Néha benézek ezt-azt. De legalább utóbb bevallom férfiasan. Elnézést kérni sem restellek, ami szép gesztus, gyakorlása bizonyítottan jó hatással van testre és lélekre. Olyankor hozzáteszem: mázlija a hazának, hogy nem én vagyok a miniszterelnök. Szép példája mindennek, hogy úgy a második kétharmad tájékán úgy véltem, most kellene békejobbot nyújtani mindenkinek, és aztán kéz a kézben táncra perdülni virágos réteken.
Be kellett látnom, lehetetlen küldetés. Visszapattanunk az irracionális gyűlöletfalról. És jöttek a migránsok is, csőstül. Azt ugyan telibe trafáltam (azt hiszem) rögtön az elején, hogy ez bizony egy népvándorlás kezdete, de nagyjából arra az álláspontra helyezkedtem, mint a pápa. Ő ugyan nem szorult rá erre, de mégis. Egyszerűen nem feltételeztem, hogy ez lesz belőle. Abból indultam ki ugyanis, hogy úgy szép a világ, ha színes. Mindezt vagy harminc évvel ezelőtti személyes tapasztalataimra alapoztam, de közben a világ elszaladt mellettem. Ezt most nem bontom ki, talán így is érthető.
Na jó, egy példa. Egy a napokban a trieszti filmfesztiválon is elismert magyar filmben minden fekália, terjeng a menzaszag, miközben a valóságban Bezzegberlinben egy oktatási intézményben a zsidó diákok a vécére sem mernek egyedül kimenni, és nem pont azért, mert egyébként is belegabalyodnának az ajtókon elhelyezett ikonokba.
És akkor itt egy pillanatra: halt. Emlékszünk még a magyar jobboldal szüntelen, ócska, aljas leantiszemitázásának penetráns korszakára? Kért valaki ezért elnézést legalább haló poraiban Csoóritól, Csengeytől? Pedig ez egyaránt jót tesz testnek és léleknek.
Aztán benéztem rendesen ezt a különlegesen furcsa hadműveletet is az orosz–ukrán fronton. Még egy nappal a háború kitörése előtt sem gondoltam volna, hogy a ruszkik rámennek Ukrajnára, holott szépen sokasodtak az erre utaló jelek. Az meg a rémálmaimban sem jött elő, hogy az Európai Unió válaszul öngyilkossági kísérletbe fordítja az önsorsrontást. Ez van, mondta a sündisznó, és lemászott a súrolókeféről. Ámde cserébe még a legszörnyűbb bideni múltat eltörlő, szobordöntögető, városokat felgyújtó, fosztogató, gyilkossági kísérletektől hírhedt, demokráciaexportos időkben is feszt mantráztam, hogy mélységesen hiszek Amerikában (Lengyelországban is, de ezt most hagyjuk), mert Amerika nem Hollywood, nem New York, egyébként is egyszer minden elmúlik, valamint az a határozott érzésem is bejött, hogy Trump utcahosszal nyeri a választásokat, mert (többek között) majdnem mindenkinek elege van már a baromságokból meg hogy az értékes, fogyó időben azon kelljen vitatkozni, hogy van férfi, van nő, oszt’ jó napot.
