Georgia hivatalosan bejelentette, hogy 2028-ig jegeli az európai uniós csatlakozási kérelmét. Nyilván nem egyetlen oka van a döntésnek, mint azt Irakli Kobakhidze magyarázta, miszerint Brüsszel zsarolta volna Tbiliszit az elmúlt évek történte miatt. 2023-ban még nagy ünnepséget rendeztek Georgiában annak örömére, hogy az EU tagjelöltnek nyilvánította a kaukázusi országot, majd idén októberben a Georgiai Álom nevű kormánypárt megtartotta a hatalmát a választáson, s úgy döntött, nem fogja politikailag követni a nyugati országok által diktált irányvonalat.
A Kaukázus igencsak zűrzavaros terület, nem csak a különböző népek és országok állnak lényegében állandó háborúban egymással, a különböző nagy hatalmi tömbök folyamatosan igyekeznek rákényszeríteni az akaratukat ezekre az államokra. Mivel manapság is dívik a hatalom kétosztatú felfogása, vagyis ha valaki nem követi a brüsszeli irányvonalat, az automatikusan oroszpárti lesz, a sajtóban mindenképpen.
A Georgiai Álom is megkapta a Putyin-hívő bélyeget, ahogy azt is széles körben terjesztik, hogy a választást elcsalta a kormánypárt. Nem lehet kijelenteni, hogy nincs orosz befolyás, ahogy azt sem, hogy az uniónak nincs politikai nyomásgyakorlása. Természetesen megállás nélkül folyik a harc a háttérben, minden ország igyekszik a saját oldalára állítani minél több szövetségest, ez mindig így volt és így is marad. De egyetlen olyan tömb van jelenleg, amely nem tudja feltételezni, hogy mindenképp igaza van, és ez az Európai Unió. Ez pedig Brüsszel részéről súlyos hiba.
Az EU ugyanis érdekközösség és nem egy ideológiai tömb. Nem tudja megindokolni, miért kellene Georgiának olyan törvényeket hoznia, amelyek az LMBTQ-jogokat szélesítik ki, de megköveteli az ilyen jellegű átalakítást. Ha Tbiliszi tiltakozik, akkor oroszpártinak minősül. De ez a minősítgetés érthetően nem nyeri el mindenki tetszését.
Az Európai Unió segélyezési politikája is ezt az elvet követi, miszerint ad olyan ügyekre, amelyeket ő fontosnak tart, de ezernyi dolognak meg kell felelnie a kérvényezőnek. Jogszabályi módosításokat ír elő, mindenféle célokat jelöl ki, legtöbbször ideológiai alapú követelései vannak. Cserébe jöhetnek a támogatások. Kína nem így jár el. Semmiféle ideológia nincs a támogatások mögött, csak a hasznosság Kína számára.
Ha Peking előnyösnek érzi saját maga számára a projektet, akkor adni fog segélyt. Az adott ország feladata, hogy azt miként költi el, az már nem Kína ügye. Ezt a pragmatizmust az EU soha nem tudta megtanulni. Nem feltétlenül jó ez, de rendkívül hatékony.
A problémát az jelenti, hogy az Európai Unió számára nem jelent megoldást a stagnálás. Húsz évvel ezelőtt még létezett egy szomszédságpolitikai folyamat az unióban, amely azt célozta, hogy a környező országok számára vonzóvá tették az uniót, s azok igyekeztek saját jogrendszerüket harmonizálni az EU-éhoz, abban a reményben, hogy ezzel könnyebben tudnak együttműködni a világ legboldogabb és leggazdagabb tömbjével. Ma a tagjelöltség semmi különöset nem jelent, hiszen egyértelmű, hogy kicsinyes politikai érdekek alapján lesz valaki tag, s nem az érdemei miatt. Törökország soha nem lesz EU-tag, bármit is tegyen. Montenegró talán reménykedhet, a jelenlegi EU esetleg képes arra, hogy a hatszázezres lakosságú, Duna–Tisza-köze méretű országot integrálja tagjai közé, de azért mérget ne vegyünk rá.
Pedig ha van fontos ügy, az integráció az. Az EU csak úgy lehet biztonságban, ha a Balkán-félszigeten az ő szövetségesei vannak, ahogy a Kaukázus is határmezsgye, vagyis kötelező az ottani stabilitás.
A jelenlegi helyzetben a Balkánon mindenki ott van, aki számít, és az EU folyamatos tétovaságával annyit ért el, hogy az uniós tagság inkább riasztó, mintsem vonzó. Mert egyik ország se szeretne egy olyan listát kapni, amelyen kötelezően végrehajtandó, a helyi lakosság és parlament által sem támogatott intézkedéseket sorolják fel. Főleg akkor, ha van alternatíva, a katari és szaúdi pénz a muszlimoknak, a török támogatások, az orosz segítség vagy a szimbolikus észak-macedóniai amerikai nagykövetség, amely annyira túlméretezett, hogy feltehetően nem véletlenül építették oda a tengerentúliak. Az Európai Unió ezzel szemben leginkább azzal tud érvelni, hogy legyen melegfesztivál Szarajevóban.
Értelmetlen rácsodálkozni a világra, hogy az oroszok, a kínaiak, az amerikaiak, az arabok, a törökök, az indiaiak benyomulnak a hatalmi vákuumba.
A gőgös EU azt gondolja, mivel igaza van, a szent európai periféria érinthetetlen, s ezt mindenki tiszteletben fogja tartani. Oroszország is megkapta a határai mentén a NATO benyomulását, pedig azt gondolta, senki se fog oda merészkedni.
A szultán egykor úgy értelmezte, hogy amely földet paripáinak patái tapodtak, az jogszerűen az övé, vagyis Magyarország a hódoltság része, kérdés nélkül. De ezt mindig az ott élő nép dönti el, mindenhol.
