Szinte semmit nem fűzök már hozzá a Facebookon az algoritmus által elémvezérelt bejegyzésekhez. Sem kedvem, sem időm a mindent is jobban tudókhoz, a kioktatáshoz, a hamis listákhoz és egyéb hazugságokhoz. Határozott mozdulatokkal görgetek tovább a macskákhoz, a művészetekhez, a könyvekhez és az olaszországi regionális konyhák szegénységből fakadó és táplálkozó remekműveihez. Magukra hagyom a zárt bázisközösségeket, hergeljék egymást nélkülem.
Ugyanez a helyzet az aggódókkal is. Pedig az például határozottan érdekes, hogy a napokban miért kezdtek el aggódni nagy erőkkel és összevontan. Olyasvalami miatt, ami eddig nem igazán érte el az ingerküszöbüket. Most meg a lelkükre telepedett a nemzethalál víziója. Mert demográfiai katasztrófahelyzet alakult ki. Nyilván azonnali jelleggel, hajnali kettő és három között, merazorbán. Az van, hogy a valóság ennél kissé bonyolultabb, mert az igaz ugyan, hogy tavaly mindössze hetvenhét és fél ezer gyermek született Magyarországon és ez nem jó hír, és az is elgondolkodtató, hogy mindez a soha nem látott mértékű családtámogatások mellett és ellenére alakult így.
Csakhogy.
A baj nem most kezdődött hirtelenjében, érdemes visszanézni egy kicsit, méghozzá a rendszerváltozás utáni korszak egyik leghorrorisztikusabb időszakára.
Az Antall–Boross-kormányok után az istenadta nép zavarában visszahozta a komancsokat. És ha ez nem lett volna elég, még az SZDSZ-t is megkaptuk a púpunkra. Külső szemlélő számára viszonylag váratlanul, hiszen a villámgyorsan szocialistává vedlettek egymagukban is kellő felhatalmazást kaptak a hatalom gyakorlásához, ráadásul a colos ember is kijelentette, hogy ők aztán a Horn Gyufáékkal egy tányérból ugyan sosem, ami logikus is lett volna, hiszen ők voltak ugye a legádázabb antikommunisták, amit egy ideig sokan be is vettünk, szavazatok ezreit pazarolva rájuk. Ehhez képest pár nappal később már bent vigyorogtak a koalícióban, újabb sötét időket hozva a szerencsétlen hazára.
Irgalmatlan kótyavetye kezdődött, de a szakértő tettestársak annyira fogalmatlannak bizonyultak, hogy ennek ellenére bevetették a „baloldali” csodafegyvert és jöttek az úgynevezett megszorító intézkedések. Magyarul a népnyúzás. Na, ennek volt emblematikus figurája a haladó közgazdászok félistene, a borzalmas Bokros Lajos. És vele az ő hírhedt, tömegeket megszomorító, megalázó és megnyomorító csomagja, amelynek az egyik első megnyilvánulási formája lett a gyed megszüntetése. Úgy tűnt el, mintha itt sem lett volna.
Hogy mi köze mindennek a tavaly elkönyvelt népszaporulathoz? Megmondom. Bokroséknak köszönhetően jóval kevesebb gyermek született akkor, mint 1964 és 1994 között bármikor. Ez meg ugyebár egyszercsak visszaüt, már ami például a szülőképes korú nők létszámát illeti. De ezzel még nincs vége.
2004 és 2010 között megkaptuk a felejthetetlen Gyurcsányt, Bajnait, Draskovicsot és a többieket, és eltörölték a gyermekek után járó adókedvezményt, megszüntették a kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt és elértük a nagyszabású emberkísérlet csúcspontját, a devizahiteleket.
Valamint azt, hogy 2010-ben a gyermekvállalás gyakran egyenlő volt a szegénység vállalásával, pontosabban fogalmazva a gyermekesek több mint egyharmada volt érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatában.
Pontosan emlékszem minderre, a Bokros nevűre különösen, tekintve hogy az egyik gyermekünk „Bokros-gyerek” (csak azért is) és néha pelenkára sem volt pénzünk. Na és ez a Bokros, miután idehaza nagy nehezen megszabadultunk tőle, levezetésként még elment európai parlamenti képviselőnek némi aprópénzért. De ha már itt tartunk. Bokros magyarországi ámokfutásának idején halmazati büntetésként megkaptuk még közszolgálatilag a Nap-keltét is, már ha valaki elfelejtette volna. Napkeltétől napnyugtáig mosták az agyakat a Gyárfások, Jusztok, Havasok, Aczélok. Gyakori vendégük volt többek között a megszorítások őszinte híve, a szintén felejthetetlen Petschnig Mária Zita is.
