Csak egy-két nap kellett hozzá, és elkészült a mém. Persze jót nevetünk rajta, és értjük, mire utal. Az előző két messiásjelöltet, Fekete-Győr Andrást (emlékszünk még rá egyáltalán?) és Márki-Zay Pétert egy kicsit tényleg Gulyás Márton intézte el.

Persze elintézték ők magukat, ez nem kérdés. A véletlennek – na jó, valójában francia, illetve amerikai szervezeteknek – köszönhe­tően mindkettő egy rövid időre lényegesen magasabb polcra került, mint ahová való, aztán szépen leszédültek onnan. 

(Bár azóta falnak ment, de a motorja továbbra is egy helyben bőg – ez azonban már senkit sem érdekel.) Egyikük sem alkalmas a nagypolitikára. És a nyilvánosság előtti kommunikációban is elvéreztek. 

Amíg a paneleket tudták fölmondani, a demagóg hergelést tudták tolni, kontrollált helyzetekben (saját szervezésű utcai rendezvények, Facebook-élő, cselédsajtó), addig valamennyire stabilak tudtak maradni. De amint kaptak egy valódi kérdést, még csak nem is provokatívat, de olyat, amin legalább egy kicsit el kellett gondolkodni, amire nem lehetett sima egybites, begyakorolt választ adni, máris szétesett mindkettő. Ahogy a cigányzenészek szokták mondani a stúdióvirtuózokra: jó, jó, de asztalnál meghalna. Hát ők Gulyásnál „haltak” meg.

Pedig Gulyás anno a Partizán-interjúkban tényleg nem volt velük szemben kemény vagy provokatív. Fekete-Győr (többek között) arra a kérdésre volt képtelen értelmes választ adni, hogy mit jelent az egységesült ellenzék; Márki-Zay pedig, amikor Gulyás megkérdezte tőle, hogy küldene-e magyar katonákat Ukrajnába, mint elefánt a porcelánboltban, azt válaszolta, hogy ha a NATO ezt kérné, akkor persze hogy igen. Nem gondolom, hogy Marci bármelyiküket tudatosan le akarta volna járatni, sokkal inkább lehetőséget adott nekik, hogy a saját törzsközönségüknél és komfort­zónájuknál eggyel kijjebb lépve gyakorolhassák a politikai szereplést, mielőtt kikerülnének az igazi küzdőtérre. Csakhogy ők még ezt sem bírták.

És itt jutunk el a Kicsihez. A legfrissebb ellenzéki messiásjelölthöz. Aki azért, lássuk be, lényegesen messzebbre jutott már mindkét korábbi reménységnél. És minden hibája (ezekből van bőven) ellenére vitathatatlanul felkészültebb, eszesebb, dörzsöltebb náluk. 

 De ezt pél­dául egész jól tudta leplezni az interjúban. Legalábbis az első körülbelül egy órában. De ne szaladjunk még ennyire előre!

Van tehát egy elég széles körben elterjedt vélemény, legalábbis az elmúlt néhány nap sajtómegjelenéseit nézve, hogy Magyar Pétert Gulyás Márton „megszívatta” a jubileumi interjúban. Jubileumi, hiszen épp egy évvel ezelőtt, épp a Partizánban csillant fel Péterünk. Az interjú futótűzként terjedt (nem kismértékben a baloldal jó barátja, a YouTube/Google algoritmusának köszönhetően), Magyar Péter pedig üstökösszerű pályára állt. Felépült a szekta (amit most már Tisza-szigeteknek nevez), és valóban, a magyar választók nem elhanyagolható része az ő politikai zászlaja alatt találta önmagát. Látjuk persze, hogy mindez főleg a többi baloldali ellenzéki párt rovására történt (eleinte a Mi Hazánktól is vitt el szavazókat, de ez a folyamat hamar megállt), olyannyira, hogy mára a kisgömböc gyakorlatilag mindent felzabált azon a térfélen. 

Gyurcsány Ferenc még kiabál ugyan, mint Jónás a hal gyomrában, de szerintem már ő is beletörődött, hogy a politikai túléléshez vállaltan be kell állnia Magyar Péter mellé. (Hogy aztán később hogyan tervezi hátba szúrni, megpuccsolni, az már más kérdés, majd amikor eljön az idő és a lehetőség.) De ez most igazából mindegy is; tény, hogy egy év alatt Magyar Péter nemcsak releváns tényezővé, hanem az „egységesült ellenzék” (amit Fegyőr nem tudott definiálni) egyértelmű vezérévé nőtte ki magát. Ezt az egy évet volt hivatott „megünnepelni”, és az évforduló-misztikumot kihasználva a messiásimázsát tovább építeni az újabb Partizán-interjú.

Ami sokak szerint tehát nem sikerült jól. És nemcsak a kormánypárti médiában látunk ilyen (helyenként hurráoptimista) megnyilvánulásokat, de a FüggetlenObjektív Sajtó (FOS) is óvatosabban emeli őt piedesztálra, vagy mutatja helyenként egyenesen a csalódottság jeleit. Vagyis: az interjú nem hozta a várakozásokat. A kattintások persze most is jók. De hát Trump és Musk malmai lassan őrölnek; a Google elfogultsága, illetve Mar­ciék bekötöttsége egyelőre továbbra is biztosítja az algoritmus számukra megfelelő működését. Meg hát ahogy különböző Facebook- és egyéb csoportokban a Direkt36 orbánozós videója kapcsán is olvashattuk, az aktivistáknak ki van adva, hogy naponta többször, lehetőleg több eszközről kattintsanak rá. Nézzék, lájkolják, kommenteljenek, ezzel is pörgetve az algoritmust. És aktivistáik bőven vannak, ez nem kérdés.

