idezojelek

Kereszténytelenít a lengyel kormány

Donald Tusk hivatalba lépését durva egyházellenes kezdeményezések követték.

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined
hitkereszténységgyónás 2025. 01. 14. 12:00
Fotó: PrakichTreetasayuth
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vallásellenesek – pszichológusokra hivatkozva – tudatosan vágnák el a gyermekeket a vallástól, kitéve rá a 18-as piros karikát, mint egy felnőttfilmre. Hiszen jól tudják: a szocia­lizáció, a kész személyiséggé érés a felnőttkorra jórészt befejeződik. Persze nem is a tudomány felől fúj a szél! Az Avaaz a finanszírozásában és a személyi hátterében is Soros Györgyhöz és embereihez köthető szervezet, ugyanúgy, ahogy a magyar balliberális ellenzéket is támogató Action for Democracy. Ez utóbbi háttérhatalmi szervezet kiemelten figyel Varsóra, ahol abortuszpárti szervezetet is támogatott. Ezek fontos kultúrharcos témák az erősen katolikus lengyeleknél. 

Nem véletlen, hogy a brüsszeli fősodorban szellemi otthonára lelt Donald Tusk hivatalba lépését egyházellenes kezdeményezések követték: az abortuszjogok szélesítése, a hittanoktatás háttérbe szorítása vagy az egyházi alap (a katolikus finanszírozási keret) megpiszkálása.

Sok lengyel aggódva várja a fejleményeket a kiskorúak gyónásával kapcsolatban is. Tusk egyik koalíciós partnere, a Lengyel Néppárt mindenesetre ellenzi a tilalmat.

A nácik – hárommillió halott árán – zsidótlanították Lengyelországot, a megmaradtak zömének kivándoroltatásáról a kommunisták gondoskodtak. Utóbbiak nagy elánnal fogtak a kereszténytelenítésbe is. Ma finomabb időket élünk Európában, nem ölik ilyesmiért az embert. De globális masszába gyúrnák, megfosztva a nemzetétől, a vallásától – épp a legfontosabb kötődéseitől, amelyek őseihez fűzik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.