A The New York Times nonbináris, transznemű publicistája, Masha Gessen, aki elvárja, hogy többes szám harmadik személyű névmással (they/them) illessék, már az elnöki beiktatás után arról írt: Putyin kész felszabdalni a világot, Trump pedig kést adott a kezébe. A Marija Alekszandrovnaként még szovjet állampolgárként született személy rá két hétre pedig arról beszélt, Trump ösztönösen rabolja le az egyetemi életet, majd arról cikkezett, hogyan nyírja ki az elnök a transzneműeket. Thomas Friedman, Amerika talán legismertebb publicistája (ő fehér, heteroszexuális férfi, a woke-szótár szerint tehát elnyomó) úgy véli, Trumpnak egy szavát sem lehet elhinni, és ha valóban odaveti Ukrajnát Putyinnak, akkor – mondja bibliai hasonlattal Friedman – a testvérgyilkos Káin bélyegét viseli majd a homlokán. A „mi Schiff Andrásunk” mindeközben személyes példával jár elöl. Zongoraművészként már nemcsak Magyarországot bojkottálja a fellépéseivel, hanem Trump miatt az Egyesült Államokat is. Szinte hallani a fülsiketítő csendet Amerika koncerttermeiben…

Nem tett le arról, hogy békét teremtsen Ukrajnában, s mivel a két ellenség három év elteltével sem jutott egymással szinte semmire, ő az egyetlen a világon, aki ezt kihajthatja belőlük. Nyaggatja Putyint, nyüstöli, kidobja, majd felhívja Zelenszkijt. Ez az év sorsdöntő lehet a NATO szempontjából: pár hónap múlva, az atlanti csúcson nyíltan kell megvitatni a Washington és az európai többség között ma fennálló alapvető ellentéteket.

De közben Trump szemet vetett Gröndlandra, és nehéz elhinni, de valamennyire Kanadára is, miközben Mexikó és Kína is megkapja a beosztását. Kiléptette országát több ENSZ-intézményből, így az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), az Emberi Jogi Tanácsból, az UNESCO-ból, valamint a palesztinokat segélyező, de a Hamásszal való összfonódással vádolt UNRWA-ból, illetve másodjára is kilépett a párizsi éghajlatvédelmi egyezményből.

Leépíti a háttérhatalom külföldre szánt trójai falovait, közöttük az ellenzéki holdudvar támogatásában eleddig hazánkban is aktív, ám persze „demokratikus”, „jogállami” és „független” USAID-et. Nekiment az Amerika Hangját és a Szabad Európát működtető ügynökségnek is. A Project 2025 programjavaslat külön kiemelte a Szabad Európa magyarországi hírszolgáltatásának indokolatlanságát. A palesztinokat azzal rémisztette meg, hogy a jövőben talán csak a tévében láthatják majd Gázát, a jemeni lázadókat kifüstöli, Iránnak meg olyan ajánlatot tett, amelyet az csak visszautasíthatott. 

A régi-új elnök hazai lépései is nagy vitát váltanak ki, próbára téve a hatalmi ágak közötti egyensúlyt. Trump hadat üzent az illegális bevándorlásnak, a politikai korrektség és a pozitív megkülönböztetés, a DEI (sokszínűség, egyenlőség, befogadás) hamis zászlaja alá vont erőszakos érvényre juttatásának, valamint a Demokrata Párthoz kötődő aktatologató bürokratáknak. (Mit gondolnak, Trump hány százalékot kapott Washingtonban a tavalyi elnökválasztáson? Nos, 6,6-ot, Kamala Harris pedig 92,5-öt.) 

Trump felmentette a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét (rögtön jöttek a huhogók: ez nem szokás az elnökváltáskor) és a haditengerészet vezetőjét, úgy vélvén, ne a bőrszín vagy a nemi kvóta szerint töltsön be valaki ilyen pozíciókat. Az állami támogatás megvonásával fenyegetve elit egyetemeket szorít rá belső szabályzatuk felülvizsgálatára, hogy ne válhassanak palesztinpárti gyűlölettüntetések melegágyává és ne indítsanak transzneműeket mondjuk női úszóversenyen. Kiegyezik Trumppal egy demokrata párti kötődésű rangos ügyvédi iroda is, féltve a kormányzati klienseit.

Beszántja Trump az oktatási minisztériu­mot (huhogók: formálisan azt csak a kongresszus számolhatja fel), leépíti a belbiztonsági tárca „polgárjogi” (fordítsd: migránssimogató) részlegét, és szó szerint repülnie kellett több száz latin-amerikai migránsbűnözőnek, mégpedig Salvadorba, ahol kétrét hajtották és kopaszra nyírták őket. A kitoloncolást egy amerikai bíró végzéssel akarta leállítani, csak nem időben („Hoppácska! Túl késő” – közölte a salvadori elnök), mire Trump közjogi felelősségi eljárással (impeachmenttel) fenyegette őt, a legfelsőbb bíróság elnöke pedig visszaszólt neki. Megy tehát a kötélhúzás a hatalmi ágak között, noha az elnök számára ritka kedvező politikai környezetben, republikánus többségű kongresszus és kétharmadban konzervatív legfelsőbb bíróság mellett kormányozhat, legalább a 2026-os félidős választásokig. Olykor úgy tűnik, kissé vaktában lövöldöz, arra számítva, ha egy-egy rendelete el is akad a bíróságokon, mások célba érnek.

Ha elégedetlenek lesznek, szólnak majd a 2028-as elnökválasztáson. Addig azonban akad felszámolnivaló bőven, még Magyarországra is jut belőlük.