Talán negyvennégy éve nem várták annyira tűkön ülve a következő amerikai elnök hivatalba lépését, mint most Donald Trumpét. 1980 karácsonyán főleg a teheráni amerikai túszok hozzátartozói számítottak Jimmy Carter mielőbbi távozására és a megválasztott Ronald Reagan beiktatására, miután Carter elnök egy éven át képtelen volt kiszabadítani szeretteiket az iráni fogságból. Most viszont Joe Biden és nyugati szövetségesei – a hadiipari komplexum helyeslése és támogatása mellett – a fél világot vetették oda túsznak az ukrajnai háború értelmetlen meghosszabbításával. Ahogy Biden külügyminisztere, Antony Blinken a NATO-ban fogalmazott: 2025. január 20-ig, azaz Trump beiktatásáig még minden dollárt „kitolnak az ajtón”. Mármint Ukrajna javára.
Ezzel együtt
Trump ellenfelei és a főbb érintettek, így az ukrán elnök is tisztában van azzal, hogy vége a feltétel nélküli amerikai támogatásnak – januártól új szelek fújnak a világpolitikában. Volodimir Zelenszkij újabb nyilatkozataiból kiderül, igenis tisztában van ezzel, ahogy azzal is, hogy jó viszonyt érdemes kialakítania Keith Kellogg-gal, Trump leendő ukrajnai különmegbízottjával, akit magyar kormánykörökben szerencsére már személyesen is ismernek.
Moszkvát pedig nem kell félteni: az ukrajnai háború elmúlt csaknem három éve bebizonyította, Oroszország jobban „olvassa” a Nyugatot, mint az fordítva történik. Ha mégis létrejönne a karácsonyi fogolycsere és tűzszünet, amit Orbán Viktor szorgalmazott, akkor az igen jó alapot adhat minden továbbihoz. Már a tartós tűzszünet is nagy eredmény lenne halottak és rokkantak százezrei, a menekültté lett milliók után. Akár békének is lehetne nevezni. Klasszikus értelemben például a két Korea sem él egymással békében, de legalább hét évtizede nem nagyon ölik egymást.
Nem kevésbé felfokozottak a várakozások Trump hivatalba lépése előtt a másik fő válsággócban, a Közel-Keleten. Főleg Izraelben és Iránban nagy ennek a tétje, de a térség többi országában sem sokkal kisebb. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek éppen elég forró otthon a lába alatt a talaj, fontos neki a washingtoni támogatás, és Trumppal jobban megértette magát, mint Bidennel.
(Trump egyébként egykori republikánus előválasztási ellenfelét, a tévékommentátorként is ismert volt kormányzót és baptista lelkészt, Mike Huckabee-t szánja a jeruzsálemi nagykövetség élére.) A palesztinok nem boldogok Trump megválasztásától, a Netanjahutól jobbra álló izraeli erők pedig azt remélik, szabad kezet kapnak majd Washingtonból palesztin területek annektálására. Az amerikai–iráni viszony kulcsa Izrael és a gázai, libanoni háború; kérdés, mennyire konfrontálódnak jövőre a felek. A szokás szerint sokismeretlenes közel-keleti egyenletben új tényező Szíria: az Aszad-rendszer hirtelen bukása jó példa a világpolitika nem szándékolt következményeire. Ugyanis az ukrajnai és a gázai (libanoni) háborúval, Oroszország és Irán fókuszának megváltozásával függ össze. Kérdés, milyen világ jön Damaszkuszban Aszad után. 2025-ben meglátjuk. De Amerika kifáradt az iraki és az afganisztáni háborúban, nincs itt az ideje, hogy katonái most éppen Aleppónál védjék a sokat emlegetett „szabad világot”.
Amerika legnagyobb globális riválisa persze nem Irán, még csak nem is Oroszország, hanem Kína. Ezzel Trump is tisztában van. Európának, így nekünk is figyelnünk kell majd, milyen kereskedelempolitikai kitettséget okozhat egy esetleges vámháború.
A megválasztott elnök jelentős részben azzal győzte le Kamala Harrist, hogy elhitette az amerikaiakkal: rendbe tudja hozni az országot. A legfrissebb felmérés szerint a polgárok 59 százaléka állítja azt, hogy rossz irányba tart az Egyesült Államok, miközben csak 27 százalékuk tartja jónak a jelenlegi irányt.
