelmében egy elítéltet egy másik országban elkövetett bűncselekmény miatti kiadatási kérelemre át lehet adni és a helyben kiszabott büntetésének letöltésétől el lehet tekinteni. Vagy van olyan eset is, amikor a német hatóság egy magyar elítéltet büntetésének legalább fele letöltése után át akar adni a magyar hatóságnak, hogy ott töltse le a maradékot.

Ilyenkor német ügyvédek a magyar börtönviszonyokra hivatkozva próbálják megakadályozni a kiadatást.

De ha Németországban olyan börtönviszonyok lehetségesek, mint Augsburg-Gablingenben, akkor ne mutogassanak ránk felemelt mutatóujjal. Söprögessenek csak a saját házuk előtt!

A szerző újságíró (München)