Hiába minden. A Nyugat lótuszevő lett. Elfelejtett mindent, nem érdekli semmi, önfeladás, múlttalanság és jövőtlenség, a keresztény hagyomány s az antik örökség feladása – s egy falra ragasztott banán. Ez maradt az álmainkból.

Pedig Európát éppen az antik hagyományra szervesen ráépülő kereszténység tette naggyá. A keresztény világkép és a keresztény etika alapozta meg Európa humanizmusát, majd a protestáns etika alapozta meg Európa munkamorálját, ebből következően a jólétét.

S persze ebben a protestáns etikában ott volt az eredeti tőkefelhalmozás minden rettenete, az „idő pénz” iszonya és a tradicionális etika megtagadása, de még mindig jobb volt, mint a falra ragasztott banán és a szülő férfi.

S persze fel lehet mindezt adni, de mi marad?

A bennünket meggyilkoló és megvető arabok maradnak. Meg a „kellemes téli ünnepeket” és a „wir schaffen das”, no és persze a terhes férfi meg a nagy farkú „úszónő”.

Meg egy falra ragasztott banán.

Erre redukálódott a Sixtus-kápolna mennyezete.

A liberalizmus hajdan azt a célt szolgálta, hogy megszülessenek a nemzetállamok, és a harmadik rendet és mindenki mást beemeljen a nemzet sáncai közé. Ez tette naggyá Európát és a Nyugatot. Ez is, mint mondtam, együtt a kereszténységgel. Majd bennünket is utolért az, amiről Madách beszél Az ember tragédiájában: ha elég ideje van rá az embernek, akkor a legcsodálatosabb, legnagyszerűbb eszméből is komplett elmebajt fog farigcsálni.

Homousion vagy homoiusion – ennyi maradt a kereszténység csodájából a bizánci színben, s ezért mennek boldogan máglyára a vértanúk.

És ma?

Mi lett például a liberalizmusból?

Pontosan ugyanez: a nemzetállam felépítésétől eljutottunk a férfiak szüléséig.

A harmadik rend és a jobbágyság beemelésétől a nemzetállam sáncai mögé az égvilágon mindenki beemeléséig, vagyis a nemzetállam szétveréséig, felszámolásáig, a világ esztelen és öngyilkos összenyitásáig. A kereszténységtől a semmiig. Istentől az ateizmusig. Jézustól a zabálásig. Karácsonytól a „téli ünnepekig”.

Poitiers-től és Martell Károlytól az európai nagyvárosokban zúgó Allahu Akbarig és a müezzin imára hívó üvöltéséig.

A Notre-Dame lángjainál muszlimok húzták nyársra vigyorogva és sütögették az európai jövőt. 

És mi itt, Európa közepén és keleti végein elborzadva nézzük mindezt, elborzadva nézzük egykor volt álmaink, illúzióink szertefoszlását, és csak azért vagyunk még képesek elborzadni, mert nekünk egyszerűen nem volt lehetőségünk és időnk teljesen elhülyülni a jólétben.

De van-e remény?

A magyar miniszterelnök így fogalmazott a minap a Patriótának adott interjújában: „A hidegháború vége óta a nyugati politikát a liberális erők és a patrióta erők küzdelme határozta meg. 2010-ig a liberálisok uralták a teret, 2010-ben viszont jöttek a magyarok, és az új alkotmányunkkal egy teljesen más jövőképet fogalmaztunk meg. Majd egyre-másra erősödtek meg és arattak győzelmet a hozzánk hasonló patrióta erők. Először a lengyeleknél, aztán 2016-ban győzött Trump, a britek kiléptek az EU-ból, megerősödtek a csehek, most legutóbb az olaszok és a szlovákok. A mindennapok sürgés-forgása fölött, a magasabb horizonton zajlik egy nagy civilizációs küzdelem a nyugati világon belül. Ez a civilizációs vita történelmi sorskérdésekben ölt testet. Ilyen a migráció, a családok jövője, a gender, a keresztény hagyomány, a háború és a béke kérdése, valamint a gazdasági és vállalkozási szabadság ügye. 

van viszont gazdasági és vállalkozási szabadság, és vannak keresztény értékek. Az amerikai elnökválasztás ebben a dimenzióban is radikálisan megváltoztatta az erőviszonyokat, és elbillentette a patrióták javára. Ez minden magyarnak jó.”

Igen. Ennyi a remény. Ez a lehetőség. Ha van Európának jövője, akkor ez az a jövő.

Áldott karácsonyt mindenkinek!