De visszatérve a kormánypárti sajtóra, véleményvezérekre: sokak szerint Gulyás Márton, ahogy „kaszás halálként legyilkolta” Fegyőrt és MZP-t, most ugyanígy tett a Kicsivel is. Még a Marcit is mi fizetjük? kérdés is elhangzott félviccesen. Meg hogy Magyar Péter megkapta a selyemzsinórt a külföldi gazdái­tól, és Gulyás Márton feladata volt odaadni neki. Ezek a vélemények bizonyára abból fakadnak, hogy Magyar Péter tényleg rosszul, nagyképűen, ingerülten stb. válaszolt néhány kérdésre, illetve nem alákérdezős volt az interjú. De – szerintem – Marci igenis „alá dolgozott”. Megmagyarázom.

Mi van, ha épp az volt a cél, hogy még véletlenül se tűnjön úgy, hogy alákérdez? Hogy még akár azt a benyomást is kelthessék, hogy ez egy kemény interjú volt. Gulyás hitelességének mindenképp jót tesz, ha azt mutathatja, hogy ő bizony még az ellenzék nagy reménységével szemben is tud kritikus vagy számonkérő lenni. Mert lássuk be: minden politikai elköteleződése, baloldali/globalista erőktől való (anyagi) függése mellett Gulyás számára fontos a saját brandje, hitelessége, hiúsága is. Ő valóban egy megkerülhetetlen médiaszereplő akar lenni (és jelenleg az is, kifejezetten jól csinálja), és ebben benne kell legyen, hogy a sajátjait sem kíméli, de legalábbis nem bánik velük teljesen kesztyűs kézzel. Nagyjából a CNN-modell, mielőtt a TDS, a Trump Derangement Syndrome, azaz a Trump-fóbia eluralkodott volna a teljes amerikai main­stream sajtón. Nyilvánvaló elfogultsága ellenére pár évvel ezelőttig azért a CNN-en is el lehetett néha kapni a Demokrata Párttal, annak politikusaival kapcsolatos kritikákat is. (Egészen addig, amíg nem kellett minden lehetséges eszközzel falazni ahhoz az óriási átveréshez, amit Joe Bidennek hívtak.)

Ha pedig ezt az imázst tudja sugározni, akkor az tovább erősíti a táborát. A harmadik „légy”, hogy még gyakorolhatja is a médiaszereplést, megint csak nem az igazi küzdőtéren, a nagyszínpadon, az oroszlánok között stb., hanem kontrollált környezetben, ahol az ütések erősségét szabályozni tudják, és megmutathatja, mennyire kemény. A Partizán-interjú tehát egyfajta stressz­teszt, próba, felkészülési mérkőzés lehetett az esetleges későbbi, éles összecsapásokra a nehézsúlyú ellenfelekkel, akár magával Orbán Viktorral is.

És ezt a stressztesztet Magyar Péter egészen jól állta az első nagyjából 40 percben vagy talán egy órában. És lássuk be, önmagához képest egy kifejezetten higgadt, felkészült, szélesebb látókört mutató Magyar Pétert láttunk a teherautó-platóról fenyegetődző pszichopatához vagy az ATV-ben hisztiző pukkancshoz képest. És bármi volt a téma, ügyesen beleszőtte a szokásos paneljeit korrupcióról, elszegényedésről, oktatás-egészségügyről. Kimondta a kulcsszavakat, felböfögte a szlogeneket, elsorolta a kötelező neveket. A hívei nyilván zabálták. De a stressz­tesztből az is kiderült, hogy körülbelül egy óráig bírja. Utána szétesik. És kibukik a valódi énje. Aki egyszerűen nem bírja nemhogy a kritikát, de azt sem, ha az ő fantasztikus fényessége nem 100, hanem csak 99 százalékban verődhet vissza. Ha olyan kérdést tesznek föl neki, amire érdemben kell válaszolni.

Hogy jól fel tudjon készülni, mire mit mondjon (és így minden témából könnyen el tudjon jutni a szokásos panelek ismételgeté­séig, amit jól le is hozott), de azért legyen annyi „meglepetés” benne, hogy ha kontrollált körülmények között is, de tényleg gyakorolhassa azt a helyzetet, amikor nem tudja előre, mi jön szembe vele. Ez egy órán át ment is. Azok a kivágott részek, amelyek körbejárják a (főleg kormánypárti) médiát, és számára kellemetlenek, azok szinte mind az interjú második feléből vannak. Ha valaki végignézte, az valóban láthatja, milyen ember valójában. A szektának nyilván mindegy, a többiek pedig valószínűleg nem nézik végig. Aki pedig eddig is tudta, valójában ki ez a figura, azt szintén nem befolyásolja a videó. Úgyhogy szerintem döntetlenre hozta.

Ami persze neki kevés, hiszen a baloldali közvélemény-kutatók diadalittas kamujelentései ellenére ők is tudják egymás között a valós számokat: Magyar Péternek még sok százalékot kell szereznie, hogy valóban megközelítse a Fideszt. Ha így nézzük, akkor tényleg sikertelen az interjú.