idezojelek

Justin Trudeau, a bukott diktátor

KERESZTES HADJÁRAT – A kanadai kormányfő élhetetlen liberális diktatúrát, teljesen szétvert országot hagy maga után.

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezeken túl Trudeau olyan sátánista diktatúrát épített ki, ami még a súlyosan beteg nyugati világban is párját ritkítja. 2015 decemberében nyíltan megtagadta a nemzet valóságát, kijelentve, hogy Kanadában 

nincs alapvető identitás, nincs fősodor,

ehelyett 

vannak közös értékek – nyitottság, tisztelet, együttérzés, hajlandóság a kemény munkára, egymás mellett állás, az egyenlőség és az igazságosság keresése. Ezek a tulajdonságok tesznek minket az első posztnemzeti állammá.

És persze a halálkultusz. Trudeau kormányának 2016-os eutanáziatörvénye alapján gyakorlatilag korlátozások nélkül küldhetők a halálba azok, akik bármilyen okból, akár lelki fájdalomra panaszkodva azt kérik. Ennek nyomán mára oda jutott Kanada, hogy az összes haláleset több mint négy százalékát ezek az emberölések teszik ki.

Trudeau rezsimje alatt az LMBTQ+ terror is elszabadult Kanadában. A közoktatási intézményekben népszerűsítik a homoszexualitást és a genderelmebajjal abuzálják a gyerekeket, akiket arra is bujtogatnak, hogy szálljanak szembe a szüleikkel, mondván, nincs joguk megszabni a gyerekeiknek, hogy mit tehetnek és mit nem.

 A családok és ezáltal a társadalom szétverésére irányuló intézkedések hatékonyságának előmozdítása érdekében létrehoztak egy bejelentőközpontot, amit felhívva bármelyik gyerek följelentheti a szüleit, ha korlátozva érzi magát általuk.

Emellett a Trudeau-kormány bűncselekményként bélyegezte meg és törvényileg rendelte üldözni a szexuális devianciákban szenvedőknek a normalitáshoz való visszatérését hatékonyan segítő, önként kérhető úgynevezett helyreállító terápiát, amit a kanadai liberális diktatúra jogrendje a „transznemű, nem bináris, nem heteroszexuális szexualitás elleni tanácsadásként” bélyegez meg. Kanadában tehát büntetik azt, aki jó szóval, tanáccsal, akár imával igyekszik segíteni rendellenes életállapotba jutott és abból szabadulni akaró embertársának. Magyarán kriminalizálták az irgalmas, cselekvő szeretetet. A sátáni törvény mindemellett büntetni rendeli azokat, akik szerint minden ember férfinak vagy nőnek születik. A liberális diktatúra e törvénye ellen vétőket öt év szabadságvesztés fenyegeti.

Azok is súlyos börtönévekre számíthatnak, akiket a disztópikus kanadai rezsim azzal gyanúsít, hogy „gyűlöletbeszédet” óhajtanak közzétenni a világhálón. Hangsúlyozzuk: azokat, akik majd, valamikor a jövőben ilyesmit kívánnak tenni. Hogy mi a gyűlöletbeszéd, azt persze a liberális diktatúra beteg jogszabályai határozzák meg, ám ennél is ördögibb, hogy a jövő idejű elkövetés gyanúja elég a meghurcoltatáshoz.

Életre kelt hát a gondolatbűnt üldöző orwelli gondolatrendőrség, a rezsim pedig azért is büntetné az elégedetleneket, amit még el sem követtek. És hogy senki se úszhassa meg, a kanadai liberális diktatúra kifejezetten buzdítja állampolgárait, hogy jelentsék fel azon honfitársaikat, akikről azt gyanítják, hogy „gyűlöletbeszéd” közzétételére készülnek.

Aki pedig nem engedelmeskedik a diktatúrának, azt lényegileg megsemmisítik. Még nem fizikálisan, legalábbis nem közvetlenül, de elzárják előle életlehetőségeit. Erre megvannak a rezsim eszközei, és él is velük, ha úgy tartja kedve. Ezt a Trudeau-kormány bebizonyította 2022 februárjában a teherfuvarozók számára kötelezően előírt Covid-oltás ellen tiltakozó megmozdulás, az Ottawába vonuló Szabadságkonvoj résztvevői elleni megtorlás során. Az oltás kötelezővé tételének elutasítását elfogadhatatlan nézetnek minősítő kormány az 1988-ban megalkotott, de korábban soha nem alkalmazott vészhelyzeti törvény alapján egyszerűen zárolta a Trudeau által irracio­nálisan rasszistának, nőgyűlölőnek és tudományellenesnek minősített tiltakozó teherfuvarozók és az őket adományokkal támogatók bankszámláit. Emiatt a megtorlás áldozatai nem tudták kifizetni számláikat, nem tudtak enni adni családjaiknak, vagyis jogi eszközökkel megfojtották őket, így kényszerítve megadásra azokat, akik merészeltek egyet nem érteni a liberális diktatúrával.

Kanadából szűk évtized alatt egy önazonosságától, kultúrájától megfosztott, aberrációkkal fertőzött, szétesett, bizalmatlanságtól szenvedő, szabadságjogaitól megfosztott ország lett – ez Justin Trudeau politikai öröksége.

A diktátor most lelép, miután pártjában elfogyott körülötte a levegő, de egészséges fordulatra csak akkor van esély, ha a kanadaiak politikai döntéseikben fellázadnak az életellenes rezsim ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.