Néha benézek ezt-azt. De legalább utóbb bevallom férfiasan. Elnézést kérni sem restellek, ami szép gesztus, gyakorlása bizonyítottan jó hatással van testre és lélekre. Olyankor hozzáteszem: mázlija a hazának, hogy nem én vagyok a miniszterelnök. Szép példája mindennek, hogy úgy a második kétharmad tájékán úgy véltem, most kellene békejobbot nyújtani mindenkinek, és aztán kéz a kézben táncra perdülni virágos réteken.
Be kellett látnom, lehetetlen küldetés. Visszapattanunk az irracionális gyűlöletfalról. És jöttek a migránsok is, csőstül. Azt ugyan telibe trafáltam (azt hiszem) rögtön az elején, hogy ez bizony egy népvándorlás kezdete, de nagyjából arra az álláspontra helyezkedtem, mint a pápa. Ő ugyan nem szorult rá erre, de mégis. Egyszerűen nem feltételeztem, hogy ez lesz belőle. Abból indultam ki ugyanis, hogy úgy szép a világ, ha színes. Mindezt vagy harminc évvel ezelőtti személyes tapasztalataimra alapoztam, de közben a világ elszaladt mellettem. Ezt most nem bontom ki, talán így is érthető.
Na jó, egy példa. Egy a napokban a trieszti filmfesztiválon is elismert magyar filmben minden fekália, terjeng a menzaszag, miközben a valóságban Bezzegberlinben egy oktatási intézményben a zsidó diákok a vécére sem mernek egyedül kimenni, és nem pont azért, mert egyébként is belegabalyodnának az ajtókon elhelyezett ikonokba.
És akkor itt egy pillanatra: halt. Emlékszünk még a magyar jobboldal szüntelen, ócska, aljas leantiszemitázásának penetráns korszakára? Kért valaki ezért elnézést legalább haló poraiban Csoóritól, Csengeytől? Pedig ez egyaránt jót tesz testnek és léleknek.
Aztán benéztem rendesen ezt a különlegesen furcsa hadműveletet is az orosz–ukrán fronton. Még egy nappal a háború kitörése előtt sem gondoltam volna, hogy a ruszkik rámennek Ukrajnára, holott szépen sokasodtak az erre utaló jelek. Az meg a rémálmaimban sem jött elő, hogy az Európai Unió válaszul öngyilkossági kísérletbe fordítja az önsorsrontást. Ez van, mondta a sündisznó, és lemászott a súrolókeféről. Ámde cserébe még a legszörnyűbb bideni múltat eltörlő, szobordöntögető, városokat felgyújtó, fosztogató, gyilkossági kísérletektől hírhedt, demokráciaexportos időkben is feszt mantráztam, hogy mélységesen hiszek Amerikában (Lengyelországban is, de ezt most hagyjuk), mert Amerika nem Hollywood, nem New York, egyébként is egyszer minden elmúlik, valamint az a határozott érzésem is bejött, hogy Trump utcahosszal nyeri a választásokat, mert (többek között) majdnem mindenkinek elege van már a baromságokból meg hogy az értékes, fogyó időben azon kelljen vitatkozni, hogy van férfi, van nő, oszt’ jó napot.
De még nem Trump jön. Számomra ugyanis momentán az a legjobb hír az Újvilágból, hogy hamarosan megjelennek Jack Kerouac eddig kiadatlan spirituális írásai.
Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy irodalmi szenzáció.
Kerouac rengeteget írt, gyakran szinte automatikusan, mindenfélétől gyötörve, így aztán az archívuma igencsak terjedelmes, de 1969-es halála után az özvegye megtagadta a hozzáférést az egyik legnagyobb amerikai író anyagaihoz.
Nos, akkor Trump és egy másik archívum. Az elnök hivatalba lépése után az egyik első rendeletében kiadta az ukázt, mely szerint fel kell oldani az összes, Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos aktát. És ha lúd, legyen kövér, nem csak a JFK-dokumentumokat, hanem a Martin Luther King Jr. és a Robert F. Kennedy elleni merénylettel foglalkozó dossziét is nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni. Hamarosan lesz mit olvasgatni, már amennyiben az aktatologatók kissé fürgébbek lesznek, mint eddig voltak. Nem ettől jön el persze a beígért aranykor, de Amerika ismételt naggyá tételének nem árt a tisztánlátás és a rend. Trump egyébként tagadhatatlanul érdekes fickó, előreláthatólag nem fogunk unatkozni az elkövetkező négy évben, és még a fodrásza is ügyesebb.
Ezt megcsinálni a világ vezető hatalmának élén (mert persze ha nem is nemzetközivé, de többpólusúvá vált a világ, ám Amerika az Amerika), hogy kihagyunk egy ciklust, aztán visszajövünk, nyolcvan körül, de erőtől, energiától duzzadva, egy éles merénylet után (naná, hogy kinyittatja azokat az aktákat), a beiktatáson táncra perdülni az asszonnyal, hát, le a kalappal. Jut eszembe, nekem bejött a first lady kalapja is.
