Nyolcvan évvel a második világháború lezárása, és közel negyven évvel a hidegháború befejezése után az amerikai elnök úgy döntött, hogy ennek véget vet. Eljött az ideje, hogy Európa felnőjön.
Tavaly nyáron részese voltam egy, a NATO jövőjéről tartott zárt körű svédországi konferencián. Egy idősebb brit védelmi szakértő hosszasan beszélt a NATO jövőjéről úgy, mintha nagyjából 2000 óta semmi nem változott volna a terepen. Egy spanyol akadémikus közbeszólt, és elmondta brit kollégájának, hogy az Egyesült Királyság és más NATO-országok reménytelenül gyengék a személyi állomány tekintetében. Egyre kevesebb európai fiatal lenne hajlandó fegyvert fogni hazájáért – mondta –, míg a migránsok nagy és növekvő létszámú népessége, különösen a muszlimok, nemhogy nem harcolnának új hazájukért, de sokan közülük valójában inkább épp ellenük harcolnának.
A spanyol nem mutatott rá – bár megtehette volna –, hogy több brit muszlim csatlakozott a közel-keleti dzsihadista csoportok harcához, mint ahányan a brit hadseregbe jelentkeztek. Meglepődnék, ha a kontinentális Európa országaiban más lenne a helyzet.
Egy Egyesült Királyság és Európa biztonsági helyzetéről jól értesült forrásom nemrég azt mondta nekem, hogy a rendőrség és más, a közrend fenntartásáért felelős kormányzati szervek mind rettegnek az iszlamista zendülésektől és „faji zavargásoktól”, amely kifejezések alatt a muszlimok és nem muszlimok közötti összecsapásokat értik. „Mindannyian csak reménykedni tudnak abban, hogy semmi sem fog történni” – közölte.
A remény azonban nem terv. Nagy-Britanniában a rendőrség békés embereket tartóztat le, köztük idős nőket, amiért csendben imádkoznak az abortuszklinikák közelében – Skóciában még az is letartóztatásra számíthat, aki a saját otthonában imádkozik az abortusz ellen –,
de a brit muszlimoknak folyamatosan megengedik, hogy a legmegdöbbentőbb állításokat fogalmazzák meg anélkül, hogy vádat emelnének ellenük.
Ma már tudjuk, hogy az Egyesült Királyság hatóságai szemet hunytak, amikor nemi erőszakot sorozatosan elkövető pakisztáni muszlim bandák több ezer munkásosztálybeli angol lányt zaklattak szexuálisan. Tették ezt akár a multikulturalizmus iránti esztelen odaadásból, akár a muszlim erőszak kiprovokálásától való félelem miatt, de az tagadhatatlan tény, hogy a brit állam nem azonos mércével mérő igazságszolgáltatási rendszert működtet.
Felhoztam azt a megdöbbentő interjút, amelyet Louise Perry podcaster készített David Betzzel, a londoni King’s College professzorával. Betz professzor a modern hadviselést tanulmányozza, és a beszélgetésben azt fejtegette, hogy a modern Nagy-Britannia egyre gyorsabban halad a polgárháború felé. Az akadémikus elmagyarázta, hogy a felháborodott agrártermelői réteg lázadása a küszöbön áll, hiszen kilátásuk sincs arra, hogy kitörjenek abból az állapotból, amelyet a szerintük bukott állam idézett elő, és megelégelték, hogy a kormány és az intézményrendszer kulturálisan és gazdaságilag lehetetlenné teszi őket.
Beszélgetőpartnerem egyetértett ezzel, és példákat hozott fel. Ez a személy – aki szintén a művelt középosztály tagja – idézett egy sort A szentek tábora című francia regényből, amely egy disztópikus jövőt mutat be, amelyben a tömeges migráció letaglózza Európát, miközben az európai intézmények nem tesznek semmit: „A ti világotoknak nincs értelme számukra. Meg sem próbálják megérteni. Fáradtak lesznek, fázni fognak, és tüzet raknak majd a ti gyönyörű tölgyfaajtóitokból.”
Ezt a régi regényt rendszeresen a szélsőjobboldali gyűlöletirodalom példájaként idézik, és valóban vannak benne menthetetlenül rasszista elemek. De az igazságok, amelyeket ötven évvel ezelőtt a tömeges bevándorlás civilizációs fenyegetéséről mondott el, a szemeink előtt valósulnak meg. Azokat az embereket, akik nyíltan kimondanak ilyen dolgokat, „szélsőjobboldalinak” bélyegeznek meg, sőt büntetőeljárást indítanak ellenük kijelentéseik miatt.
Az a tény, hogy azok a személyek, akiket a mainstream média és hatalom „szélsőjobboldali szélsőségesekként” démonizál, hajlandók kimondani a nyers igazságot a növekvő válságról, önmagában egy vádirat a gyáva politikai elit ellen, amely nem hajlandó szembenézni a kemény tényekkel. A migránsok ugyanis valóban tüzet raknak Európa gyönyörű tölgyfa ajtóiból, a politikai elit pedig leemeli nekik az ajtókat a zsanérokról.
Ha valóban polgárháborúk törnek majd ki Nagy-Britanniában és Európában, akkor a felelősség kérdését a politikai elit nem kerülheti meg. David Betz, aki a polgárháborúk gyökereit tanulmányozza, Louise Perrynek elmondta, hogy a jelenlegi munkáspárti kormány megmagyarázhatatlan módon mindent megtesz annak érdekében, hogy egy ilyen konfliktust szítson.
Mindennek ismeretében lehet tehát megérteni azt a durva konfrontációt, amelyet Trump és Vance vívott Zelenszkijjel. Nem áll Oroszország oldalára a háborúban az, aki felismeri, hogy a hősiesen harcoló Ukrajnának nincs esélye a győzelemre. A háború 2022-es kirobbanása óta Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondogatja, hogy Ukrajna nem nyerheti meg ezt a háborút, és az okot is megmondta. Természetesen Washington, Brüsszel és a nyugati média Putyin bábjaként emlegette Orbánt, de Orbán nem az országát közel fél évszázadon át megszállva tartó Oroszország iránti szeretetből mondta ezt. Egyszerűen csak realista volt.