Ha azt keressük, hogy miként juthatott az európai szellemfejlődés a mai kétségbeejtő állapotába, amikor nyíltan hirdethető meg nem született, de életképes csecsemők állami segédlet melletti legyilkolásának programja, az emberi életek sokaságát tönkretevő tudatmódosító szerek legalizálása, megszámlálhatatlan „társadalmi nem” létezése, a gyermekek szexualizálása, gondolkodásuk abnormális irányba terelése, a nemzeti identitás megsemmisítése, egy hódító, a mienkkel teljességgel inkompatibilis kultúra előtti kapituláció, akkor kikerülhetetlen az úgynevezett felvilágosodás s annak gyümölcse, a francia forradalom kulcsmozzanatként való beazonosítása.
Ezekben gyökerezik a „szabadságra kényszerítés” gondolatának nonszensze, a nép nevében történő népirtás, a tulajdon szentségének lábbal tiprása a közjóra való hivatkozással, a politika deszakralizálása, a társadalommérnökség piedesztálra emelése s még sorolhatnánk.
Nem csoda, hogy könyvtárnyi irodalma van a konzervatívok forradalmak iránt érzett szkepticizmusának, mi több, eme ideológia alapművének tekinthető a francia szétzüllé talán legnagyobb hatású és legalaposabb kritikája, Edmund Burke-nek a Töprengések a francia forradalomról című munkája, amelyet egyébként azelőtt írt, hogy a forradalmi terror kiteljesedett volna.
Ő már a kezdet kezdetén tisztán látta, hogy ilyen alapokra nem lehet élhető, stabil, kiszámítható társadalmi rendszert építeni. Máig érvényes gondolatok tárházát tartalmazó műve 1790. november 1-jén került a könyvárusok polcaira. Hadd idézzek belőle két fontos passzust: „Franciaország máig füstölgő romjai, amelyek megrendüléssel töltenek el […], nem polgárháborús pusztításból származnak. Tökéletes békében fogant elhamarkodott és üresfejű okoskodás szomorú, de intő emlékművei.” Mi más lenne a mai „woke-progresszió” és az abból következő BLM-es erőszakhullám, mint hasonló „üresfejű okoskodás” eredménye?
De itt egy másik cáfolhatatlan gondolatsor: „Ha a közjó érdekében elkövetett hitszegést és gyilkosságot igazságosnak tartjuk, akkor hamar lesz ürügy a közjóból s cél a hitszegésből és a gyilkosságból, mígnem a kapzsiság, a gyűlölködés, a bosszúszomj, s a bosszúszomjnál is félelmesebb rettegés csillapítják csillapíthatatlan étvágyukat. Ezek a szükségszerű következményei annak, ha az emberi jogok diadalmenetének pompája közepette elveszítjük a jó és a rossz iránti természetes érzékünket.” Ismerős, nemde? Pedig e sorok papírra vetése óta több mint kétszáz esztendő telt el.
